Ez ám a trend! Hat hónapos mélyponton az USDCHF!

Nagyon szépen néz ki az USDCHF grafikonja. Szinte tökéletesen szimmetrikus volt a mozgás áprilistól júniusig, majd pedig júniustól mostanáig. De a mostani apropója az esztétikai szépségén kívül, hogy a mai kereskedésben 6 hónapos mélypontra esett a devizapár jegyzése. (SolarCapital)
2010. 07. 30. 10:19
Megosztás:

Kiábrándító helyzetben a hazai építőipar

2010 első félévében 9 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 10 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 34, az új engedélyeké 41 százalékkal alacsonyabb, mint 2009 első félévében volt. A befejezett lakásépítkezések száma két régióban közel felére, további háromban kétharmadára csökkent. Még inkább gyengült az építési szándék: az új engedélyezések 5 régióban felére-egyharmadára csökkentek. Csak a fővárosban kértek ugyanannyi engedélyt ebben a félévben, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében.
2010. 07. 30. 10:00
Megosztás:

Eseménytelen kereskedésben gyengült a forint

Gyengült a forint; pénteken délelőtt az eurót 284,50 körül jegyezték a csütörtök délutáni 282,69 forinttal és a reggeli 284,09 forinttal szemben.
2010. 07. 30. 09:54
Megosztás:

Még mindig felfelé megy az EURUSD

A tegnapi napon pipre pontosan az 1.3107-es, korábban meghatározott célárig emelkedett az árfolyam, miután fölé tudott nyúlni az 1.3046-nak. (Solar Capital)
2010. 07. 30. 09:50
Megosztás:

Erste Group - 471,9 millió euró adózott eredmény 2010 első félévében

Az Erste Csoport adózott eredménye 471,9 millió euró lett az idei első félévben, 4,1 százalékkal maradt el a 2009 első félévében mért értéktől - közölte a bank pénteken az MTI-vel.
2010. 07. 30. 09:45
Megosztás:

423,6 millió euró külkereskedelmi aktívum mutatkozott májusban

Májusban 423,6 millió euró aktívummal zárt a külkereskedelmi mérleg a részletes adatok szerint, míg az első öt hónapban a pozitívum 2,245 milliárd euró volt, az előbbi 0,6 millió euróval kevesebb, az utóbbi 844 millió euróval több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2010. 07. 30. 09:10
Megosztás:

Amerikára figyel a világ részvénypiaca, mi is így teszünk

Az amerikai és az ázsiai piacok veszteségeit követve a hazai, illetve tágabb értelemben az európai piacok is csökkenéssel futottak neki a mai kereskedési napnak. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,61 ponttal, 0,17 százalékkal 22.643,78 pontra mérséklődött pénteken. A gyenge kezdés után pedig kivárás következhet, miután a befektetők szerte a világon a második negyedéves amerikai GDP adatra várnak.
2010. 07. 30. 09:08
Megosztás:

MOL részvény elemzés - szűkülő mozgástér

A tegnapi kereskedésben a Mol részvénye 175 forinttal, 0,88 százalékkal 20.175 forintra erősödött, 733,1 millió forintos forgalomban. A várható folytatást technikai elemzésünkben tekintjük át.
2010. 07. 30. 08:59
Megosztás:

BUX index - Merre visz utad?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,37 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 22.681,39 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma alacsony volt, 9,6 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A várható folytatást technikai elemzésünkben tekintjük át.
2010. 07. 30. 08:51
Megosztás:

Visszaesés az ázsiai tőzsdéken, Európa is veszteséggel indulhat

Visszaeséssel zárult a kereskedés pénteken a nagy ázsiai tőzsdéken, és gyengüléssel nyithatnak a meghatározó nyugat-európai részvénypiacok.
2010. 07. 30. 08:51
Megosztás:

Fordulat következett be a német kiskereskedelmi szektorban?

A várakozással ellentétben június folyamán csökkent a német kiskereskedelmi értékesítés, igaz ugyan, hogy a májusi adat viszont a felülvizsgálat után felfelé módosult, és több mint két éve nem látott mértékű bővülést mutatott.
2010. 07. 30. 08:40
Megosztás:

OTP részvény elemzés - longokat zárni!

A tegnapi kereskedésben az OTP részvények ára 40 forinttal, 0,75 százalékkal 5.350 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy az utóbbi hét nap emelkedése után egy néhány napos csökkenő időszak következik, azaz folytatódik a sávkereskedés.
2010. 07. 30. 08:29
Megosztás:

Mire volt képes az amerikai gazdaság a II. negyedévben?

Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma teszi közzé a második negyedévi GDP alakulásáról szóló első becslését. Várakozások szerint a hazai össztermék 2,5 százalékkal nőtt április-június között az egy évvel korábbihoz képest. Az első negyedévben éves szinten 2,7 százalékkal bővült az Egyesült Államok hazai összterméke. Az adatot 14.30-kor ismerteti a minisztérium.
2010. 07. 30. 08:20
Megosztás:

A Nikkei 225 vezetésével esésben az ázsiai részvénypiacok

A japán részvénypiac vezetésével csökkennek az ázsiai indexek, miután csalódást keltő makrogazdasági adatok láttak napvilágot a japán gazdaság felől. A részvények mérséklődése mögött az amerikai gazdaság második negyedéves teljesítménye miatti aggodalmak, és a Fed egyik regionális vezetőjének profitrealizálást kiváltó nyilatkozata áll.
2010. 07. 30. 08:10
Megosztás:

Több ezer közalkalmazott kerülhet utcára Skóciában

A közalkalmazotti szféra hatvanezres csökkentését javasolja a következő évekre egy független, a helyi vezetés munkáját segítő jelentés Skóciában. (MTI)
2010. 07. 30. 07:50
Megosztás:

Nem sikerült a piacoknak nyereséggel zárni Amerikában

Nyitás során emelkedéssel induló, majd hullámzó kereskedés után veszteséggel zártak az amerikai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, miután a befektetők elbizonytalanodtak a vegyesen alakuló vállalati eredmények, és a Fed egyik regionális vezetőjének, az amerikai gazdaságról szóló nyilatkozata után.
2010. 07. 30. 07:45
Megosztás:

Mi állhat Kalmár István gyors távozása mögött?

A hazánkban működő multinacionális nagyvállalatok, pénzintézetek érdekeit sértette volna a Magyar Posta Zrt. lemondott vezetőjének fejlesztési koncepciója. A Magyar Hírlap információi szerint valójában ezért távozott Kalmár István a vállalt éléről. (MTI)
2010. 07. 30. 07:27
Megosztás:

A lengyel GDP 3,9 százalékkal nőtt a második negyedben

Az idei második negyedévben 3,9 százalékkal nőtt a lengyel gazdaság, 2,3 százalékos infláció mellett - közölte csütörtökön a lengyel piacgazdasági kutatóintézet.
2010. 07. 29. 22:33
Megosztás:

Egyesület alakult a közérthetőbb pénzügyekért

Econventio Pénzügyi- és Gazdasági Kerekasztal néven közhasznú egyesület alakult csütörtökön, hogy a pénzügyekről szóló józan és közérthető tájékoztatással járuljon hozzá az állami és az önkormányzati, a vállalkozói és magánszféra kapcsolatának javításához a pénzügyi szektorral.
2010. 07. 29. 22:10
Megosztás:

Elfáradt a forint estére

Gyengült a forint csütörtök estére a szerda késő esti és a csütörtök délutáni szinthez képest is a londoni bankközi devizapiacon.
2010. 07. 29. 21:53
Megosztás: