Heti Válasz: Matolcsy szerint már az idén lesz adócsökkentés

(MTI) - Már az idén is lesz adócsökkentés, majd 2011. január 1-jén életbe lép az új, immár családi adózásra épülő rendszer - mondta a Heti Válasznak adott interjújában Matolcsy György, a gazdasági miniszteri poszt várományosa, aki szerint bűnös felelősség terheli a jegybank vezetését és a Gyurcsány-Bajnai-kormányt azért, hogy tétlenül nézte a devizahitelek elszabadulását.

A csütörtöki lapszámban a gazdasági szakember elmondta: az első pozitív jelekre a gazdaság terén legalább 6-12 hónapot kell várni, 2013-ra azonban már mindenki érezheti az eredményeket. A leendő gazdasági miniszter kifejtette, közel 900 ezer devizahitellel rendelkező család veszélyeztetett helyzetét kell megszüntetni, a kilakoltatásokat fel kell függeszteni.

 

Úgy vélte, nem lehet egy országot talpra állítani úgy, hogy közben emberek százezrei veszíthetik el fejük fölül a tetőt. A jegybank és a kormány felelőssége, hogy ilyen mérvű gazdasági kockázat lépett fel másfél millió embernél. Az új polgári kabinet megteszi mindazt, ami javíthat a helyzeten - mondta. Matolcsy György közölte: a gazdaságpolitikai fordulatnak két szakasza lesz. Az első azonnal megindul a kormányváltással, az új kormányszerkezet kialakításával.

 

Meghatározó döntéseket csak gyors, de alapos leltár után szabad hozni, amiből látni fogják, hogy az év közepén milyen azonnali változtatásokra lesz szükség, és lehetőség az adórendszerben, a bürokrácia leépítésében, a növekedés beindítására és a gazdasági versenyképesség megerősítésére. A második szakasz 2011. január 1-jén veszi kezdetét, teljes körű adóreformmal, és egy új, a korábbihoz képest tágasabb, s forrásokban is gazdagabb Széchenyi-tervvel.

 

Matolcsy György megerősítette: az idén lesz adócsökkentés. Hozzátette, hogy a vállalkozók és munkavállalók vállát ma két teher nyomja: a túlzott bürokrácia és a túladóztatás, az egyik csökkentése pedig nem képzelhető el a második nélkül. A szakember szerint az adórendszer gyökeres átalakítása az egyszerűségen, az adók számának és mértékének csökkentésén, valamint az adózók körének kiszélesítésén nyugszik majd. Január elsejétől életbe lép az új, immár családi adózásra épülő rendszer.

 

Matolcsy György beszélt a demográfiai problémákról is, amit csak adózási technikákkal nem lehet megoldani, de ezek nélkül sem. A népesedési fordulat eléréséhez öt feltételt sorolt fel: az elérhető otthont, a kismamák munkába való visszatérési lehetőségét, a munka világába, az adókedvezményeket, az óvodai és bölcsődei férőhelyek megduplázását, illetve azt , hogy legyen divat a gyerekvállalás.

 

Matolcsy György teljes fordulatot helyezett kilátásba az európai uniós pénzek felhasználásában. Kifejtette: ma papíron növekedésre és munkahelyteremtésre megy el a támogatások nagy része, a gyakorlatban viszont szökőkutakra, díszburkolatra, nem pedig munkahelyteremtő beruházásokra. Hozzátette, hogy az idén csak kisebb kiigazításokat és a pályáztatási folyamat felgyorsítását tervezik, jövőre viszont új pályázati rendszert vezetnek be a foglalkoztatás javítására és az innovatív iparra koncentrálva.

 

A leendő gazdasági miniszter elmondta: 850 ezer embert szeretnének az új pályázatok, a beinduló lakásépítések, az energiahatékonyságot szolgáló felújítások, valamint a belföldi mezőgazdasági programok révén munkához juttatni. A gazdaságfejlesztési program a high-tech ipar terén 25 kitörési pontot tartalmaz, amelynek legfontosabb eleme az egészségipar, a gyógyszer- és orvosi műszeripar, a gyógy- és egészségturizmus, a négy nagy egyetemen zajló orvosképzés és a magyar gasztronómia.

 

Matolcsy György szerint a legfontosabb céljuk egy erős, hazai tulajdonú középvállalati kör felépítése, aminek érdekében átalakítják az állami beruházással foglalkozó intézményrendszert. Átvizsgálják a Magyar Fejlesztési Bank pénzügyi és támogatásközvetítő vállalkozásait, tőkével is megerősítik a vidéken is jelentős helyismeretekkel rendelkező takarékszövetkezeteket, az energiahatékonysági programokat finanszírozó zöld bank pedig az MFB leányvállalat bankjaként alakulhat meg.

 

A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitel a gazdasági szakember szerint két szempontból is nyomasztó. Egyrészt a felvett összeg nagysága miatt, ami 80 százalék fölé ugrasztotta a magyar államadósságot a bruttó hazai termékhez képest, másrészt az IMF a leköszönő kormány megbízhatatlan számainak foglya. Elmondta: az IMF-en kívül már mindenki tisztában van a 3,8 százalékos államháztartási hiány tarthatatlanságával, és ha ezt sejtik is, nyilvánosan egyelőre nem mondhatják ki az új kormány megalakulásáig.


4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás: