Oszkó - 2010-nél hamarább nem változik a devizahitelezés szabálya
Oszkó Péter szerint nem szabad olyan szabályozást elfogadni, amely teljesen megöli a lakossági hitelezést, de az sem folytatható, amit az ország az elmúlt években csinált, a devizahitelezés újraszabályozása a jövő évnél korábban semmiképpen sem képzelhető el.
Nincs mese, 100 milliárd fonttal beljebb kell gombolni a britek nadrágszíját
Súlyos, hozzávetőleg 100 milliárd fontos (30 ezer milliárd forintos) költségvetési kiigazítást kell végrehajtania a következő brit kormánynak ahhoz, hogy középtávon fenntartható legyen a brit államháztartás finanszírozása - áll londoni elemzők hétfőn közzétett előrejelzésében, amely szerint a brit jegybanki alapkamat belátható ideig történelmi mélységekben marad.
Aldi, Lidl, Penny után jön az új diszkont: KOODZA!
Tökölön, Érden és Hatvanban nyitja első magyarországi áruházait a Koodza nevű francia sportdiszkontlánc - írja Világgazdaság hétfői száma.
Borsos ára lesz jövőre a papír alapú tulajdoni lapnak
Míg jelenleg 4 ezer forintba kerül egy ingatlan hiteles tulajdoni lapjának a másolata, addig jövőre a tervek szerint ez 6.250 forintba kerülhet, ha papíron kéri az ügyfél, ha viszont elektronikusan, akkor 3600 forintba - írja a Népszava hétfői száma.
Dacol a válsággal a Philips
A holland Philips elektronikai vállalat adózott eredménye 176 millió euró volt a harmadik negyedévben, majdnem négyszerese a második negyedévinek, és háromszorosa a tavalyi harmadik negyedévi 58 milliónak.
Merre tovább BUX? Kilátástalanság, iránytalanság...
Egyre inkább iránytalan, sávozó, stagnáló mozgás fedezhető fel a BÉT-en. A BUX index nem tudott irányt találni az elmúlt héten, a részvényárak szűk sávban változtak, a BUX a 20 ezer pontos értékhatár körül ingadozott, és a forgalom is mérsékelt maradt.
Tényleg egyszerűbb lett októbertől üzletet nyitni?
Áttekinthetőbbé tenné az üzletnyitás egyszerűsítéséről szóló, október elseje óta hatályos szabályozást, ha mielőbb meghatároznák, hogy mely termékeket lehet hatósági engedéllyel árusítani - mondta el Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.
Pácban a német speditőrök - 80 ezer állás veszélyben
Ágazati becslések szerint mintegy 900 német szállítócég szűnhet meg az év végéig, és ezzel közel 80 ezer munkahely kerülhet veszélybe Németországban.
Az INA-nak még az idén fizetnie kell
Folynak a tárgyalások a Mol és a horvát állam között az INA-val kapcsolatban, túl korai még részletekről beszélni, de a kormány minden tőle telhetőt megtesz a horvát érdekek védelmére - közölte szombaton a horvát kormányfő. Jadranka Kosor a JANAF horvát vezetéküzemeltető sisaki termináljánál tett látogatásakor kérdésekre válaszolt, így egyebek között az INA gázkereskedelmi üzletágának értékesítésével, és a cég állami adósságával kapcsolatban is.
Környezetbarátabb repülők korszaka következhet
Szigorúbb üzemanyag-hatékonysági és új szén-dioxid kibocsátási normákat céloz meg a klímavédelem elősegítésére a világ repülési ipara - jelentette be a hétvégén a mintegy 230 légitársaságot tömörítő Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA.
Büdösek, kövérek, tüsszentők - távozzatok!
Győzött a papírforma: a légi utas ülésszomszédok népszerűtlenségi toplistáján a büdösek, a tüsszentők és a kövérek végeztek az élbolyban.
Bulgária: a vártnál jobban csökkennek a vállalkozók terhei
Szófia, 2009. október 11., vasárnap (MTI) - A bolgár kormány kilátásba helyezte, hogy a korábbinál nagyobb mértékben csökkentik a munkaadók társadalombiztosítási hozzájárulását.
Padlón az orosz medve!
Az orosz gazdaság idei visszaesése várhatóan felülmúlja a legborúlátóbb előrejelzéseket is, és éves szinten elérheti a 8,5 százalékot - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz államfő. Beismerte, hogy a gazdaság sokkal súlyosabb hatással volt az orosz gazdaságra, mint azt a szakértők jósolták, de a legrosszabbat sikerült elkerülni.
Gyorsulhatott a magyarországi infláció
Valamivel öt százalék fölé gyorsulhatott a múlt hónapban az éves összevetésű magyarországi infláció - jósolja a legtöbb londoni felzárkózó piaci elemző a szeptemberi inflációs adatok ismertetése előtt. Ez a várakozás azonban nem egyöntetű: a Cityben van olyan vélemény is, amely szerint folytatódhatott az infláció lassulása, mivel a gyenge kereslet miatt továbbra is mérsékelt az áfaemelés hatásának inflációs átszűrődése.
Soros György új bizniszbe fog!
Soros György egymilliárd dollárt készül "zöld technológiákba", megújítható energiaforrásokba fektetni. Hétvégi, koppenhágai sajtóértekezletén a magyar származású amerikai üzletember új kezdeményezést is bejelentett, amelynek keretében tíz éven át évi 10 millió dollárral támogatja a klímavédelmet.
Gazdaságtalan működése miatt a kormány bezáratja a mexikóvárosi áramszolgáltatót
Mexikóváros, 2009. október 11., vasárnap (MTI/Reuters) - Gazdaságtalan, pazarló működése miatt a mexikói kormány bezáratja Mexikóváros és környéke áramszolgáltatóját. A mexikói rendőrség máris őrzi a Luz y Fuerza del Centro nevű cég létesítményeit.
Bepunnyadt a BUX! Ez az esés előszele?
A Budapesti Értéktőzsde részvénypiaca nem volt lendületben az elmúlt héten, a részvényárak szűk sávban változtak, a BUX a 20 ezer pontos értékhatár körül mozgott, és a forgalom is mérsékelt maradt. Az index kevéssel 20 ezer pont fölött, 20.028 ponton zárt pénteken, az előző hét végi értékéhez képest 72 ponttal, 0,36 százalékkal emelkedett.
Hogyan lehetne olcsóbb az áram?
A valódi verseny az áramfogyasztóknak jobb szolgáltatást és alacsonyabb árakat hozna, illetve ha emelkedne is az ár, az csak a valóban indokolt mértékű lenne - ismertette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) álláspontját az árampiac jelenlegi helyzetével kapcsolatban az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Lesz nyugdíj! Kaszáltak a nyugdíjpénztárak idén!
Minden idők talán legjobb teljesítményét érték el a nyugdíjpénztárak az idei második negyedévben, amivel nemcsak az előző negyedév veszteségét "dolgozták le ", de a tavalyi veszteségek nagy részét is annak köszönhetően, hogy a tőkepiacokra visszatért a likviditás, erősödött a befektetői bizalom - ismertette Nagy Csaba, az OTP Magánnyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke háttérbeszélgetésen.
Kósa Lajos 12 pontja - demonstrációkrónika
Több ezren demonstráltak a budapesti Kossuth téren a fideszes önkormányzati vezetők által kezdeményezett tüntetésen a helyhatóságokat sújtó, a kormányzat által 2010-ben kezdeményezett lépések ellen. A jelenlévők közfelkiáltással elfogadták, hogy a vezérszónok, Kósa Lajos Fidesz-alelnök, Debrecen polgármestere által ismertetett, az önkormányzatokról, azok jogairól és céljáról szóló 12 pontos kiáltványt a politikus hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén is ismertesse.