Ukrajna átutalta az orosz gázszámla ellenértékét
Kijev, 2010. április 6., kedd (MTI/Reuters) - Ukrajna kedden átutalta a márciusi orosz gázimport teljes ellenértékét - jelentette az Inferfax Ukraine hírügynökség.
Ez a hét is emelkedéssel indult Európában
Nagyhét után "kis hét": a múlt heti, látványos előretörés után ezen a héten - jelentősebb piacmozgató makroadatok híján - nyugodtabb, de továbbra is pozitív üzletmenetre számítanak a vezető nyugat-európai tőzsdéken. Kedden a kamatemelési félelmek miatt elbizonytalanodott New York-i piacok is fékezték a nyugat-európai javulást. (MTI)
Választás 2010 - Borsodban vitáznak a pártok listavezetői
Miskolc, 2010. április 6., kedd (MTI) - Nem marad el a pártok listavezetőinek vitája, közös választási fóruma Borsod-Abaúj-Zemplénben, a megyében listát állított pártok képviselői eleget tesznek az Észak-Magyarország című lap invitálásának, és szerdán megtartják vitájukat - tájékoztatta Szaniszló Bálint, az újság szerkesztője az MTI-t kedden.
BÉT - Továbbra is a vevők dominálnak a piacon
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 335,30 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel, 25.322,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző kereskedési napi záráshoz képest.
2100 forint oszatlékot tervez fizetni az Elmű
Részvényenként 2.100 forint osztalékot tervez fizetni az Elmű, ha a részvényesek az április 28-ra összehívott éves rendes közgyűlésen megszavazzák azt, hogy a 2009. évi 7,36 milliárd forint adózott nyereséget kiegészítsék az eredménytartalékból további 5,399 milliárd forinttal - olvasható a BÉT honlapján.
Választás 2010 - Sérült a jelöltek közötti esélyegyenlőség a helyi választási bizottság szerint Szegeden
Szeged, 2010. április 6., kedd (MTI) - A helyi választási bizottság jogerős döntése szerint sérült a jelöltek közötti esélyegyenlőség alapelve, amikor a Csongrád megyei 2-es számú választókörzetben induló Kozma József (MSZP) a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) elnökeként nyilatkozva egy helyi kereskedelmi rádióban sugárzott PR-riportokban mutatta be a régió uniós fejlesztési projektjeit.
Szemes nagyberuházását az állam támogatja
Balatonszemes, 2010. április 6., kedd (MTI) - Balatonszemesen a Szemes Invest Kft. 24 milliárd forintos beruházással üdülő-, szolgáltató és kereskedelmi központot kíván építeni, amelyhez az állam a beruházási célelőirányzat terhére, utófinanszírozással 300 millió forintos támogatást nyújt.
Akár 50 milliárdot is legombolnának az bankokról az EU-ban
Ötvenmilliárd euró bevételt is jelenthetne az Európai Unióban a bankok válság miatti különadóztatása - állapította meg egy kedden ismertetett jelentésében az Európai Bizottság. (MTI)
Az erősödő dollár nem veszélyezteti az olajár emelkedését
A kőolaj ára 18 havi csúcsra emelkedett kedden délután New Yorkban, már a hatodik egymást követő napon nőtt, miközben a befektetők a szerdán nyilvánosságra kerülő múlt heti amerikai olajtartalék-adatra várnak. (MTI)
Lendvai Ildikó - még három nap az értelmes párbeszédre
Lényegében még három nap van a kampánycsendig, ennyi idő van még az értelmes vitára, hogy a választók valóban megismerhessék, miről is döntenek majd vasárnap - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke miskolci sajtótájékoztatóján kedden. (MTI)
Továbbra is kockázatosnak tartja Görögországot a piac
(MTI) - Továbbra is a világ legkockázatosabb adósai között van az euróövezeti tag Görögország, törlesztéskockázati szempontból ugyanakkor az idei év eddigi szakaszában a feltörekvő Európa a világ legjobban teljesítő térségei között volt - áll az egyik vezető londoni adatszolgáltató csoport kedden ismertetett negyedéves összesítésében.
Aranyban goldolkodsz? Itt egy kis segítség
Rövidtávon jelentős beszűkülés történt az arany piacán, amiből tegnap lassan, bizonytalanul indult el felfele. A napi bontású grafikonon látszik talán ennek az oka, ami a sok ellenállás jelentette nyomás lehet egészen 1150-ig.
Ismét lesz alternatív szavazatszámlálás a Fidesznél
Hasonlóan az európai parlamenti (EP) választáshoz, a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson is működtet majd alternatív szavazatszámlálási rendszert a Fidesz - tudta meg kedden több fideszes forrásból az MTI.
Kissé megroggyant a forint - már megint Görögország a ludas
Kedden a forint kissé gyengült, miután ismét görög adósságszolgálat hírek rendítették meg a nemzetközi befektetői bizalmat. (MTI)
Környezetvédelmi bizottsági nem a további kvótaeladásra
Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén felszólította Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy a közeli kormányváltásig már ne történjen kvótaértékesítés. (MTI)
Negatívra rontotta az izlandi kilátást a Moody's
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Izland még épphogy befektetői szintű államadós-osztályzatainak kilátását kedden a Moody's Investors Service, a külső likviditással kapcsolatos, változatlanul fennálló aggodalmakra és az Icesave-adósság megoldásának késedelmére hivatkozva. (MTI)
A tegnapi emelkedés után ma lefelé indultak a piacok az USA-ban
Csökkenéssel nyitottak New York tőzsdeindexei kedden, miután hétfőn a DJIA-30 index 18 hónapja első alkalommal emelkedett a 11.000 pontos határ közvetlen közelébe.
MSZP - nem kapott pénzt a párttól Zuschlag
Az MSZP szóvivője cáfolta, hogy pártja kártalanította volna Zuschlag Jánost, azért, hogy ne induljon a 2006-os országgyűlési választásokon, illetve, hogy visszaadja a mandátumát. Nyakó István erről kérdésre válaszolva beszélt keddi sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy Lados István, Zuschlag János volt személyi titkára a HírTV Célpont című műsorában azt mondta: az állami szervek támogatása nélkül nem tudta volna elkövetni bűncselekményeit a volt szocialista politikus és életszerűtlen, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette ifjúsági tárca irányítói, illetve más vezető MSZP-s politikusok ne tudtak volna az ügyeiről. (MTI)
Nem akar módosítani az EU-val kötött megállapodáson Athén
Athéni kormányzati források kedden cáfolták, hogy a görög vezetés a társadalmi feszültségek kockázata miatt módosítaná az adósságválság kezeléséről az Európai Unióval kötött márciusi megállapodást - jelentette a Reuters hírügynökség. (MTI)
Bokros Lajos - a nem államfüggő polgár a letéteményese a demokráciának
Magára, a családjára, a munkájára és a teljesítményére büszke, nem államfüggő polgár a letéteményese a demokráciának - közölte Bokros Lajos kedden Orosházán sajtótájékoztatón. (MTI)