A végleges adatok alapján 5,6 százalékkal bővült az USA gazdasága
Az Egyesült Államok tavalyi negyedik negyedévi gazdasági bővülése a végleges adatok alapján 5,6 százalékkal bővült, szemben az előzetes adatokban szereplő 5,9 százalékkal. A harmadik negyedévben a bővülés mértéke 2,2 százalékos volt. Az egész 2009-es évet tekintve a gazdaság 2,4 százalékkal zsugorodott.
Kamatcsökkentést hajtott végre az orosz jegybank
Az orosz központi bank pénteken 8,25 százalékra csökkentette a kamatszintjét, ezzel folytatódott a korábban megkezdett kamatcsökkentési sorozat, mely a gazdaság fellendítését szolgálja. A legutóbbi kamatcsökkentést február 19-én hajtotta végre. A reverse repo ráta mértéke 7,5 százalékról 7,25 százalékra csökkent.
Észtország 2011-ben csatlakozhat az euróövezethez
Észtország államháztartási hiánya 1,7 százalék volt a bruttó hazai termék (GDP) arányában tavaly a nemzeti statisztikai hivatal pénteki közleménye szerint. Az euróövezeti csatlakozás követelményeinek megfelelő adat alapján elemzők úgy vélik, hogy Észtország már jövőre bevezetheti a közös európai valutát. (MTI)
Szollár - nyilvánosak a kormányzati szervek gazdálkodási és vagyoni beszámolói
Péntektől a minisztériumoknak és a nem miniszterek alá tartozó kormányzati szerveknek a honlapjukon kell közzé tenniük a gazdálkodásukról és vagyoni helyzetükről beszámoló tájékoztató dokumentumokat az úgynevezett Átlátható államháztartás című jelentés keretében. A kormányszóvivő szerint "nincsenek csontvázak a szekrényben"; az első negyedévben a deficit mértéke nem éri el az éves hiánycél 80 százalékát. (MTI)
Jövő csütörtökön ül össze a gazdasági bizottság a gázáremelés miatt
Jövő csütörtökre hívja össze az Országgyűlés gazdasági bizottságát a gázáremelés ügyében Podolák György (MSZP), a testület elnöke.
(MTI)
A fiatalokról vitatkoztak a pártok
A fiatalok politikai aktivitásáról, pártszimpátiáiról és a hallgatói önkormányzatok működéséről is eltérően nyilatkozott a Fidesz, a Jobbik, az LMP, az MSZP, az SZDSZ, valamint a Bokros Lajos Baráti Társaság képviselője egy pénteki budapesti rendezvényen. (MTI)
Csökkent a Praktiker forgalma és eredménye 2009-ben
A német Praktiker Group barkácsáruház-lánc csökkenő értékesítési árbevétel mellett teljesítette eredménytervét 2009-ben. Az üzemi eredmény az előző évi rekord a felére csökkent, ugyanakkor a konszern forgóeszköz készletei emelkedtek - derül ki a Praktiker Group által az MTI-nek eljuttatott éves eredmény beszámolóból. (MTI)
A Fidesz felülvizsgálati eljárást kezdeményezett az Orbán iskolai látogatását érintő OVB-döntés ellen
A Fidesz felülvizsgálati eljárást kezdeményezett a Legfelsőbb Bíróságnál az Országos Választási Bizottság (OVB) Orbán Viktor iskolai látogatását érintő döntése miatt - tájékoztatta az MTI-t pénteken Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
Éles kritika érte a Fidesz fogyasztóvédelmi programját a szocialisták felől
Az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának szocialista elnöke szerint a Fidesz fogyasztóvédelmi programja nem szól semmiről. (MTI)
Kilőtt a Citi, de vajon folytatódhat-e az emelkedés?
A tegnapi nyitva tartás alatt a Citi részvények sikeresen maguk mögött tudták hagyni a hatalmas háromszög alakzatot. Azonban fontos tényező, hogy a felső szárát az árfolyam egy réssel ugrotta át. (Solar Capital)
Cseh-Magyar Üzleti Klub - ismét nőhet a kereskedelem
(MTI) - A gazdasági-pénzügyi válság múlásával ismét nőhet Magyarország és a Cseh Köztársaság közötti kereskedelem - közölte Tamás Csémy nagykövetségi tanácsos a Cseh-Magyar Üzleti Klub, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös rendezvényén Nyíregyházán pénteken.
Kitörés előtt áll az AIG árfolyama?
Az elmúlt időszakban megnövekedett bika hangulatnak köszönhetően az AIG részvények is nagyon az emelkedés irányában mutatnak. Az egyes divíziók értékesítéseinek, valamint a rossznak számító portfólió újrastrukturálásának nyomán a befektetők egyre optimistábban tekintenek a világ egyik legnagyobb biztosítójára. (Solar Capital)
BÉT - Az egész heti szárnyalás után péntekre beérett a korrekció
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 46,44 pontos nyitás után tovább gyengült pénteken délelőtt. A BUX 11.40 órakor 24.763,1 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 287 pontos, 1,14 százalékos csökkenés. (MTI)
18 havi csúcsról lefelé mozdultak az európai piacok
Pénteken gyengüléssel kezdtek az európai tőzsdék, korrigálva csütörtökön elért közel 18 havi csúcsértékeiket. A vesztes részvények a banki papírok, mivel az uniós csúcsértekezlet csütörtöki megállapodása a görög adósságszolgálat rendezéséről nem oszlatta el teljes egészében az eurózóna perifériáját alkotó országok pénzügyi stabilitásával szemben táplált piaci bizalmatlanságot. (MTI)
Mesterházy Attila - új baloldali politikát!
(MTI) - A magyar demokratikus baloldal újjászervezését és új baloldali politika meghirdetését hangsúlyozta Mesterházy Attila a Népszabadságban pénteken megjelent írásában.
EUR/USD - Tud még hova esni az árfolyam
Az EUR/USD keresztárfolyam mozgása inkább az amerikai fizetőeszköznek kedvezett az elmúlt hónapokban. Az árfolyam tavaly őszi rallyja csak egy alacsonyabb, 1.5000 USD magasságú csúcsra volt képest, ahonnan szinte korrekció nélküli esést látunk.
Rekord mértékben csökkent a brit üzelti beruházások mértéke
Angliában az üzleti befektetések a tavalyi negyedik negyedévben 4,3 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest, míg éves szinten rekord mértékű 23,5 százalékos visszaesés mutatkozott.
Megbicsaklott az S&P 500 index menetelése
Az S&P 500 mozgásán látható, hogy a néhány napja még erőtől duzzadó emelkedés mértéke lassult a héten, sőt, a réssel nyitott 1170-es támasz szint is elesett és az 50 gyertyás mozgóátlag is sérült a tegnap délutáni órákban. (Solar Capital)
Osztalék nélkül maradnak a BIF-részvényesek
Nem javasol osztalékot fizetni a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. igazgatósága az április 27-re összehívott éves rendes közgyűlésen. (MTI)
Érdemes lehet Szlovákiában megvenni a húsvéti sonkát?
Szlovákiában az idén nem kell mélyebben a zsebbe nyúlni, ha valaki húst akar vásárolni húsvétra. A nagy üzletláncok az ünnepek előtt nem egy esetben akár 30 százalékkal is csökkentették az árakat, egy-egy kilón így 2 eurót is megtakaríthatnak a fogyasztók - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteken. (MTI)