Stangáló kamatszint mellett döntött a lengyel jegybank
A várakozásoknak megfelelően változatlanul 3,75 százalékon maradt a lengyel alapkamat szerdán, miután a Lengyel Nemzeti Bank a kamatszint változatlanul hagyása mellett döntött. (ProfitLine.hu)
Magyar Telekom - 16,9 milliárd forint a MakTel-től osztalékként
A Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata, a Makedonski Telekom AD – Skopje (MakTel) közgyűlést tartott, melyen a 2008. üzleti év után 6,16 milliárd macedón dénár (a 2009. április 28-ai 4,82 HUF/MKD árfolyamon számolva mintegy 29,7 milliárd forint) összegű osztalék kifizetéséről határozott - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Bajnai-kormány - Számoltak a német visszaeséssel
A Bajnai-kormány programjának összeállításakor már figyelembe vették, hogy a német GDP a korábban prognosztizált 2,25 százaléknál jóval nagyobb mértékben eshet vissza az idén - mondta el Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
USA - Talán még sincs itt a recesszió vége?
Az első kormányzati becslés szerint 6,1 százalékkal csökkent az amerikai GDP az idei év első negyedévében a tavalyi év negyedik negyedéves 6,3 százalékos csökkenése után. Az elemzői várakozások 4,8 százalékos visszaesésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Vizsgálódik az EU a Péti Nitrogénművek mentőcsomagja ügyében
Az Európai Bizottság mélyreható vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a Péti Nitrogénművek megmentése érdekében hozott intézkedések sértik-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokat - jelentették be szerdán Brüsszelben - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A gazdaságélénkítés áll a jövő évi uniós költségvetés középpontjában
Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 2009. április 29., szerda (MTI) - A nemzetközi gazdasági válság miatt az előző éveknél nagyobb kiadásokat tervez az Európai Bizottság a jövő évi költségvetés Brüsszelben szerdán
ismertetett tervezete szerint.
40 százalékkal szűkült az Allianz nyeresége - előrejelzés nincs
A legnagyobb európai biztosítónak számon tartott német Allianz csoport a szerdán közzétett adatok szerint az idei első negyedévben a tavalyinál 40 százalékkal csökkenő 1.3 milliárd euró üzemi eredményt ért el az előző évi 2.2 milliárd euró után. Azonban bevételei 27 milliárdról 27.7 milliárdra emelkedett. (ProfitLine.hu)
Még négy év, és Egerbe is autópályán mehetünk
A tervek szerint 2013-ra épülhet ki a közvetlen, a lakott területeket kikerülő összeköttetés Eger és az M3-as autópálya között - mondta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetője szerdán a hevesi megyeszékhelyen - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Tombolhatnak örömükben a devizahitelesek, szelek szárnyán erősödik a forint
A keddi meredek forinterősödés nem állt meg, sőt szerdán további lendülettel 290 forint alá esett az euró árfolyama a bankközi kereskedés során. A budapesti bankközi piacon szerdán kora délelőtti 291,85 forintról 288,90-re esett az euró árfolyama, szemben a kedd délutáni 294,40 forinttal. (ProfitLine.hu)
Fájdalmas a válság Írország számára
Az ESRI dublini gazdasági és társadalmi kutatóintézet legfrissebb prognózisában, a korábbi 11,6 százalékról 14 százalékra rontott az ír gazdaság visszaesésének mértékét a 2008-2010 közötti időszakra vonatkozóan. (ProfitLine.hu)
Feláldozta magát a bank érdekében a Société Générale elnöke
Lemondott a sokat által kritizált francia Société Générale elnök-vezérigazgatója. Daniel Bouton döntését a Le Figaro című napilapban azzal indokolta, hogy a bankcsoportot szeretné megvédeni - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az OMV után már az oroszoktól is féltjük a MOL-t
A Szonda Ipsos közvélemény-kutató intézet múlt hét végén készített felmérése szerint a lakosság több mint fele, 67 százaléka félti a MOL-t az orosz Surgetneftegaz-tól, véleményük szerint Magyarországnak az a jobb, ha a Mol magyar irányítású marad. (ProfitLine.hu)
Helyesnek bizonyultak a kiszivárgott adatok Németországban
Az előzetesen kiszivárgott információkkal megegyező mértékben rontott a német kormány szerdán az idei évi gazdasági visszaesésre vonatkozó prognózisát, így a januári előrejelzésben szereplő 2,25 százalékról 6,0 százalékra rontotta , és 0,5 százalékos növekedést jósolt a jövő évre. (ProfitLine.hu)
Maradt a veszteség a Continental-nál - azonban már látszik az alagút vége
A német Continental a szerdán közzétett első negyedéves eredményében 267,3 millió eurós adózás utáni veszteséget jelentett, az egy évvel korábbi, 166,8 millió eurós adózott eredmény helyett. Az elemzők 301 milliós veszteségre számítottak. (PorfitLine.hu)
Nem megy a bérautó piac - Jelentős veszteség a Herz-nél
A válság nem csak a gépjárműértékesítéseket vetette vissza, hanem jelentősen csökkentette a bérautók iránti igényeket is, ezt támasztja alá, hogy a világ legnagyobb bérautó vállalkozása, az amerikai Hertz Global Holdings Inc. szerdán 163.5 millió dolláros veszteséget jelentett az egy évvel korábbi 57.7 millió dolláros után.
Csak 34 milliárd forint értékben vásárolt vissza kötvényeket az ÁKK
Az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint a mai napon 10 milliárd forint értékben meghirdetett 5 éves futamidejű (2010/D), valamint szintén 10-10 milliárd forint értékben meghirdetett 3-3 éves futamidejű (2011/B) és (2012/C) kötvények visszavásárlása során, 141,137 milliárd forintos érdekélődés mellett az ÁKK 34 milliárd forint értékben vásárolt vissza kötvényeket. (ProfitLine.hu)
Megnyugodhatunk, Oszkó Péter szerint nem állunk a csőd szélén
A német konzervatív napilapnak, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak Oszkó Péter megjelent számában hangoztatta, hogy Magyarország nem áll a csőd szélén, a mély gazdasági válságot a kiadási oldalon elmaradt reformokkal indokolta - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2007 májusa óta először javult Európa hangulata
Az európai üzleti és fogyasztói hangulat áprilisban 2007 májusa óta először emelkedést mutatott - közölte az Európai Bizottság. A gazdasági hangulat index 63.9 pontra emelkedett a márciusi 60.4 pontól az egész EU-ban, míg az eurózónán belül pedig 67.2 pontra erősödött a korábbi 64.7 pontról. (ProfitLine.hu)
Tovább szakad a dollár az euróval szemben
Az euró árfolyama a dollárral szemben szerdán tovább emelkedik a kedden megkezdett úton, miután tegnap az USA-ból érkező váratlanul jó makroadatok felerősítették azon várakozásokat, hogy enyhülhet a recesszió az USA-ban. (ProfitLine.hu)
Mélypontján stagnált a hazai konjunktúra index - GKI
A GKI Gazdaságkutató Zrt. konjunktúra-indexe áprilisban kilenc hónapnyi csökkenés után stagnálást mutat. Míg a fogyasztói bizalom tovább esett, addig az üzleti várakozások javulása ellensúlyozta az előbbi hatását. (ProfitLine.hu)