Rekord szintre emelkedő bevétel és csökkenő árfolyam az Apple-nél
Az Apple hétfőn rekord szintre emelkedő negyedéves bevételről adott számot, leginkább az iPhone, az iPad és a Macintosh komputer eladásoknak köszönhetően. A vállalat nettó nyeresége 70 százalékkal 4,31 milliárd dollárra emelkedett a szeptember végével záródó negyedévben.
Az SKF profitja meredeken nőtt
A gépipar javuló kilátásairól tudósított kedden a svéd SKF, a világ legnagyobb, 150 céget tömörítő csapágygyártó csoportjának gyorsjelentése.
Vegyesen alakuló indexek Ázsiában
Mérsékelt emelkedés mutatkozik az ázsiai piacokon, miután a Citigroup vártnál erősebb gyorsjelentését, és az ingatlanépítők hangulatának emelkedését ellensúlyozta a technológiai szektor felül érkező vegyes hírek. Gyengülést mutattak az energetikai és a bányavállalatok jegyzése, miután az olaj és az ipari fémek árai csökkentek az erősödő dollár nyomán.
Visszaeséssel kezdhetnek a nyugat-európai részvénypiacok
Előzetes várakozások szerint csökkenéssel indulhat a kereskedés az európai piacokon, a brit FTSE-100 index 0,3 százalékkal, a német DAX 0,1 százalékkal, míg a francia CAC-40 index 0,3 százalékkal léphet vissza a tegnapi záró értékéhez képest.
Vártnál jobb eredmény ellenére csökkent az IBM árfolyama
Az amerikai technológiai óriásvállalat, az IBM ugyan vártnál kedvezőbb harmadik negyedéves eredménnyel szolgált a hétfői napon, ennek ellenére a részvénye a piaczárás utáni elektronikus kereskedésben a nap folyamán beállított rekordárfolyam után esésnek indult.
USA - A bankszektorba kapaszkodva emelkedtek az indexek
Erősödéssel fejezték be a hétfői kereskedést a New York-i értéktőzsde vezető indexei. A nap folyamán különösen a pénzügyi papírok drágultak a Citigroup vártnál nagyobb harmadik negyedéves profitjának hírére, ami mérsékelte a rossz hitelekkel kapcsolatos aggodalmakat. Javította a hangulatot az is, hogy októberben öt hónap után először emelkedett az amerikai ingatlanépítők bizalma az NAHB felmérése alapján.
Chavez kőolajat ígért Fehéroroszországnak
Hugo Chavez venezuelai elnök évi 10 millió tonna kőolajat ígért Minszknek, s ezzel feltehetően jelentősen megerősítette Fehéroroszország pozícióját az Oroszországgal rég húzódó energetikai viszályban. (MTI)
Indulhat a bankok versenye az önkormányzati pénzekért
A választások miatt az idén alig történt mozgás az önkormányzati banki piacon, ám az új testületek felállását követően, 2011 első hónapjaira kissé élénkülhet az ügyfelekért folytatott verseny, és nőhet a kiírt pályázatok száma – írja keddi számában Világgazdaság.
Az európai pénzügyi unió eddigi legnagyobb reformja készült el
Az Európai Unión belüli Gazdasági és Pénzügyi Unió eddigi legnagyobb reformját jelenti az a javaslatcsomag, amelyről az EU-tagországok pénzügyminiszterei hétfőn, luxembourgi találkozójukon állapodtak meg - hangoztatta Herman Van Rompuy, az uniós tagországok kormányfői tanácsának elnöke, a reformokon dolgozó munkacsoport vezetője a tárgyalásokat követően.
Csökkent az amerikai ipari termelés szeptemberben
A várt növekedés helyett csökkent az amerikai ipari termelés szeptemberben - közölte az amerikai jegybank (Fed) hétfőn.
Az egységes adó és vámszervezet olcsóbb lesz az eddigieknél
Az egyesítés hatására a személyi kiadások nőnek, más kiadások azonban ennél nagyobb mértékben csökkennek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal létrehozásával - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló az Országgyűlés számára készült kormányzati tájékoztatóból.
A tulajdonosok saját erőből nem képesek megmenteni TE Ganz-Röcköt
A tulajdonosok, a Resonator Kft. és a Vegyépszer Zrt. saját erőből nem képes megmenteni a kiskunfélegyházi TE Ganz-Röck Zrt.-t - közölték a tulajdonosok hétfőn az MTI-vel.
Második akcióterv: a kilátások bíztatóak, de vannak kockázatok
Nem tartalmazott nagy meglepetést Orbán Viktor miniszterelnök Országgyűlésben tett bejelentése a második akciótervről a már elmondott elképzelésekhez képest, a kilátások bíztatóak, de kockázati tényezők is vannak a legújabb tervezett lépésekben - mondták hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Újfajta szemüveget találtak fel a rövid- és távollátás korrigálására
Berlin, 2010. október 18., hétfő (MTI) - A látszerészetet forradalmasító új szemüveget készített egy izraeli tudós, az új lencsék tökéletesen éles látást tesznek lehetővé közelre és távolra egyaránt - írta a Die Welt.
Második akcióterv - racionális elemek és ellentmondás (vélemény)
Racionális elemek és ellentmondás is van Orbán Viktor miniszterelnöknek a második akciótervre vonatkozó bejelentésében - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Párizs és Berlin a pénzügyi szankciók megerősítésére tesz javaslatot
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 2010. október 18., hétfő (MTI) - Franciaország és Németország közös javaslatot fog tenni a deficit- vagy adósságszabályokat megszegő uniós tagországok elleni szankciók megerősítésére, továbbá a pénzügyi válságok elleni hatékonyabb küzdelem érdekében a Lisszaboni Szerződés 2013-ig történő módosítását fogja kezdeményezni - közölte hétfőn a francia elnök.
RÖVIDHÍR - Van Rompuy: a pénzügyi unió eddigi legnagyobb reformja készült el
Brüsszel, 2010. október 18., hétfő (MTI) - Az Európai Unión belüli Gazdasági és Pénzügyi Unió eddigi legnagyobb reformját jelenti az a javaslatcsomag, amelyről az EU-tagországok pénzügyminiszterei hétfőn, luxembourgi találkozójukon állapodtak meg - hangoztatta Herman Van Rompuy, az uniós tagországok kormányfői tanácsának elnöke, a reformokon dolgozó munkacsoport vezetője a tárgyalásokat követően.
Az OÉT következő ülésén mégsem tárgyalnak a jövő évi költségvetésről
Az előzetesen tervezett napirenddel ellentétben az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) október 22-én tartandó plenáris ülésén mégsem tárgyalnak a 2011-es költségvetésről - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke, a munkavállalói oldal soros elnöke hétfőn az MTI-nek.
EU - részleges megállapodás a pénzügyi szankciókról
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei hétfőn arról, hogy a jövőben gyakorlatilag automatikussá válnak azok a szankciók, amelyek a deficit- vagy adósságszabályokat megszegő euróövezeti tagországokra vonatkoznak - jelentették be uniós források.
Magyar újdonságok a közel-keleti GITEX-en
Budapest, 2010. október 18., hétfő (MTI) - Bevásárlóközponti infórobot és technológia-független mobil televíziózás is szerepel azon újdonságok között, amelyekkel az ITD Hungary szervezésében kiállító magyar cégek szerepelnek a Közel-Kelet legnagyobb információ-technológiai kiállításán, a GITEX-en.