RFV - 1-1,2 milliárd forintos tőkeemelés részvénykibocsátás által

Négyszázezer részvény kibocsátásával 20 százalékos tőkeemelés végrehajtását tervezi július közepén a Regionális Fejlesztési Vállalat (RFV) Nyrt. - jelentette be Soós Csaba, a cég igazgatóságának elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 12:52
Megosztás:

Élénkülhet a hazai ingatlanlízing az új adótörvény következtében

Vonzóvá teszi az ingatlanlízinget és ezzel új forrásokhoz juttathatja a kis- és középvállalkozásokat a hétfőn elfogadott új adótörvény a Magyar Lízingszövetség szerint. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 12:45
Megosztás:

Már Romániában is alacsonyabb az alapkamat, mint nálunk

A román jegybank a várakozásnak megfelelően 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatát, mely így 9 százalékra mérséklődött. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 12:40
Megosztás:

Vitték a 10 milliárddal több 3 hónapos DKJ-t is

Bőven 100 milliárdos forintot meghaladó érdeklődés mellett, 6 bázisponttal 9,32 százalékra csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (D091007) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 12:37
Megosztás:

Az új EU elnökség a hatalmas államháztartási hiányok ellen

Az EU-országok nagy államháztartási hiányainak csökkentésére irányuló stratégiát sürgetett kedden Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök, egy nappal azelőtt, hogy Svédország fél évre átveszi az EU soros elnökségének tisztét Csehországtól. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Állandóan átáll a mobilod külföldi hálózatra? Használj kézi hálózatválasztást!

Kézi hálózatválasztással megelőzhető a szándékolatlan roaming, így az, hogy a mobilos előfizetők a tudtukon kívül több százezer forintos számlát kapjanak - mondta Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 11:30
Megosztás:

"Csak" 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az eurózónában

Az euróövezetben júniusban az előzetes becslések szerint átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak éves szinten - közölte az Eurostat. Az előzetes várakozások ennél nagyobb mértékű 0,2 százalékos csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 11:20
Megosztás:

Emelt IMF-hitelkeret Fehéroroszországnak

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egymilliárd dollárral 3,5 milliárd dollárra emelte Fehéroroszországnak szóló készenléti hitelkeretét, mely a hazai össztermék (GDP) 7 százalékának felel meg. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 11:10
Megosztás:

A várakozásnál is gyatrább lett a brit gazdaság teljesítménye

Az előzetes becslésnél is jobban zsugorodott a brit gazdaság az idei év első negyedévében, miután a ma közzétett adatok alapján 2,4 százalékos GDP csökkenést regisztráltak szemben az előzetes becslésben szereplő 1,9 százalékos visszaeséssel. Ilyen mértékű visszaesésre 1958 óta nem volt példa. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 11:07
Megosztás:

Szívóznak az oroszok, gáz nélkül maradhat a Nabucco

Oroszország újabb, ezúttal egészen sikeres kísérletet tett arra, hogy értelmetlenné tegye a nyugati országok által tervezett Nabucco gázvezetéket, miután hétfőn megállapodást között Azerbajdzsánnal - írta kedden a Kommerszant című orosz lap, amelynek értesülése szerint Moszkva kész rekordárat fizetni az energiahordozóért - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 11:00
Megosztás:

8,3 százalékra ugrott a német munkanélküliségi ráta

Németországban a munkanélküliek száma a szezonálisan kiigazított adatok alapján a vártnál kisebb mértékben 31,000 fővel 3,5 millió főre emelkedett júniusban. Az előzetes várakozások 45,000 fővel emelkedő munkanélküliségre számítottak. A kiigazított munkanélküliségi ráta azonban 8,3 százalékra emelkedett az előző havi 8,2 százalékról. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 10:48
Megosztás:

Nyolcadik hónapja zuhan a cseh ipari termelés

Nyolcadik hónapja csökkent a cseh ipari termelés májusban a globális válság hatásai miatt. A statisztikai hivatal előzetes adatai szerint az ipari termelés éves szinten 21,7 százalékkal csökkent az áprilisi 22,1 százalékos visszaesés után. A mostani csökkenés jóval felülmúlta az elemzők által várt 18 százalékos csökkenést. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 10:33
Megosztás:

Folytatódott a svájci frank alapú hitelezések csökkenése

A háztartások forintban denominált nettó hitelfelvétele májusban 21,8 milliárd forint volt a szezonálisan igazított, árfolyamszűrt adatok szerint- olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentésében. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 10:15
Megosztás:

Áttört a lélektani határ a devizapiacon

A fokozott forint erősödés hétfőn este megindult az euró árfolyama 275 forintos szint felé, majd a kedd reggeli adásvétel újabb gyors változást hozott, a jegyzés rövid idő alatt 272,15 forintig jutott. Kedden délelőtt 273,59 forint volt a hétfő délutáni 276,31 forint után. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 10:05
Megosztás:

Ilyen is régen volt - fizetésimérleg-többlet az első negyedévben

Az idei év első negyedévében a külfölddel szemben fennálló finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) 272 millió euro (95 milliárd forint) volt. 1995 óta nem volt arra példa, hogy ez a mutató pozitív előjelű legyen. Az első negyedéves bevételi többlet mögött egyrészt a csökkenő gazdasági teljesítmény mellett javuló egyenlegű reálgazdasági és jövedelem mérleg egyenlegek, másrészt pedig a kiemelkedő mértékű EU-transzferek állnak. A szezonális hatások kiszűrésével a finanszírozási igény 1078 millió euro volt, a GDP 4,8 százaléka volt, ami az előző negyedévhez képest 1,8 százalékpontos javulást jelent - olvasható az MNB jelentésében. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 09:45
Megosztás:

Ismét fedezeti ügylet az OTP Bank-nál

Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 29-én 3 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3.620,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 09:32
Megosztás:

Május után júniusban is emelkedtek a brit lakásárak

A várakozásokkal ellentétben emelkedtek júniusban Angliában a lakásárak a Nationwide Building Society adatai alapján, mely ingatlanpiaci hanyatlás végét is jelentheti. Az egymás utáni második hónapban 0,9 százalékkal 156,442 fontra emelkedett az átlagos ingatlanár, a májusi 1,3 százalékos drágulás után. Az előzetes várakozások 0,5 százalékos csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Tovább enyhülnek a termelői árak

Májusban havi szinten a belföldi értékesítési árak 0,3 százalékkal csökkentek, a 2008. májusival összehasonlítva 1,8 százalékkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai a 2009. áprilisinál 3,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, éves szinten pedig 9,2 százalékkal nőttek. Az ipari termelői árak az előző havihoz képest 2,0 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbinál 6,2 százalékkal magasabbak voltak - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 09:05
Megosztás:

Ismét nyolc havi csúcsa közelében az olajár

Tovább drágult kedden reggel a kőolaj, amelynek ára hétfőn több mint 2 dollárral emelkedett. Az olajár nyolc havi csúcs közelébe emelkedett, és egy időre meghaladta a 73 dollárt közép-európai idő szerint keddre virradó éjjel, főként a gyengülő dollár és a nigériai olajlétesítmények elleni támadások hatására. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 09:02
Megosztás:

150 évre bevarrták a 71 éves Madoff-ot

150 év börtönbüntetésre ítélték hétfőn New Yorkban Bernard Madoff-ot, aki több mint 50 milliárd dolláros csalássorozatot hajtott végre. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 30. 08:20
Megosztás: