20 millió forintos bírságot kapott a Magyar Telekom
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 20 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Telekom Nyrt.-re a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). (MTI)
Búza Technikai elemzés
Kezd érdekessé válni a búza is. A fundamentumok alapján a termék eladósnak minősül, a kérdés az, hogy ezt technikailag is meg tudja tenni. Egyelőre még az emelkedő trendben van, és amíg nem töri le a berajzolt emelkedő trendvonalat, addig nem látjuk értelmét a shortok keresésének. (Solar Capital)
Földgáz - van még tere az esésnek
A tegnapi amerikai nyitva tartás során tovább tudott szakadni a földgáz árfolyam alakulása. (Solar Capital)
Meglódult a román infláció
Romániában az infláció tavaly decemberben meghaladta a központi bank célszámát, mindamellett további kamatcsökkentést valószínűsítenek az elemzők a válság sújtotta román gazdaságban. Az ipari megrendelések, illetve az ipar eladásai jelentősen elmaradtak a korábbiaktól. (MTI)
Továbbra is veszteségben az európai piacok
A mérsékelten emelkedő nyitás után veszteségbe hajlottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok kedden, miután a kínai központi bank jelezte, hogy szigorítani kívánja a rövid távú likviditást, a hangulatot még rontotta az Alcoa tegnap este nyilvánosságra került, és a várakozásoktól elmaradó negyedéves eredménye is.
A Pókembert lesöpörték az asztalról! Kevés volt a két és fél milliárd...
A Columbia Pictures úgy döntött: mégsem fog neki a Pókember 4 forgatásának.
A filmet eredetileg 2011-ben tervezték bemutatni, most azonban gyökeresen megváltoztak a tervek.
Csendes bénultság a forintpiacon
Alig változott a forint árfolyama, az eurót 267,69 forinton jegyzik a hétfő délutáni 267,12 forint után, az üzletkötők alacsony forgalomról, csendes kereskedésről számoltak be.
Megvan az ITD Hungary új vezérigazgatója
Kilián Csaba befektetési igazgatót kérte fel az ITD Hungary Zrt. vezérigazgatói teendőinek ellátására Varga István gazdasági miniszter, Rétfalvi György vezérigazgató visszahívását követően - közölte a minisztérium az MTI-vel kedden.
Obama - Bankok fizessetek...
A bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók közterheinek növelését fontolgatja Barack Obama amerikai elnök az adófizetők pénzéből finanszírozott bankmentő akciók költségeinek megtérítése érdekében. (MTI)
Legyorsulhatja az indiai gazdaság a kínait?
India ipari termelése 25 hónapja nem látott mértékben gyorsult novemberben, melynek következtében felerősödtek azon várakozások, hogy a jegybank még az idei év első felében kamatot emel.
Önt nem zavarja a BKV-sztrájk ? Szavazzon !
A város forgalma megbénult. Vannak akiknek ez ellehetetleníti a napi közlekedését, de akad akit ez nem zavar. Az előbbieknek sem árt mérlegelni: vajon jogos a BKV dolgozók viszonylag gyakori munkabeszüntetése ?
Nem árt az óvatosság (Nasdaq ETF elemzés)
A Nasdaq 100 pénzügyi vállalatok nélküli etf-je tükrözi az index 16 hónapos csúcsra ért, ami igazán jelentős eredmény az egy éve látott mélyrepüléshez képest. (Solar Capital)
Túlhevülhet a kínai gazdaság?
A legfrissebb adatok alapján nem állt le a hitelezési orgia Kínában, az év első hetében az újonnan kihelyezett hitelek mértéke 600 milliárd jüannal emelkedett, mely közel kétszer akkora, mint a tavaly év második felének havi átlaga. Mindez párosulva a kirobbanó export adatokkal, joggal felerősítheti a gazdaság túlhevüléséért aggódók hangját.
Szépen meglódult a kispapírok indexe
A smallcap index szépen ledolgozta korábbi lemaradását és több héten át képes volt stabil emelkedést felmutatni, így a Russel 2000 is új lokális csúcsra ért. (Solar Capital)
Fékeződött a dollár sok hetes erősödése
A dollár sok hetes emelkedése, azaz az EURUSD devizapár értékének csökkenése úgy látszik véget ért. Az árfolyam 1.4200 pont felett talált támaszt és némi oldalazást követően az 1.4500-ás ellenállás felett tudott zárni. (Solar Capital)
2009-ben jóval kevesebb gabona termett, mint előző évben
2009-ben 2,3 millió hektáron (az előző évinél 20%-kal kisebb területen)
11,9 millió tonna gabona termett. Búzából 22, kukoricából 15 százalékkal kevesebbet takarítottak be az egy évvel korábbihoz képest. 2008-hoz viszonyítva a burgonya termésmennyisége 21, a repcéé 11 százalékkal csökkent. A cukorrépa betakarított termésmennyisége 21 százalékkal haladta meg az előző évit - olvasható a KSH jelentésében. (MTI)
Korrekció jöhet, de kitört az OTP árfolyama!
Hosszú oldalazást követően az OTP árfolyama erőteljes kitörésének lehetünk tanúi. (Solar Capital)
Nyereségrealizálásba fulladt a tegnapi jókedv
A távol-keleti, egészen pontosan a Kínai export mérleg adatok meglepően jó eredménye meglepte a befektetőket, a várt 4% helyett közel 18%-kal növekedett a külföldre irányuló termelés. A hír azonban a kezdeti lelkesedést követően inkább veszteséget hozott a tőzsdékre, elemzők szerint az elmúlt hetekben látott rally végére tettek pontot a nyereséges realizálásával. (Solar Capital)
Erősödött a brit kiskereskedelem
A stabilizálódás jeleit mutatja a brit gazdaság, legalábbis erre utal a keddi napon nyilvánosságra került kiskereskedelmi adat, ugyanakkor ennek mértékét visszafoghatja az ingatlanpiaci várakozások.