Legalább 100 milliárd forintra emelik az MFB jegyzett tőkéjét

(MTI) - Legalább 100 milliárd forint lesz az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) jegyzett tőkéje a jelenlegi 60 milliárd forinttal szemben, ha a parlament jóváhagyja az erre vonatkozó törvénymódosító javaslatot, amelyet Matolcsy György és Fónagy János fideszes képviselő nyújtott be kedden.
2010. 05. 18. 16:59
Megosztás:

Rogán - a jövőben az önkormányzatoknak kell ellátniuk a parkolási feladatokat

(MTI) - A Fidesz által benyújtott törvénymódosítási javaslat szerint a jövőben az önkormányzatok nem bízhatnak meg magántársaságokat közterületi parkolási feladatok ellátásával - közölte Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő, az indítvány egyik beterjesztője kedden Budapesten.
2010. 05. 18. 16:54
Megosztás:

Nyolc üzemét bezárja, hatezer főt elbocsát a Pfizer

A Wyeth cég tavalyi felvásárlásával összefüggésben, csökkenti globális feldolgozóipari kapacitását a világ vezető gyógyszergyártója, az amerikai Pfizer: 2015-ig nyolc üzeme bezárását, ennek kapcsán 6 ezer fő elbocsátását, további hat üzemben pedig a termelés csökkentését jelentette be kedden.
2010. 05. 18. 16:39
Megosztás:

Lengyelország akár 2014-ben csatlakozhatna az euróövezethez

Brüsszel, 2010. május 18., kedd (MTI/Reuters) - Lengyelország 2014-ben bevezethetné az eurót, kedvező körülmények esetén - jelentette ki a lengyel pénzügyminiszter kedden Brüsszelben.
2010. 05. 18. 16:38
Megosztás:

Már 4,50 százalékos magyar alapkamattal is számolnak az elemzők

Lefelé módosították a közép-európai EU-gazdaságok, köztük Magyarország idei jegybanki kamatmélypontjára és jövő év végi kamatszintjére adott előrejelzésüket londoni felzárkózó piaci elemzők, azzal az indokkal, hogy a korábbi prognózisokkal ellentétben nem várható euróövezeti kamatemelés a belátható jövőben. (MTI)
2010. 05. 18. 16:35
Megosztás:

Erősödött kissé a forint

A kockázatkerülés enyhülése közepette erősödhettek kissé a térségbeli devizák kedden: az eurót délután fél ötkor 276,39 forinton jegyezték a hétfő délutáni 278,05 forint után.
2010. 05. 18. 16:31
Megosztás:

Összevonná az APEH-et és a VPOP-t az új kormány

(MTI) - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség (VP) összevonásához szükséges módosításokat is tartalmazó törvényjavaslatot nyújtott be kedden az Országgyűlésnek két fideszes képviselő, Matolcsy György és Fónagy János.
2010. 05. 18. 16:21
Megosztás:

Már az idegenforgalma is cserbenhagyja Görögországot

Miközben bevételei növelésére óriási szüksége lenne, eddig virágzó idegenforgalma is cserbenhagyja Görögországot: a folytatódó tiltakozások, és főként a május eleji, emberéleteket követelő összecsapások miatt tömegestől mondják le nyári foglalásaikat a külföldiek. (MTI)
2010. 05. 18. 15:47
Megosztás:

Az INA részvényesei kötvénykibocsátásról döntöttek

Az INA horvát olajipari cég részvényesei 1,5 milliárd kuna (257 millió dollár) részvényre átváltható kötvény kibocsátásáról döntöttek kedden. (MTI)
2010. 05. 18. 15:46
Megosztás:

Felfelé mozdultak az amerikai piacok kedden

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés a New York-i tőzsdéken.
2010. 05. 18. 15:44
Megosztás:

Az LMP több időt szánna a törvényjavaslatok tárgyalására

(MTI) - Az LMP szeretné, ha az olyan jelentőségű törvények, mint a helyi önkormányzati képviselők választásáról vagy a kettős állampolgárságról szólók esetében sokkal alaposabb vita folyna a parlamentben, illetve a társadalomban - mondta a házbizottság keddi ülése után Schiffer András.
2010. 05. 18. 15:41
Megosztás:

Az euró válsága Kínát is sújtja

Budapest/New York, 2010. május .. (MTI) - Az európai hitelválság okozta károk Kínát is érintik, az euró süllyedő árfolyama csökkenti a kínai cégek versenyképességét Európában, legnagyobb piacukon, és bonyolít minden olyan kísérletet, amely arra irányul, hogy lazítsa a kínai jüan merev kötődését a dollárhoz - jelentette Hongkongból a The New York Times.
2010. 05. 18. 15:37
Megosztás:

Fidesz: május 29-én alakulhat meg az új kormány

(MTI) - Orbán Viktor és kormánya május 29-én, szombaton tehet esküt az Országgyűlésben.
2010. 05. 18. 15:31
Megosztás:

MSZP-s hozzájárulás a házszabálytól eltéréshez a kormányszerkezetről szóló javaslatoknál

Az MSZP hozzájárult a házszabálytól való eltéréshez, hogy a kormányzati struktúráról szóló előterjesztést minél gyorsabban el tudják fogadni. (MTI)
2010. 05. 18. 15:29
Megosztás:

Jövő szombaton alakulhat meg az új kabinet

Jövő szombaton megalakulhat az új magyar kormány. "Nincs kereszténydemokrata és fideszes miniszter meg államtitkár, egy pártszövetség közös miniszterei és államtitkárai lesznek" - fogalmazott kedden Budapesten Orbán Viktor.
2010. 05. 18. 15:25
Megosztás:

Az Ifo is osztja a Deutsche Bank elnökének nézeteit Görögországgal kapcsolatban

Görögország "teljességgel képtelen" lesz visszafizetni adósságait és "rendkívül súlyos lépés" az euróövezet részéről az egyes tagállamok szuverén adósságleveleinek felvásárlásáról hozott döntés - mondta Hans-Werner Sinn, a német Ifo gazdaságkutató intézet elnöke. (MTI)
2010. 05. 18. 15:05
Megosztás:

A Surgutneftegas hatalmas tartalékokkal rendelkezik

A Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz), a Mol 21,22 százalékos résztulajdonosa a legnagyobb tartalékokkal rendelkezik Oroszországban, és nem csak ott: 17,3 milliárd dollár pihen a számláin - jelentette kedden a Vedomosztyi című orosz gazdasági lap a konszern beszámolóját idézve. (MTI)
2010. 05. 18. 14:49
Megosztás:

Felemás adatok az amerikai építőipar felől

Az Egyesült Államokban a szezonálisan kiigazított adatok alapján április folyamán a megkezdett ingatlanépítések száma évesített adatok alapján 5,8 százalékkal 672.000 egységre emelkedett, a felülvizsgált márciusi 635.000 egységről, mely viszont 40,9 százalékkal meghaladta az előző év hasonló időszakában mért 477.000 egységet. Az előzetes várakozások 660.000 egységre történő emelkedésre számítottak.
2010. 05. 18. 14:48
Megosztás:

Össztűz Merkelre az euróválság árnyékában

Az euróövezet súlyos válsága egyre nagyobb belpolitikai megrázkódtatásokhoz vezet Németországban is. Angela Merkel kancellárra, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökére rendkívüli nyomás nehezedik saját pártjában, de a kisebbik konzervatív párt, a bajor CSU részéről is, miközben változatlanul feszült a kapcsolat a koalíciós partner liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP). (MTI)
2010. 05. 18. 14:44
Megosztás:

USA - Nem várt csökkenés a termelői árindexben

Április folyamán az USA-ban a nagykereskedelmi árak a szezonálisan kiigazított adatok alapján 0,1 százalékkal csökkentek a márciusi 0,7 százalékos emelkedés és a februári 0,6 százalékos csökkenés után. A csökkenés hátterében az élelmiszer és kőolaj árak csökkenése állt.
2010. 05. 18. 14:34
Megosztás: