A gyenge fontnak köszönhetően megtáltosodott a brit feldolgozóipar

Márciusban a brit feldolgozóipari termelés nyolc éve nem látott mértékben bővült, köszönhetően az elmúlt időszakban gyengülő fontnak - közölte a brit statisztikai hivatal
2010. 05. 11. 11:10
Megosztás:

Athén 20 milliárd eurós hitelrészletet kér kedden

A görög kormány kedden kérelmezi 20 milliárd euró folyósítását az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított hitelkeretből - értesült az AFP francia hírügynökség.
2010. 05. 11. 11:02
Megosztás:

Kemény idők jönnek Romániában - még beljebb gombolhatják a nadrágszíjat

Romániában a meghirdetettnél keményebb gazdasági megszorító intézkedések várhatóak - derült ki a román kormánynak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándékleveléből, amelynek tartalmát a keddi romániai sajtó ismertette.
2010. 05. 11. 10:54
Megosztás:

Szlovák sajtó - Martonyi látogatása pozitív gesztus Pozsony irányában

(MTI) - Pozitív gesztusnak, a szlovák-magyar kapcsolatok javulását ígérő jelzésnek tartják a keddi szlovákiai napilapok Martonyi János leendő magyar külügyminiszter szerdára tervezett pozsonyi látogatását.
2010. 05. 11. 10:35
Megosztás:

BUX - Begyógyulnak a múlt héten ejtett sebek?

A BUX rohanását szinte csak a sok felfüggesztés szabdalta meg. A javulás a nagyobb indexekhez képest sokkal látványosabb, mivel az árfolyam hajszállal, de visszatért az leszakadás előtti oldalazó sávba. (Solar Capital)
2010. 05. 11. 10:31
Megosztás:

Már 11 hónapos mélyponton a kínai részvénypiac

A kínai részvénypiac kedden 11 hónapos mélypontjára csökkent, miután áprilisban az infláció 2,8 százalékra emelkedett, ami további szigorító intézkedést válthat ki a kínai kormányzatból.
2010. 05. 11. 10:25
Megosztás:

Tovább csökkenő inflációra számítanak az elemők

Az áprilisi infláció ugyan kissé magasabb lett az elemzői konszenzusnál, ám piaci elemzők szerint az év további részében folytatódik a fogyasztói árindex csökkenése. (MTI)
2010. 05. 11. 10:16
Megosztás:

Ide-oda rángatják a forintot

A forint a régió devizáihoz hasonlóan kissé gyengült kedd délelőtt, egy euróért 274,40 forintot adtak a bankközi devizapiacon, szemben a hétfő késő délutáni 272,15 forinttal.
2010. 05. 11. 10:12
Megosztás:

Nőtt az infláció Romániában a negyedik hónapban

Bukarest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Romániában nőtt az infláció áprilisban, a fogyasztói árak 0,35 százalékkal emelkedtek márciushoz képest, így az éves infláció elérte a 4,28 százalékot.
2010. 05. 11. 09:50
Megosztás:

Elszállt a jókedv Nyugat-Európából is

Meredek csökkenéssel nyitottak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdék az euró védelmére kidolgozott csomag bevezetését övező kérdőjelek miatt, a tegnapi száguldás után.
2010. 05. 11. 09:45
Megosztás:

Szerbiában tárgyal az IMF küldöttsége

(MTI) - Szerdán Szerbiába érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, hogy elvégezze az országgal tavaly megkötött készenléti hitel megállapodás szokásos negyedéves felülvizsgálatát.
2010. 05. 11. 09:35
Megosztás:

Kerékpárral indultak Kósa Lajosék a parlament alakuló ülésére

(MTI) - Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere több képviselőtársával együtt kerékpárral indult el kedd reggel a debreceni Nagytemplom elől a parlament alakuló ülésére, Budapestre. A honatyák a tervek szerint szerda délután érkeznek meg az Országház elé. Az akciót figyelemfelhívás a biciklis közlekedési feltételek javításának fontosságára.
2010. 05. 11. 09:32
Megosztás:

Forintgyengülésre spekulált a Deutsche Bank AG London - 90 millió forintos bírságot kapott a PSZÁF-tól

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete piacfelügyeleti eljárásban vizsgálta a Deutsche Bank AG London által egyes FX linked swap ügyletek végrehajtásával kapcsolatban a 2008. október 15-én kötött, magyar forintot érintő devizaügyleteket. A Felügyelet eljárása lezárásaként a Deutsche Bank AG Londont (Winchester House 1 Great Winchester Street London EC2N 2 DB) kilencvenmillió forint felügyeleti bírság és az eljárási költségek megfizetésére kötelezte. A határozat harminc napon belül közvetlenül a Fővárosi Bíróság előtt támadható meg - olvasható a PSZÁF honlapján.
2010. 05. 11. 09:27
Megosztás:

EUR/HUF - Pánik János a pilóta

Devizapiaci körképünkben a főbb devizapárokra ható gazdasági-pszichológiai hatásokat értelmezzük. (Commerzbank)
2010. 05. 11. 09:24
Megosztás:

EIB-elnök - növelni kell az EU ellenőrzési jogkörét

(MTI) - Növelni kell az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) ellenőrzési jogkörét, illetve az Európai Bizottság önállóságát az EU-tagországok államháztartási problémáinak felfedésére - egyebek között ezeket a tanulságokat vonta le a görög pénzügyi válságból Philippe Maystadt, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnöke.
2010. 05. 11. 09:20
Megosztás:

BÉT - Elült a lila köd, folytatódhat az esés?

Elfogyott a lendület amelyet a tegnap bejelentett gigászi mentőcsomag okozott, a piacok a tegnapi bombahír után továbbra is az európai adósságproblémával foglalkoznak, ugyanis meglátásuk szerint a tegnap bejelentett intézkedések a fő problémákat nem oldja meg. Ennek köszönhetően a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 332,38 pontos csökkenéssel, 23.504,62 ponton nyitott kedden, mely 1,39 százalékos csökkenés hétfőhöz képest.
2010. 05. 11. 09:15
Megosztás:

Martonyi: a választójogi törvény változtatása nincs napirenden

(MTI) - A kijelölt külügyminiszter közlése szerint jelenleg nem a választójogi, hanem az állampolgársági törvény módosítása van napirenden. Martonyi János kedden a TV2 reggeli műsorában elmondta, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot már az első parlamenti napon benyújtják.
2010. 05. 11. 09:08
Megosztás:

Vártnak megfelelően 1 százalékos lett a Németországban az infláció

Németországban áprilisban 1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest, míg havi szinten 0,1 százalékkal csökkentek az árak - tette közzé kedden a német statisztikai hivatal.
2010. 05. 11. 09:05
Megosztás:

Áprilisban mérséklődött a hazai infláció

2010. áprilisban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,5 százalék volt, 2009. áprilishoz viszonyítva az árak 5,7 százalékkal növekedtek. Az első négy hónapban átlagosan 5,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében.
2010. 05. 11. 09:03
Megosztás:

Nem tartott sokáig az euró tündöklése

Úgy tűnik már a múlté a tegnap bejelentett gigászi mentőcsomag okozta eufórikus jókedv, helyébe ismét a bizonytalanság, az adósságválságtól való félelem lépett. Ugyanis erős kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az eurózóna gyengébb gazdaságai teljesíteni tudják-e a drasztikus adósságcsökkentést.
2010. 05. 11. 08:50
Megosztás: