A Fidesz női tagozata bocsánatkérést követel Gyurcsánytól

(MTI) - A Fidesz női tagozata Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök bocsánatkérését követeli, mert a politikus az MSZP választási eredményét elemző tanulmányában "fecsegő öregasszonyok" gyülekezetének titulálta pártját.
2010. 05. 06. 16:58
Megosztás:

Gyengült és széles sávban ingadozik a forint

Budapest, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - Ideges nemzetközi piaci hangulatban széles árfolyamsávban ingadoztak a térségbeli devizák csütörtökön a bankközi devizapiacon.
2010. 05. 06. 16:51
Megosztás:

EP-képviselők reális célok kitűzését várják a tízéves gazdasági EU-stratégiától

Brüsszel, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - Az Európai Unió következő tízéves gazdasági stratégiájának (EU 2020) reális és megvalósítható célokat kell kitűznie, és abban a tagállamok felzárkózását segítő kohéziós politikának is kiemelt szerepet kell szánni - hívta fel a figyelmet Győri Enikő európai parlamenti képviselő (Fidesz) az EP brüsszeli plenáris ülésén az erről a témáról tartott vita során.
2010. 05. 06. 16:50
Megosztás:

Az IMF meghosszabbította romániai látogatását a várható adóemelésekről folytatott tárgyalások miatt

Bukarest, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - Meghosszabbította soros negyedévi felülvizsgálati látogatását Romániában a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amelynek küldöttsége a várható romániai adóemelésekről tárgyal a bukaresti kormánnyal.
2010. 05. 06. 16:43
Megosztás:

BUX: 22.888,34 pont, -1,38 százalék záráskor

Budapest, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 319,23 pontos, 1,38 százalékos csökkenéssel, 22.888,34 ponton zárt csütörtökön.
2010. 05. 06. 16:43
Megosztás:

A NIF Zrt. szerződés szerint teljesítette kifizetéseit a Tisza M-43 Konzorcium felé

Szeged, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - Az M43-as autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a szerződés szerint teljesítése kifizetéseit a kivitelező Tisza M-43 Konzorcium felé – tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t.
2010. 05. 06. 16:42
Megosztás:

GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (1. rész)

2010. 05. 06. 16:38
Megosztás:

Görög válság - londoni elemzők a kelet- és nyugat-európai "járványveszélyről"

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - A görög bankok sorozatos leminősítése mutatja, hogy az egyes bankrendszerek sebezhetők az országaik szuverén adósságkockázata jelentette járvány által, és ez máris több nyugat-európai országban érzékelhető. Közép-Kelet-Európában ugyanakkor "nem érett meg a helyzet" a görög járvány teljes körű átterjedésére, mivel a térség makromutatói sokkal jobbak a sebezhető eurótagállamokéinál - áll vezető londoni hitelminősítő és befektetési házak csütörtöki helyzetértékeléseiben.
2010. 05. 06. 16:30
Megosztás:

Az IMF nem tárgyal segélyről Spanyolországgal és Portugáliával

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folytat semmilyen tárgyalást Spanyolországgal vagy Portugáliával egy lehetséges pénzügyi támogatásról - jelentette be az IMF első vezérigazgató-helyettese csütörtökön.
2010. 05. 06. 16:26
Megosztás:

A Fidesz felülvizsgálja a jelenlegi cafeteria szabályokat

Mindenképpen felülvizsgálja a Fidesz a cafeteria jelenlegi adózási rendszerét - közölte Varga Mihály csütörtökön Budapesten, emlékeztetve arra, hogy szakértők a szuperbruttósítással kapcsolatban is ezt javasolták.
2010. 05. 06. 16:16
Megosztás:

Bencsik János: 2-3 éven belül 200 ezer háztartás az épületenergetikai programban

(MTI) - Az új kormány két-három éven belül 200 ezer háztartást kíván bevonni az új otthonteremtési program épületenergetikai rendszerébe, ami az építési munkálatokkal együtt 150 ezer új munkahelyet teremt - mondta Bencsik János fideszes képviselő, szakpolitikus csütörtökön Budapesten, a Central European Business Center "Energia 2010" konferenciáján.
2010. 05. 06. 16:14
Megosztás:

Megint a devizahitelesek nyakán a hurok

A svájci frank jegyzése 200 forint felett is járt egy kis időre csütörtökön.A svájci fizetőeszköz árfolyama 15 óra után érte el a 200,06 forintos jegyzést, de szinte azonnal korrigált, jelenleg 198,44 forintnál jár.
2010. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a cégcsődök száma, igaz a tempó lassul

Továbbra is nő a cégcsődök száma, de az áprilisi adatok már lényegesen kisebb emelkedést mutatnak, mint a korábbi hónapok számai - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató MTI-hez eljuttatott jelentéséből.
2010. 05. 06. 15:55
Megosztás:

Bajnai Gordon e-mailben búcsúzott a szocialistáktól

Bajnai Gordon kormányzása végéhez közeledve e-mailben búcsúzott a szocialistáktól, a párt országgyűlési képviselőitől, polgármestereitől, megyei közgyűlési és önkormányzati képviselőitől - tudta meg az MTI.
2010. 05. 06. 15:54
Megosztás:

A Cason rendszerével is nyomon követhetőek az olajszállítások az unióban

Budapest, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - Április elsejétől egy összetett, elektronikus rendszeren keresztül ellenőrzik az uniós és nemzeti hatóságok a jövedéki termékek mozgását az Európai Unióban. A Magyarországon működő, jövedéki termékekkel kereskedő vállalkozások közül három jelentős olajipari vállalat a Cason Zrt. rendszerét választotta az ellenőrző rendszerhez való csatlakozáshoz - közölte a társaság.
2010. 05. 06. 15:52
Megosztás:

Az Erste 0,3 százalékos GDP növekedést vár az idén

Budapest, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - Az Erste Bank Hungary elemzői 2010-re 0,3 százalékos bruttó hazai termék (GDP) bővülést várnak Magyarországon, jövőre pedig 2,7 százalékos növekedésre számítanak - közölte az Erste csoport csütörtökön az MTI-vel az Európai Bizottság (EB) szerdán kiadott tavaszi gazdasági előrejelzését kommentálva.
2010. 05. 06. 15:50
Megosztás:

1,27-es szint alatt járt ma már az euró

Az euró 1,27 dollár alá, 14 hónapja legalacsonyabb szintre süllyedt csütörtökön délután New Yorkban azokra a félelmekre, hogy a görög válság átterjedhet más euróövezeti országokra.
2010. 05. 06. 15:48
Megosztás:

Görög válság - Merkel csatát nyerhet, legalábbis a Bundestagban

(MTI) - Görögország megsegítésével kapcsolatban csatát nyerhet Angela Merkel kancellár, legalábbis a német parlamentben.
2010. 05. 06. 15:43
Megosztás:

Jelentős hozamemelkedést okozott az európai adósságválság a mai aukción

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) összesen meghirdetett 50 milliárd forint helyett csak 45 milliárd forintnyi értékben értékesített 3, 5 és 15 éves fix kamatozású államkötvényeket csütörtöki aukcióján.
2010. 05. 06. 15:35
Megosztás:

Felfelé módosult a román inflációs cél

Bukarest, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - A Román Nemzeti Bank (BNR) enyhén felfelé, 3,7 százalékra módosította csütörtökön az idei inflációs célt.
2010. 05. 06. 15:20
Megosztás: