Új vezető a Budapest Lízing élén
Eölyüs Endrét nevezték ki a Budapest Bank csoporthoz tartozó Budapest Lízing Zrt. vezérigazgatójának - közölte a pénzintézet. (MTI)
Görögország orrára koppintott az Európai Bíróság
Kettős szankciót szabott ki Görögországgal szemben az Európai Bíróság kedden az Olympic Airways légitársaságnak nyújtott, 2005-ben jogellenesnek minősített állami támogatások visszatéríttetésének elmulasztása miatt. (ProfitLine.hu)
Cseppet sem váltak értelmezhetőbbé a banki jelentések - KPMG
A KPMG nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég szerint a vezető európai bankok éves mérlegbeszámolói egyre terjedelmesebbek és összetettebbek különösen a likviditásra, a lehetséges piaci, illetve hitelkockázatokra vonatkozó megállapítások értelmezése nehéz, és az ügyfelek számára továbbra sem könnyű az egyes bankok szolgáltatásainak összehasonlítása. (ProfitLine.hu)
Már túljutottunk a válságon? A fogyasztói bizalmi index erre utal
A GfK piackutató intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem által készült közös felmérése alapján a fogyasztói bizalmi index, a második negyedévben bekövetkezett emelkedésnek köszönhetően csaknem teljesen visszaállt a gazdasági válság előtti, 2008. szeptemberi szintre - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
7,5 százalékkal is bővülhetett a kínai gazdaság?
A kínai központi bank felmérése szerint az ország gazdasága akár 7-7,5 százalékkal is bővülhetett a második negyedév során. A növekedés a kormányzat gazdaságélénkítő csomagjának, és az emelkedő fogyasztásnak és befektetéseknek köszönhető - közölte a jegybank vezető gazdaságkutatója. (ProfitLine.hu)
Újra sötét felhők gyülekeznek a brit ipar felett
A brit feldolgozóipari termelés májusban a várakozásokkal ellentétben csökkent májusban, két hónapnyi emelkedés után először. A feldolgozóipari termelés 0,5 százalékkal csökkent, holott az elemzői várakozások 0,2 százalékos emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Elemzők - a várakozásoknak megfelelően alakult az ipari termelési adat
A várakozásoknak megfelelően alakult az ipari termelés májusban, és az év hátralévő részében tovább javulhatnak mutatók - vélekedtek a szakértők az ipari termelés adatairól - tudósít az MTI. (Profitline.hu)
Egy év után ismét zöld utat kapott a magyar húsfeldolgozók exportja Oroszországba
Feloldotta az orosz állat- és növény-egészségügyi felügyelet (Roszszelhoznodzor) négy magyar húsfeldolgozó vállalat oroszországi exportját sújtó ideiglenes korlátozásokat - jelentette kedden az Interfax hírügynökség - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Jelentősen csökkent a francia kereskedelmi deficit
Mérséklődött májusban a francia külkereskedelmi hiány, miután az export emelkedett, míg az import stabilizálódott. (ProfitLine.hu)
Újra teljes szélességében járható a záhonyi Tisza-híd
Befejeződött a záhony-csapi, magyar-ukrán határállomáson az átkelést biztosító Tisza-híd közlekedési részének felújítása, kedden a teljes pályán megindulhatott a közúti forgalom - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A következő negyedévben csúcsosodhat ki a munkanélküliség Magyarországon - Coface
A Coface szerint a világgazdaság visszaesésének üteme 2009-ben átlagosan 2,5 százalékot tesz ki, a szerény mértékű növekedés pedig 2010-ben indulhat meg
átlagosan 1,7 százalékos ütemmel - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Soha nem látott mértékű áresés Észtországban
Rekord mértékben csökkentek Észtországban a fogyasztói árak júniusban az élelmiszer és az üzemanyagárak vezetésével, miután a lakossági fogyasztás visszaesett. A fogyasztói árak éves szinten 0,9 százalékkal csökkentek, melyre 1991, a függetlenség kivívása óta nem volt még példa. Egy hónappal korábban, májusban 0,3 százalékos csökkenést mértek. (ProfitLine.hu)
Emelkedett az ország devizatartaléka
Június végére májushoz képest 288 millió euróval 26,950 milliárd euróra nőttek a nemzetközi tartalékok az Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentése szerint. (ProfitLine.hu)
Magára talált a hazai ipar májusban
Az előzetes adatok alapján az ipari termelés az éves szinten májusban 22,1 százalékkal csökkent, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan index-szel. A termelés volumene az év első öt hónapjában 23,3 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Havi szinten az ipari termelés 2,6 százalékkal emelkedett - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Kiigazítás az olaj piacán
Kedden reggel kis mértékben emelkedett a kőolaj ára, miután hétfőn már a negyedik egymást követő kereskedési napon csökkent, ebben a hónapban eddig 8 százalékkal értékelődött le az energiahordozó ára. (ProfitLine.hu)
Töretlen az FHB saját részvény vásárlása
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2009. július 06. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 724,7616 Ft-os árfolyamon 44.445 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Nem tántorít a 274-275 forintos szinttől az EURO
A londoni bankközi piacon kedden reggel 274,20 forintot ért egy euró a tegnap esti kora hajnali 273,17 forinttal szemben. A forint euró árfolyamban továbbra is tart a múlt heti erősödés utáni korrekciós fázis. (ProfitLine.hu)
A földön fekvőbe rúgott egyet a Fitch
Rontott a csőd szélén tántorgó Kalifornia állam adósosztályzatán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő intézet azzal indokolta a döntést, hogy a helyi politikusok képtelennek bizonyulnak a pénzügyi gondok kezelésére. (ProfitLine.hu)
Felfelé próbálnak kapaszkodni a piacok Ázsiában
Az ázsiai részvénypiacok többnyire emelkedést mutatnak, miután a befektetők bíznak abban, hogy a második negyedéves vállalati eredmények ellensúlyozni képesek a gazdasági növekedéssel kapcsolatosan növekvő pesszimizmust. (ProfitLine.hu)
Változatlan maradt az ausztrál kamatszint
Az ausztrál központi bank harmadik hónapja hagyta változatlanul az irányadó kamatszintjét a keddi ülésén, annak érdekében, hogy stabilizálódni tudjon az ország gazdasága. (ProfitLine.hu)