Orbán Viktor kedden bejelenti a gazdasági akciótervet
Orbán Viktor kormányfő kedden, a parlament 13 órakor kezdődő ülése elején ismerteti a gazdaság talpra állítását célzó, a 3,8 százalékos idei hiánycél tartásához szükséges akciótervet. A programot rendkívüli kormányülésen dolgozta ki a kabinet az elmúlt három napban, miután Varga Mihály ismertette az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését.
Az ország történetének legnagyobb takarékossági programját fogadta el a német kormány - ÖSSZEFOGLALÓ
Pietsch Lajos, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 2010. június 7., hétfő (MTI) - Az ország háború utáni történetének legnagyobb takarékossági programját fogadta el hétfőn a német kormány; a 2014 végéig előirányzott megtakarítások mértéke meghaladja a 80, sőt más források szerint megközelíti a 90 milliárd eurót.
A nagy nemzetközi befektetési alapkezelők bíznak a magyar eszközökben
London, 2010. június 7., hétfő (MTI/Reuters) - Nagy nemzetközi befektetési alapokat kezelő befektető szakemberek eléggé "esetlennek" tartják magyar politikusok múlt hét végi nyilatkozatait a magyar gazdaság helyzetéről, de hétfőn nem láttak különösebb okot arra, hogy megváljanak magyar részvény és kötvény befektetéseiktől.
Tőzsde - New York: gyengülés zárás előtt két órával
New York, 2010. június 7., hétfő (MTI/Reuters) - Veszteségen álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók hétfőn, a kereskedés leállítása előtt két órával.
Erősödött a forint estére
London, 2010. június 7., hétfő (MTI/Reuters) - Erősödött a forint hétfő este a péntek késő esti euróárfolyamhoz viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon, ugyankkor a délutáni budapesti jegyzéshez képest kissé gyengült.
Duronelly: az adórendszer egyszerűsítése, és ne néhány adókulcs megváltoztatása legyen a cél
Budapest, 2010. június 7., hétfő (MTI) - A Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az adópolitika fő célja az egész adórendszer egyszerűsítése kell, hogy legyen, nemcsak az alacsonyabb személyi jövedelemadó-kulcsok bevezetése .
OGY - Krónika - 7. rész (alkotmányozás)
Budapest, 2010. június 7., hétfő (MTI) - A KDNP az egész nemzet ügyeként emlegette az alkotmányozást, míg a Jobbik arról beszélt, hogy az élet meghaladta a dokumentumot. A vezérszónoki felszólalások során az LMP azt hangsúlyozta, hogy több évtizedre kell elkészíteni az alaptörvényt. Az ellenzéki pártok kifogásolták azt is, hogy egy törvénymódosítással kivennék az alkotmányból azt a szabályt, miszerint az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.
Nem szexel, hanem stresszel a magyar
A magyarok ötöde havonta vagy ritkábban él szexuális életet, kétharmada gyakran stresszel, a megkérdezettek felének pedig nagyon kevés közeli barátja van - derült ki a HáziPatika.com felméréséből.
Benkő Tibort nevezte ki Sólyom László vezérkari főnöknek
Budapest, 2010. június 7., hétfő (MTI) - A köztársasági elnök június 6-i hatállyal a Honvéd Vezérkar főnökévé nevezte ki Benkő Tibor altábornagyot - olvasható a Magyar Közlöny 2010. évi 95. számában.
Ötvennégy helyettes államtitkárt nevezett ki a miniszterelnök
Budapest, 2010. június 7., hétfő (MTI) - Ötvennégy helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök június 7-i hatállyal az illetékes miniszterek javaslatára. A kinevezett tisztségviselők nevét a Magyar Közlöny 95., hétfőn megjelent számában tették közzé.
Csökkent az agrárhitelek utáni garancia
Az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) tavaly 57,1 milliárd forint hitelhez nyújtott garanciát, 6 százalékkal kevesebbhez az előző évinél - közölte Ulrich Anikó, az alapítvány ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten, az alapítvány nyilvános kuratóriumi ülésén.
MSZP: Kósa ragaszkodik "hajmeresztő felelőtlenségéhez"
Budapest, 2010. június 7., hétfő (MTI) - Az MSZP szerint a fideszes Kósa Lajos még mindig ragaszkodik "hajmeresztő felelőtlenségéhez", amikor hétfőn azt mondta múlt heti államcsőddel kapcsolatos kijelentéséről: "növeli, ki elfedi a bajt".
BÉT - A nap végére kiheverte reggeli esését a BUX - FRISSÍTETT (új: áruszekció)
Budapest, 2010. június 7., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,43 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 21.192,50 ponton zárt hétfőn.
A "borzalmak listája" Németországban - ELEMZÉS
Pietsch Lajos, az MTI tudósítója írja:
Berlin, 2010. június 7., hétfő (MTI) - Jóformán még el sem fogadta a német kormány az ország történetének legdrasztikusabb takarékossági programját, a tervezet máris a "borzalmak listája" nevet kapta. A 2015-ig csaknem 90 milliárd eurós megtakarítást előirányzó csomagterv ugyanis az oktatást kivéve egyetlen területet sem kímél, de leginkább a szociális, illetve gyermekgondozási támogatások eddigi rendszerét sújtja.
Gyengültek a nyugat-európai értéktőzsdék
London, Frankfurt, Párizs, 2010. június 7., hétfő (MTI/Reuters) - Gyengültek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn részben a Magyarország adóssággondjaival kapcsolatos aggodalmakra, ami erősítette Európa bizonytalan költségvetési helyzetével összefüggő bizonytalanságot.
OGY - Az MSZP továbbra sem ért egyet az albizottsági vizsgálatokkal
Budapest, 2010. június 7., hétfő (MTI) - Az MSZP továbbra sem ért egyet azzal, hogy országgyűlési szakbizottságoknak politikai vizsgálódásra albizottságokat kell létrehoznia; a szocialisták nem döntöttek még arról, hogy delegáljanak-e tagokat a kormányoldal által, az állandó bizottságokban létrehozandó, az előző nyolc év ügyeit vizsgáló albizottságokba.
Új elnök a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal élén
Budapest, 2010. június 7., hétfő (MTI) - Palkovics Pétert nevezte ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnökévé június 4-i hatállyal Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter - közölte a szaktárca az MTI-vel.
GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2. rész)
Budapest, 2010. június 7., hétfő (MTI) -
RÖVIDHÍR - Veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdék
London, Frankfurt, Párizs, 2010. június 7., hétfő (MTI) - Hétfőn további csökkenéssel mélyítették pénteken elszenvedett meredek hanyatlásukat a főbb európai tőzsdék.
Varga: valótlan adatokat közölt az előző kormány
Lovasberény, 2010. június 7., hétfő (MTI) - Varga Mihály szerint beigazolódott, hogy valótlan adatokat közölt az előző kormány. Az előző kormány hamis adatokat közölt velünk, 230 milliárd forintos különbséget találtunk a költségvetésben ahhoz képest, amit nekünk mondtak - jelentette ki az államtitkár.