Az MDF szerint is meg fognak állapodni az SZDSZ-szel
Az MTI MDF-es forrásokból vasárnap kora este úgy értesült, hogy lesz megegyezés az SZDSZ-szel az országos és a budapesti listáról.
Kína nem hagyná szó nélkül az amerikai kereskedelmi szankciókat
Kína szerint komoly következményei lennének annak, ha az Egyesült Államok korlátozná az ázsiai ország termékeinek és szolgáltatásainak az importját Amerikában a jüan alacsony árfolyamára hivatkozva. (MTI)
Jövő héten sok adat lesz ami befolyásolhatja az USA piacait
A szakértők szerint igen bizonytalan, hogy mi történik majd a jövő héten a New York-i értéktőzsdén. A befektetők az amerikai gazdaság állapotáról nem túl sokat tudnak majd megállapítani a szokásosnál kevesebb makrogazdasági adat alapján. (MTI)
Már a brit sajtó is a magyar széndioxid ügyön csámcsog!
Egy hongkongi kereskedőház juttatta vissza nem kis haszonnal Európába a Magyarország által jóhiszeműen eladott, CER (Certified Emission Reduction) kvótákat, azaz széndioxidkibocsátás-csökkentési egységeket - írta a The Sunday Times - tudósít a Távirati Iroda.
Retkes Attila - az MDF és az SZDSZ meg fog egyezni
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke a párt Választási Operatív Testületének vasárnap délutáni ülése előtt kijelentette: biztos abban, hogy az SZDSZ és az MDF meg fog egyezni az országos és a budapesti lista kapcsán "az apróbb részletkérdésekben". (MTI)
Választás 2010 - Visszalép az MCF Szabolcs megyei jelöltje
Budapest, 2010. március 18., csütörtök (MTI) - Visszalép, és nem indul az országgyűlési választásokon Balog József, az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettese, aki csütörtökön még azt mondta: a roma párt elnökével „becsületből” méretteti meg magát; így a roma szervezetnek csak egyetlen jelöltje, az elnök indulhat.
Áder János: az unió ne adjon támogatást a heiligenkreuzi hulladékégetőhöz
Szentgotthárd, 2010. március 21., vasárnap (MTI) - Áder János szerint ha az Európai Unió komolyan veszi saját előző döntését, egyetlen euró támogatást sem szabad adnia a Szentgotthárd közelében, a heiligenkreuzi ipari parkba tervezett hulladékégetőhöz.
200 milliárd euró kellene az Európai Valutaalaphoz
A német Der Spiegel információi szerint mintegy 200 milliárd euró kellene egy Európai Valutaalap (EMF) életre hívásához. (MTI)
Választás 2010 - MSZP: Orbán Vona ígéretével kampányol?
Budapest, 2010. március 21., vasárnap (MTI) - Az MSZP azt kérdezi Orbán Viktortól, jól értik-e, hogy Vona Gábor ígéretével kampányol.
Választás 2010 - Horváth Aladár: a Jobbik sikere a köztársaság válsága
Budapest, 2010. március 21., vasárnap (MTI) - A szélsőséges és cigányellenes Jobbik megerősödése és esetleges választási sikere egyet jelent a harmadik Magyar Köztársaság válságával - jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke Budapesten vasárnap sajtótájékoztatón.
MSZP: nem tartalmaz konkrétumokat a Fidesz ifjúságpolitikai programja
(MTI) - Az MSZP változatlanul úgy tartja, hogy a Fidesznek nincs programja, így az ifjúságpolitika területén is nagyon kevés konkrétumról beszélnek - mondta Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap.
Az ITD befejezte az exportőr kkv-k felmérését
Az ITD Vállalkozásfejlesztési Igazgatósága a terveknek megfelelően 2010 márciusára befejezte két éves projektjét, amelynek során az ágazati és regionális tanácsadók 2000 exportőr kis- és középvállalkozást (kkv) kerestek fel személyesen, és vontak be a cégre szabott szolgáltatásokat igénybe vevő vállalatok körébe. (MTI)
RÖVIDHÍR - Választás 2010 - Horváth Aladár: a Jobbik sikere a köztársaság válsága
Budapest, 2010. március 21., vasárnap (MTI) - A szélsőséges és cigányellenes Jobbik megerősödése és esetleges választási sikere egyet jelent a harmadik Magyar Köztársaság válságával - jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke Budapesten vasárnap sajtótájékoztatón.
Választás 2010 - Gárdisták állták útját a hajdúhadházi romáknak
Hajdúhadház, 2010. március 21., vasárnap (MTI) - A betiltott magyar gárda egyenruháját viselő személyek magakadályozták, hogy a helyi romák bejussanak a Jobbik hajdúhadházi választási nagygyűlésére vasárnap - közölte Lakatos Zsolt Bátor, a helyi roma civil szervezet vezetője az MTI-vel.
Választás 2010 - Vasárnap is tárgyal a listás helyekről az MDF és az SZDSZ
Budapest, 2010. március 21., vasárnap (MTI) - Vasárnap délután az MDF és az SZDSZ vezető testületei előbb külön-külön vitatják meg a Magyar Demokrata Fórum által szombaton elfogadott választási listákat, majd közös tárgyalóasztalhoz ülnek - értesült az MTI.
Nem kell a Novell-nek kétmilliárd dollár
A céges szoftvergyártásra szakosodott amerikai Novell elutasította a az amerikai Elliott Associates 2 milliárd dollár feletti felvásárlási ajánlatát.
Nincs 750 érvényes ajánlószelvénye Budaházynak
(MTI) - Nincs 750 érvényes ajánlószelvénye, így nem indulhat független jelöltként a parlamenti választásokon Budaházy György, aki terrorizmus elkövetésének gyanújával van börtönben - tudta meg az fn.hu, valamint az MTV Híradója vasárnap.
Hétfőtől juthatnak hozzá a választók adataihoz a pártok és a jelöltek
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek hétfőtől kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét, amennyiben ezt kérik és fizetnek érte. (MTI)
Fidesz: a Gyurcsány-korszak tönkretette a fiatalok jövőjét
A Gyurcsány-korszak tönkretette a fiatalok jövőjét és a sportot, az elmúlt nyolc évben felnőtt egy elfelejtett nemzedék, akinek boldogulásáért a szocialista kormányok semmit sem tettek - mondta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke vasárnap az MTI-nek.
Akkor most ki segít Görögországon?
A német kancellár szerint a március 25-26-i EU-csúcs napirendjén nem születik döntés Görögország uniós megsegítéséről. A Deutschlandfunk rádióadón, "A hét nyilatkozata" című műsorban Angela Merkel hangsúlyozta: a segítség kérdése csütörtökön nem szerepel a csúcs napirendjén. (MTI)