WTO - Kétségbeejtő a világkereskedelem helyzete
Idén kilenc százalékkal csökken a globális külkereskedelem értéke - közölte a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elnöke. Pascal Lamy azt mondta, hogy nem látja semmi jelét a javulásnak a világkereskedelemben. (ProfitLine.hu)
Módosítani kell a nemzeti agrár-kárenyhítésről szóló törvényt
Budapest, 2009. június 12., péntek (MTI) - Módosítani kell a nemzeti agrár-kárenyhítésről szóló törvényt, annak érdekében, hogy az elmúlt napokban jégkárt szenvedett termelők is részesülhessenek
kárenyhítésben.
Megindult az indiai ipar is felfelé
India ipari termelése áprilisban 1,4 százalékkal bővült a kormányzat pénteken közzétett adatai szerint, mely megerősíti azon várakozásokat, hogy a gazdaság jó úton halad a helyreállás felé. Ilyen mértékű emelkedésre november óta nem volt példa. (ProfitLine.hu)
Cseng a füle az eurózóna iparának, akkora pofont kapott
Rekord mértékben, 21,6 százalékkal zuhant az eurózóna áprilisi ipari termelése éves szinten, mely jóval meghaladta az előzetes elemzői várakozásokat, melyek 19,8 százalékról szóltak, sőt meghaladta a márciusi 19,3 százalékos zuhanást is. (ProfitLine.hu)
AmCham - a versenyképesség növeléséhez kevés az új adóprogram
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) szerint vannak ugyan pozitívumai a tervezett adóváltoztatásoknak, azonban a versenyhátrány leküzdéséhez a kormány tervezett lépéseinél sokkal többre van szükség - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
20 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
A mezőgazdasági termelői árak áprilisban 19,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel. (ProfitLine.hu)
Keress gyorsan pénzt! - ez a jelszó
A Twitter nevű közösségi hálózaton a „Keress gyorsan pénzt! és a "randi" fiókok lettek a hackerek első számú célpontjai - áll a levélszemétről és adathalászatról szóló júniusi Symantec-beszámolóban. Emellett új ajánlatokkal állt elő a levélszemét diplomagyár is, a spammerek fél kézzel újraélesztik az autóipart, miközben a cukorbetegség ellen is küzdenek - pontosabban ezt hazudják. (ProfitLine.hu)
Volcker - Idén megindulhat felfelé az amerikai gazdaság
Paul Volcker, az amerikai elnök vezető tanácsadója szerint a globális pénzügyi piacok elkezdtek helyreállni, valamint az amerikai gazdaság esetében elképzelhető, hogy megindul a növekedés, azonban valószínűtlen a jelentős fellendülés lehetősége. (ProfitLine.hu)
Nem kedveli a Bank of America a Magyar Telekomot
A Bank of America Corp.-Merrill Lynch & Co. páros továbbra is fenntartja a Magyar Telekom Nyrt. részvényeire vonatkozó negatív előrejelzését, és egyben továbbra is alulteljesítőnek minősítí, 484 forintos célár mellett. (ProfitLine.hu)
19,9 százalékos áresés a mezőgazdasági termelői árakban
A mezőgazdasági termelői árak áprilisban 19,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Több mint 20 éves mélyponton a nagyker árak Németországban
Németországban 8,9 százalékkal csökkentek a májusi nagykereskedelmi árak, ami 22,5 éve a legnagyobb éves szintű hanyatlás - közölte pénteken a német statisztikai hivatal. (ProfitLine.hu)
Haldoklik a magyar ipar az export visszaesése miatt
Áprilisban az ipari termelés éves szinten 27,1 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 25,3 százalékkal esett vissza. A termelés volumene az év első négy
hónapjában 23,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index áprilisban 5,1 százalékkal csökkent. A most nyilvánosságra került adatok egyeznek a június 5-én közzétett előzetes adatokkal. (ProfitLine.hu)
Oszlanak a sötét felhők Lettország felett
Megmenekült Lettország az államcsődtől, miután megegyezés született a költségvetés csökkentéséről, ezáltal megkaphatja az EU és az IMF által folyósított hitelt - közölte a miniszterelnök pénteken. (ProfitLine.hu)
Kína, Tajvan és Szingapúr kivételével erősödik az ázsiai régió
A tegnapi amerikai és a mai kínai makrogazdasági adatok hatására folytatódott az emelkedés az ázsiai régióban, miután a vártnál jobb adatok arról árulkodtak, hogy a gazdaságok jó úton haladnak. (ProfitLine.hu)
Fedezeti ügylet az OTP-nél
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 11-én 161 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3.763,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Egyre bizakodóbb a japán lakosság
Japánban a fogyasztói bizalmi index értéke a vártnál nagyobb mértékben emelkedett májusban, ezzel már egyhuzamban az ötödik hónapja emelkedik, a kormányzat adatai alapján. (ProfitLine.hu)
Javult a felülvizsgált ipari termelési adat Japánban
A japán ipari minisztérium által pénteken közzétett adatok szerint az ipari termelés áprilisban havi szinten a felülvizsgált adatok alapján 5,9 százalékkal emelkedett, míg az előzetes becslésben 5,2 százalékos emelkedés szerepelt. Éves szinten az ipari termelés csökkenése 30,7 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
Futószalagon érkeznek a vártnál jobb makrogazdasági hírek Kínából
Futószalagon érkeznek Kínából a vártnál jobb májusi makrogazdasági hírek, melyek megerősítik, hogy a kormányzati gazdaságélénkítő csomag beváltotta a hozzá fűzött reményeket. (ProfitLine.hu)
Október 20-ig adható be önellenőrzés az áfa visszamenőleges levonására
Az Európai Közösségek Bírósága az uniós előírásokkal ellentétesnek minősítette azt a 2004-2005-ben hatályos adó jogszabályt, amely megtiltotta az állami támogatások felhasználásával megvalósított beszerzések esetén az áfa levonását. A vállalkozások október 20-ig adhatnak be önellenőrzést, de vigyázniuk kell, mert ez jogvesztő határidő - hívja fel a figyelmet a BDO Forte. (MTI)
A kedvező gazdasági adatok hátán emelkedett Amerikai
A kedvező makrogazdasági híreknek és a szárnyaló olajárnak köszönhetően emelkedéssel zártak csütörtökön az amerikai részvénypiacok, emellett javította a hangulatot az is, hogy az amerikai állampapír aukción meredeken csökkentek a hozamok is a nagyobb érdeklődés következtében. (ProfitLine.hu)