Erősödhet a pénzügyi felügyelet hazánkban - Új intézmény a láthatáron

A pénzügyi válság rávilágított arra, hogy nemcsak nemzetközileg, hanem nemzeti szinten is meg kell erősíteni a pénzügyi rendszer felügyeletét elsősorban azért, hogy az arra hivatott intézmények még a kockázatok felépülését megelőzően be tudjanak avatkozni, és így megelőzhessék a nagyobb válságok kialakulását - mondta Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke az MTI-nek.
2009. 10. 06. 08:25
Megosztás:

Nyithat bár pluszban, de mégis lefelé áll az OTP iránya!

A BUX index 171,80 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 19.784,48 ponton zárt hétfőn, igen alacsony 13,5 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP részvények árfolyama a vízválasztónak számító 5.200 forint alá csökkent, így ha a mai napon nem kerül ismét e fölé az árfolyam, akkor komoly esés várható a bankpapír piacán.
2009. 10. 06. 08:25
Megosztás:

Várakozást felülmúlóan jó előzetes eredmény a Samsung-tól

A Samsung Electronics Co., mely Ázsia legnagyobb csip, síkképernyő, és mobiltelefon gyártó vállalata, a várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves eredményről számolt be, köszönhetően az emelkedő áraknak.
2009. 10. 06. 08:20
Megosztás:

Itt az első fecske - Kamatot emelt az ausztrál jegybank

Az ausztrál jegybank váratlanul 25 bázisponttal megemelte a kamatszintjét a mai nap folyamán, ezzel Ausztrália lett az komolyabb gazdasággal rendelkező ország, mely a recesszió óta a kamatemelés mellett döntött, ez arra utal, hogy az ország gazdaság jó úton halad a helyreállás felé.
2009. 10. 06. 08:06
Megosztás:

Ázsiában is megjött a vételi kedv

Többnyire emelkedéssel reagáltak az ázsiai piacok arra, hogy a vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai szolgáltatóipari aktivitás, mely így 11 havi zsugorodás után ismét a bővülés jelét mutatja.
2009. 10. 06. 07:55
Megosztás:

Kihasználatlanok a k+f tevékenységhez kapcsolódó adókedvezmények

A kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységgel összefüggő költségeiket több adónemben is leírhatják a magyar vállalkozások, ám a gyakorlatban többségük nem él ezekkel a lehetőségekkel, mivel nem ismerik pontosan az erre vonatkozó jogszabályokat, sőt gyakran a vállalatuk által végzett k+f tevékenység mértékéről sincs pontos képük - állítja a Deloitte Zrt. adószakértője.
2009. 10. 06. 07:37
Megosztás:

Amerikát széttépték, de..

Az elmúlt hét utolsó napjainak gyengélkedése után emelkedéssel nyitották az új hetet a New York-i értéktőzsde vezető indexei, egyértelmű nyereséggel zárva a hétfői kereskedést.
2009. 10. 06. 06:56
Megosztás:

Fizetniük kell a kárt okozott MÁV ÁBE-ügyfeleknek!

A MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) és a kárt okozó ügyfele együttesen köteles megtéríteni azt a kárt, amelyet az ügyfél egy harmadik személynek okozott - ezt mondja ki az MTI birtokában lévő jogerős bírósági ítélet.
2009. 10. 06. 06:44
Megosztás:

Péntek után ma is erősödött az arany

A tovább gyengülő dollár hatására már második napja erősödött az arany árfolyama. A dollár azután csökkent, hogy a G7-ek hétvégi tanácskozása után nem született külön kommüniké a dollár védelmében.
2009. 10. 05. 22:05
Megosztás:

Gyenge kezdés után, végül emelkedni tudott az olaj ára

Bár reggel csökkenéssel indult a kerekedés az olaj piacán, sőt az árfolyam 69 dollár alá is került a nap folyamán, azonban a vártnál jobb amerikai szolgáltatóipari adatot követő részvénypiaci emelkedés, és a gyenge dollár miatt végül emelkedéssel zárt.
2009. 10. 05. 21:55
Megosztás:

A magyar lakosság túlzottan eladósodott devizában!

A magyar lakosság az elmúlt években egyre inkább devizában adósodott el, tavaly a háztartások által felvett hitelek 80 százaléka már devizahitel volt. A háztartási hitelek GDP-hez viszonyított aránya jelenleg közel 40 százalék, aminek közel 60 százaléka svájci frank alapú. Az MNB szerint túlzott eladósodásra utalhat, hogy a magyar lakosság törlesztési terhe a rendelkezésre álló jövedelmének 13 százaléka, ami meghaladja az eurózóna átlagát.
2009. 10. 05. 20:50
Megosztás:

Tanulmányozza az EU a tejszektor részleges újraszabályozását, újabb tüntetés Brüsszelben - ÖSSZEFOGLALÓ

Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2009. október 5., hétfő (MTI) - Szakértői csoport létrehozását jelentette be az Európai Bizottság a nehéz helyzetben lévő európai tejágazat problémáinak áttekintésére, miközben Brüsszelben ismét termelők százai tüntettek a felvásárlási árak emelésének érdekében.
2009. 10. 05. 20:47
Megosztás:

Az euró gyengült a forinthoz képest este

London, 2009. október 5., hétfő (MTI/Reuters/Dow Jones) - A forint erősödött az euróval szemben, az eurót minimálisan 267 forint fölött jegyezték hétfőn este a londoni bankközi devizapiacon.
2009. 10. 05. 20:34
Megosztás:

Tőzsde - New York: egy százalék körüli növekedés zárás előtt két órával

New York, 2009. október 5., hétfő (MTI/Reuters) - Egy százalék körüli nyereségen álltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a hétfői kereskedés leállítása előtt két órával.
2009. 10. 05. 20:05
Megosztás:

Miért lépett ilyen drasztikusan az MNB?

Az MNB szerint a devizahitelezés területén a jegybank által korábban elindított, a banki önszabályozás kialakítását célzó tárgyalások nem vezettek kellő eredményre, ezért kezdeményezte a jegybank a devizahitelezés szabályozását a Pénzügyminisztériumnál (PM).
2009. 10. 05. 19:55
Megosztás:

Jó hírek hátán emelkedett az európai piac

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai részvénypiacok. Ezt részben a vártnál jobb európai és amerikai makrogazdasági adatok idézték elő, ami a banki részvényeket erősítette; drágultak a távközlési papírok is az ágazati Telenor és az Alfa Group egyesülésének hírére.
2009. 10. 05. 19:45
Megosztás:

Magára maradt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,80 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 19.784,48 ponton zárt hétfőn, igen alacsony 13,5 milliárd forintos forgalom mellett.
2009. 10. 05. 19:33
Megosztás:

A kakaó ára 24 és fél éves csúcson Londonban

A kakaó ára 24 és fél éves csúcsra emelkedett hétfőn délután alapkezelők vásárlására, amit a kedvezőtlen globális kínálati kilátások váltottak ki.
2009. 10. 05. 19:26
Megosztás:

Oroszország az év végéig befejezi a szovjet adósság cseréjét

Moszkva, 2009. október 5., hétfő (MTI/Reuters) - Oroszország az év végéig befejezi a szovjet időkből származó adósság cseréjét - jelentette be hétfőn az orosz pénzügyminisztérium. Oroszország ezzel egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy ismét visszatérjen az eurokötvény-piacra.
2009. 10. 05. 19:20
Megosztás: