Nem tágítanak a Magyar Telekom kisrészvényesei
A Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása alapján a Társaság egyik kisrészvényese törvényességi felügyeleti eljárás megindítására vonatkozó kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz, mint Cégbírósághoz és kérelmezte a 2008. évi rendes közgyűlésen, a 2009. évi rendes közgyűlésen, a 2009. évi rendkívüli közgyűlésen elhatározott változások cégjegyzékbe történő bejegyzésére vonatkozó cégbírósági végzések hatályon kívül helyezését - olvasható a BÉT honlapján.
Ázsiában sem nyugszanak a kedélyek
Pénteken sem álltak le az eladásokkal az ázsiai befektetők, pláne miután az amerikai piacok a tegnapi kereskedési nap folyamán a gazdasági válság legsötétebb időszakaira emlékeztető veszteségeket mutattak.
Buktatók a banki jelzálogjog bejegyzésekor
(MTI) - Egyszerű eszközökkel csökkenthető annak a kockázata, hogy a földhivatal elutasítja a jelzálogjog bejegyzését a tulajdonjog-fenntartással történő ingatlan-adásvételek esetében - hívja fel a figyelmet a Deloitte annak kapcsán, hogy olykor a határidők csapdájába esnek a vevők és a finanszírozó pénzintézetek is.
Matolcsy: a Fidesz 12-16 adónemet törölne el, vonna össze
(MTI) - A Fidesz a jelenlegi 52-ből 12-16 adónemet törölne el, vonna össze; a három éves adócsökkentési program július 1-jén indulna.
Huss, egy hét alatt oda az elmúlt hónapok piaci emelkedése
Rendkívüli volatilitás tört tegnap a piacokra, amelyhez foghatót csak a 2008 őszi beszakadáskor lehetett tapasztalni. Gyakorlatilag egy nap alatt tönkrevágták az elmúlt hónapok emelkedése jelentette stabilitást. Mindez úgy történt, hogy semmilyen jelentős piacmozgató hír nem látott napvilágot. (Solar Capital)
A Richter nyeresége 46 százalékkal csökkent az I. negyedévben
A Richter Gedeon csoport az első negyedévben 11,557 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 46,3 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év azonos időszakában. Az eredmény csökkenésében elsősorban a kedvezőtlen árfolyam-alakulás miatti pénzügyi eredmény-visszaesés játszott szerepet - közölte a gyógyszergyár pénteken a nemzetközi számviteli szabvány szerint készült konszolidált gyorsjelentésében.
Pillanatnyilag szünetel az euróra nehezedő eladói nyomás
Erősödni kezdett az euró pénteken kora reggel, melynek nyomán 1,2720 dolláron is jegyezték arra a bejelentésre, hogy délután a G7-ek pénzügyminiszterei a görög adósságválság kapcsán telefonkonferenciát tartanak.
Ázsiában már emelkedik az olaj a korábbi napok 11 százalékos esése után
Erősödött a kőolaj ára pénteken az ázsiai kereskedésben, elsősorban a dollár gyengülésére, miután az energiahordozó ára napokon át 11 százalékkal csökkent.
Vastag mínuszban kezdhetnek az európai piacok pénteken
Két százalék körüli csökkenéssel kezdhetnek a vezető európai tőzsdemutatók a szakértők szerint. Ennek oka a Wall Street előző napi lejtmenete, amit részben az euróövezet adósságválságával kapcsolatos aggodalmak felerősödése váltott ki.
OTP - hol az alja? Van-e alja?
Tovább folytatódott a vérengzés a Budapesti Értéktőzsdén a tegnapi napon is, a veszteséglista élére ismét az OTP állhatott fel: a bankpapír 4%-os zuhanás után 6.306 Ft-on fejezte be a napot. A folytatás továbbra sem biztató.
Igazi rémálommá vált a tegnapi amerikai kereskedés
Bődületes eladói hullámot láthattunk a tegnapi kereskedési napon az amerikai piacokon, mely a gazdasági válság legsötétebb napjait idézte. A Dow index közel 1000 pontos veszteségben is volt, miután az amerikaiak (feltételezhetően) egyöntetűen az eladás gombra tenyereltek, látván Athén utcáin hömpölygő, a megszorítások ellentüntető tömegeket. Mindennek hatására pedig sorra aktivizálódtak a stop-loss megbízások. Később mérséklődött az esés, azonban így is 3 százalék feletti veszteségek mutatkoztak zárásra.
A kormányváltás miatt csúszik az IMF felülvizsgálat
(MTI) Májusban elmarad az IMF-fel és az EU-val kötött hitelmegállapodás negyedévente esedékes felülvizsgálata; a Bajnai-kormánnyal már nem tudnak miről tárgyalni, az új pedig még nem állt fel - írta pénteki számában a Népszabadság.
A franciák is rábólintottak a görög segélycsomagra
A francia nemzetgyűlés után péntekre virradóra a szenátus is jóváhagyta a Görögország támogatását célzó nemzetközi pénzügyi segélycsomag Franciaországra eső részét.
Japánban is ömlik a vér a parketten
A görög adósságválság, illetve a New York-i tőzsdén bekövetkezett példátlan zuhanás miatt a tokiói tőzsdén pénteken folytatódott az előző napinál is erősebb indexcsökkenés.
Új tulajdonos a diósgyőri kohászatnál
Értékesti a felszámoló a diósgyőri kohászat vagyonát, az új tulajdonos, az ÖKO-FERR Kft. csak később, egy befektető bevonásával lát esélyt arra, hogy újrainduljon az acélgyártás a másfél éve nem termelő cégnél. (MTI)
5% -os szabadesésben az USA tőzsdéi zárás előtt egy órával!
Igen komoly veszteségen álltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a csütörtöki kereskedés leállítása előtt egy órával a befektetőknek arra a félelmére, hogy a görög válság átterjedhet más országokra, és ez megakaszthatja az éppen csak elkezdődött globális gazdasági kilábalást a recesszióból.
Nem bírja a nyomást a forint
Gyengült a forint csütörtök este a szerda késő esti euróárfolyammal összevetve a londoni bankközi devizapiacon.
Giga bukóban az amerikai piacok
Eséssel indult a csütörtöki amerikai kereskedés, miután a befektetők azon aggodalma, hogy a görög válság átterjedhet más európai országra állandósulni látszik. Nyitás során a Dow index 26,07 ponttal 10.842,05 pontra csökkent, az S&P 500 index 3,91 ponttal 1.161,96 pontra mérséklődött, míg a Nasdaq Composite index 7,46 ponttal 2.394,83 pontra ereszkedett.
Az olaj is megkapta a pofont
Több mint három dollárral esett a kőolaj ára csütörtök estére New Yorkban a befektetőknek arra az aggodalmára, hogy ha a görög válság átterjed más euróövezeti országokra, az visszaveti az olajkeresletet.
Magyar borok sikeres bemutatkozása Olaszországban
Budapest, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - Az elmúlt héten Udinében, Torinóban és Genovában tartottak borbemutatókat a tokaji, badacsonyi, abonyi, egri és szekszárdi borvidék borászai, a programsorozat célja, hogy Olaszországban a speciálisan magyar fajtákat megismertessék az olasz szakmai közönséggel - tájékoztatta az ITD Hungary csütörtökön az MTI-t.