Angliában is útjára indul a roncsprémium
Nagy-Britanniában hétfőtől kezdődően útjára indul az EU-ban már bizonyított roncsprémium program, a kormányzat ezzel kívánja élénkíteni a gépjárműértékesítést, mely a tavalyi évben 25 százalékkal zuhant. (ProfitLine.hu)
Váratlan javulás az eurózóna kereskedelmében
Márciusban az eurózóna külkereskedelmi mérlege többletet mutatott az előző hónapi deficitet követve, miután az export kisebb mértékben csökkent, mint az import. A kiigazítatlan adatok alapján a kereskedelmi egyenleg 400 millió eurót mutatott, a februári 1 milliárdos deficit után - tette közzé az Eurostat. (ProfitLine.hu)
Elveszett Japán AAA devizaadósság besorolása - Rontott a Moody's
A Moody's Investors Service hétfőn egyesítette a japán szuverén bel- és küladósságra érvényben tartott kockázati besorolását. Az intézkedés nyomán emelkedett a hazai valutában kiadott japán kormánykötvény-adósság osztályzata, a nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor megvonta Japántól a devizakötelezettségekre eddig érvényben tartott legmagasabb, "Aaa" besorolást - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Fejre állhat a román gazdaság
Kilenc évi növekedés után idén akár 4 százalékkal is csökkenhet Romániában a bruttó hazai termék (GDP) a bukaresti központi bank vezető közgazdásza szerint - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Hatalmas kő esett le Depiraszka válláról
A Vedomosztyi című orosz lap szerint a jelentős adósságot felhalmozó Oleg Deripaszka orosz milliárdosnak mégsem kell eladnia a Russneft (Russznyeft) olajipari cégét - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Távolságtartó lett az EKB Kelet-Európával szemben
Az Európai Központi Bank (EKB) levélben tájékoztatta több közép-kelet-európai állam központi bankját, hogy nem fogad be refinanszírozási célból állampapírt euróövezeten kívüli országoktól, de hajlandó megfontolni a valutacsere lehetőségét - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Eséssel indult Európa
A pénteki esést folytatva lefelé vették az irányt az európai piacok hétfőn, a nyersanyagipari vállalatok vezetésével. A vezető európai részvények összefoglaló indexe, a FTSEurofirst 300, 1,4 százalékkal 827.56 pontnál áll. Az index értéke a múlt héten 3 százalékkal mérséklődött, azonban a márciusi mélypontjához képest, így is 28 százalékot emelkedett. (ProfitLine.hu)
Ébredezik a hazai építőipar - 3,5%-al emelkedő termelés
Márciusban az építőipari termelés 3,5 százalékkal emelkedett éves szinten, az év első
három hónapjában viszont 4,1 százalékos csökkenést mutatott. Szezonálisan kiigazítva
a termelés márciusban 5,9 százalékkal haladta meg az előző havit. Az építőipar termelői árai 2009 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,8 százalékkal emelkedtek - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Jelentős áremelkedés a brit ingatlanpiacon
Több mint egy éve nem látott mértékben emelkedtek a brit ingatlanárak irányárai májusban - közölte a Rightmove Plc internetes ingatlanforgalmazó. Ez már a negyedik havi áremelkedés egyhuzamban, melyet az elmúlt hetek részvénypiaci felfutása is támogatott. (ProfitLine.hu)
10 hónapos csúcsán a japán fogyasztói bizalom
Japánban a fogyasztói bizalom áprilisban 10 hónapos csúcsára emelkedett kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek köszönhetően, mely az országot sújtó recesszió enyhülésének a jele. (ProfitLine.hu)
Fedezet miatt részvényt vásárolt az OTP
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. május 1-én 538 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.890,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése
céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Örjöngenek a befektetők Indiában
Az eddig is kormányon lévő Kongresszus párt elsöprő választási győzelme euforikus örömöt váltott ki a befektetők körében, melynek következtében a részvénypiacok fékeveszett szárnyalásba kezdtek, a Sensex index 10,7 százalékos emelkedés után felfüggesztésre került. Manmohan Singh miniszterelnök által vezetett kormány eddig is a reformok és a gazdaságélénkítés elkötelezett híve volt, nem mellesleg a külföldi befektetőknek tetsző politikát gyakorolt. (ProfitLine.hu)
Szakad Ázsia - kivéve a felső limiten kiakadó Indiát
Vörösben úsznak az ázsiai részvénypiacok a gyenge vállalati jelentése után, melyek elkedvtelenítették a befektetőket, illetve mérsékelték a gazdasági helyreállással kapcsolatos várakozásokat, ez alól mindössze India a kivétel, ahol a múlt hét végén lezáruló általános választások után - mely az addig kormányon lévő Kongresszus párt elsöprő győzelmével zárult - szárnyalásnak indult a piac, a Sensex index felső limiten, 10 százalékos emelkedést követően kiakadt. (ProfitLine.hu)
Kivárás az olaj piacán a pénteki esés után
A pénteki tetemes, több mint 2 dolláros, közel 4 százalékos árfolyamcsökkenés után hétfőn minimális emelkedést mutat, a befektetők további makroadatokra várnak főként Japánból és az USA-ból. (ProfitLine.hu)
Merre tovább? 290 v. 285 forint felé indul az EURO
Viszonylag jól állta a sarat a forint pénteken, bár gyengült az euróval szemben, azonban még így is a legkisebb mértékben, a többi térségbeli devizához képest, így 287,88 forintnál állapodott meg az euró jegyzése. Hétfőn hajnalban a forint némiképp erősebben, 286,62-es szintnél nyitott. (ProfitLine.hu)
Volkswagen vs. Porsche: elmarad a házasság?
Megtorpant a Volkswagen és a Porsche tervezett egyesülése, a Volkswagen ugyanis lemondta a hétfőre tervezett, legmagasabb szintű megbeszéléseket. (ProfitLine.hu)
350 ezres tömeg mozdult meg a pénzügyi kapitalizmus mohósága ellen
A múlt héten lezajlott, nagy európai tüntetések kifejezték a dolgozók elszántságát annak követelésében, hogy a világgazdasági rendszert felül kell vizsgálni és a bankokat szigorú ellenőrzés alá kell helyezni, olvasható az Európai Szakszervezeti Szövetség vasárnap Brüsszelben kiadott közleményében - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Megszüntették Mol-részvények kölcsönzését az MFB-nek és az OTP-nek
Az MFB Invest Zrt.-nek kölcsönadott Mol-részvényekből 4 665 582, az OTP Bank Nyrt.-nek kölcsönadott részvényekből 1 605 560 Mol-törzsrészvény vonatkozásában múlt csütörtöki, május 14-i hatállyal a felek megszüntették a kölcsönzést, közölték a MOL Nyrt. olaj- és gázipari vállalatnál vasárnap - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Iraki földgázzal töltödne fel a Nabucco
Az észak-iraki kurd vidékről származó földgáz lehetővé teszi, hogy a Nabcco vezeték 2014-től valóban szállíthasson gázt Európába, mondták a török állami Botas vezetéküzemeltetőnél vasárnap - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Oroszország nem tartja konkurenciának a Nabucco-t
Oroszországot nem aggasztja a vasárnapi bejelentés arról, hogy a magyar Mol és az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat 10-10 százalék erejéig betársul egyesült arab emírségekbeli cégek észak-iraki, kurdisztáni gázkitermelő vállalkozásába azzal a távlati céllal, hogy az ott termelt földgázból akár teljes egészében megtöltik a tervezett Nabucco gázvezetéket, legalábbis az első időszakban - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)