500 milliárd forintos kötvényprogramot indít az OTP

Az OTP BANK Nyrt. tájékoztatása szerint 500.000.000.000 Ft (azaz ötszázmilliárd forint) keretösszegű kötvényprogramot indított el. A kötvényprogramról az OTP BANK Nyrt. Termékfejlesztési Értékesítési és Árazási Bizottságának 2009. július 27-én kelt 2009/379. számú határozatával döntött - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 13:55
Megosztás:

Megtorpedózta a GVH a Magyar Telekom és a ViDaNet egyesülését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése értelmében a ViDaNet nem egyesülhet a Magyar Telekommal, mivel az összefonódással érintett földrajzi területen a vezetékes telefon-, illetve kábeltelevíziós hálózatok egy kézbe kerültek volna, és ezzel megszűnt volna az infrastruktúra-alapú verseny. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 13:50
Megosztás:

A júliusi infláción már mutatkozhat az adóemelés hatása

A Bloomberg által megkérdezett elemzői vélemények alapján már a júliusi inflációs adatokban is érződni fog az adóemelés hatása, az évesített ráta 6,2 százalékra emelkedhet a júniusi 3,7 százalékról, mely 2008 augusztusa óta a legmagasabb lenne. A hivatalos adatokat a KSH holnap reggel 9:00-kor teszi közzé. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 13:40
Megosztás:

19,4 százalékkal zsugorodott a lett gazdaság a második negyedévben

A lett gazdaság a második negyedévben az előzetes adatok szerint éves szinten 19,6 százalékkal csökkent, ezzel az Európai Unió második legnagyobb mértékben csökkenő gazdasága lett, miután a feldolgozóipara és a kiskereskedelme visszaesett. Az elemzői várakozások 22 százalékos visszaeséssel kalkuláltak. Az első negyedévben 18 százalékos gazdasági zsugorodást mértek. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 13:03
Megosztás:

Emelkedhet az arany ára a stagnáló dollár mellett

Nem sokat változott az arany ára londoni piacon a mai napon, azonban várhatóan emelkedni fog, miután a dollár erősödésének megtorpanása ismét az alternatív befektetések irányába fordíthatja a befektetőket. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 12:45
Megosztás:

Újra itt a 300 forintos benzinár

Emeli bruttó 5, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin és gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 12:22
Megosztás:

Már 9,4 százalékos kínai gazdasági növekedéssel számol a Goldman Sachs

A Goldman Sachs Group javuló kínai gazdasági teljesítményre számít, ennek következtében 9,4 százalékra emelte az idei évi gazdasági teljesítményre vonatkozó előrejelzését, hozzátette, hogy szerinte a kormányzat várhatóan késleltetni fogja a monetáris politika szigorítását. A jövő évben pedig 11,9 százalékos növekedésre számít. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 12:18
Megosztás:

Nyaralás során leginkább bankkártyával fizetünk

A Citibank reprezentatív online felmérése alapján a magyar lakosság 64 százaléka tervez az idén nyaralást, s az utazók mintegy 60 százaléka bankkártyával fizet. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 12:00
Megosztás:

10 százalékos munkanélküliségi rátával is kalkulálnak a csehek

Júliusban éves szinten 8,4 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban. Júniusban az emberek 8 százaléka volt munka nélkül - közölte hétfőn a cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 11:25
Megosztás:

Jelentősen javult az európai befektetők hangulata

A Sentix által hétfőn közzétett felmérés alapján az eurózóna befektetői hangulatindexe augusztusra -17 pontra javult, az előző havi -31,3 pontról. Ilyen magas szinten utoljára 2008 augusztusában volt. Az előzetes elemzői várakozások mindössze -25,8 pontra történő javulásra számítottak. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 11:20
Megosztás:

20-30 százalékos részvénypiaci esés előtt állunk?

Mark Möbius befektetési guru szerint a globális részvénypiacok várhatóan 20-30 százalékos esés előtt állnak, miután szédületes tempóban emelkedtek a márciusi évtizedes mélypontjukhoz képest. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 11:05
Megosztás:

Rekord alacsony szintre esett a cseh infláció

Júliusban éves szinten 0,3 százalékkal emelkedett az infláció Csehországban, 2003 óta a legkisebb mértékben. Júniusban 1,2 százalékos volt a tizenkét havi növekedés - közölték hétfőn a cseh statisztikai hivatalban (CSU). (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 10:51
Megosztás:

A várakozásoknál nagyobbra sikeredett a francia ipari termelés

A vártnál nagyobb mértékben emelkedett a francia ipari termelés júniusban, és az üzleti bizalom júliusban. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 10:45
Megosztás:

Az APEH a "kis könyveknél" találta a legtöbb mulasztást

Az alkalmi munkavállalói (AM) könyvvel történő foglalkoztatásnál tapasztalta a legtöbb mulasztást az első félévben végzett ellenőrzéseknél az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 10:11
Megosztás:

Folytatódik a pénteki amerikai adatok következtében elindult forinterősödés

Erősödött a forint, az eurót 267,65 forinton jegyezték hétfőn délelőtt a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 270,72 forinttal. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 09:38
Megosztás:

24,7 százalékkal emelkedett az indiai gépjármű-értékesítés

Indiában a gépjármű értékesítés júliusban éves szinten 24,7 százalékkal 185.266 egységre emelkedett a vidéki lakosság növekvő igénye, és az alacsony alapkamat miatt. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 09:30
Megosztás:

Ingatlanpiaci buborék fújódik Kínában?

Kínában a ingatlan értékesítések 60 százalékkal emelkedtek érték alapján az év első hét hónapjában, mely felerősíti azon aggodalmakat, hogy ingatlanpiaci buborék fújódik az ázsiai országban. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 09:11
Megosztás:

Csődhullám fenyeget az európai légitársaságoknál

A gazdasági válság miatt a következő egy, másfél évben eltűnhet az európai légi piacról néhány nagy név - vélik elemzők. A Die Welt hétfői számában megjelent összeállítás szerint már most igen rossz néhány légitársaság tőkeellátottsága, s a jövőben a helyzet még romlani fog, mielőtt jövő tavasszal beindulhat a fellendülés. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 09:02
Megosztás:

Kipukkadhat az OTP lufi - szakértői vélemények

Korrekciót, az OTP "lufi" esetleges kidurranását, vagy a bankpapír árfolyamának stagnálását várják hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett szakértők. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 08:59
Megosztás:

Csupa jó hírek érkeztek Japánból

Japánban a gépipari megrendelések júniusban három havi csökkenés után emelkedtek, miközben a kereskedelmi többlet növekedett. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 10. 08:55
Megosztás: