Veres: Magyarország is kezdeményezte az egységes uniós fellépést
Az Európai Unió (EU) tagállami összehangoltan tesznek intézkedéseket azért, hogy a megmaradjon a pénzügyi rendszer stabilitása és a betétesek védelmében működjön - mondta Veres János az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Európai Unió soros elnökségének javaslata alapján az Európai Unió tagállamai hétfőn közös közleményt adtak ki. (MTI)
Négy éves mélypontra csökkentek az európai piacok
Az európai részvénypiacok 4 éves mélypontjukra csökkentek a rekord mértékű napon belüli csökkenéseknek köszönhetően, miután a befektetők világszerte jelentős eladások mellett döntöttek. (ProfitLine.hu)
41.893 darab sajátrészvényt vett az FHB
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatási kötelezettségének eleget téve tájékoztatja a tisztelt befektetőket, hogy a Társaság – a Társaság 2008. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás keretei között, az Igazgatóság határozata alapján 2008. október 06. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 958,1843 Ft-os árfolyamon 41.893 db FHB A-sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Több mint 2,5 százalékkal gyengült a forint
Több mint két és fél százalékkal gyengült a forint a budapesti bankközi devizapiacon, hétfő délután fél ötkor 251,45/60 forintot ért egy euró, a reggeli 247,60/90 forint és a pénteki 245,10/20 forint után. (MTI)
Magállíthatatlanul esik az olaj világpiaci ára
Az olaj árfolyama a mai napon csökkenésben áttörte a lélektani 90 dolláros támaszszintet, 90 dollár alatti kőolajárra utoljára nyolc hónapja volt példa, a csökkenés hátterében a szélesedő hitelpiaci válság, valamint a globálisan visszaeső kereslet miatti félelem áll. (ProfitLine.hu)
A 27 EU-tagállam minden szükséges intézkedést megtesz a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében
Párizs, 2008. október 6., hétfő (MTI) - Az Európai Unió soros elnöki tisztét ellátó francia elnök, Nicolas Sarkozy valamennyi uniós tagország vezetőjének nevében hétfőn kijelentette: "a 27 unióstagállam kormányai egységesek, szolidárisak és eltökéltek" a pénzügyi válságban, és "valamennyien kinyilvánítják, hogy megteszik a szükséges lépéseket a pénzügyi rendszer stabilitása érdekében".
Négy év óta először 10 ezer pont alatt a Dow Jones, a félelmek nem oszlottak el
Hofer László, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2008. október 6., hétfő (MTI) - Csaknem négy év óta először 10 ezer pont alá esett hétfőn az amerikai a Dow Jones ipari index New Yorkban; a CNN értékelése szerint a hitelpiacot a700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag elfogadása ellenére továbbra is félelem bénítja.
BÉT - pánik a piacon, több mint 5 százalékos mínuszban a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.083,24 pontos, 5,68 százalékos csökkenéssel, 17.991,02 ponton zárt hétfőn. (MTI)
A GM nem tud elég kisautót gyártani, verseny az átállásban
Nem tud elég takarékos kisautót gyártani a vezető amerikai autógyár, a General Motors, pedig a magas benzinárak miatt és a borús gazdasági kilátások közepette az amerikaiak egyre inkább a kisebb kocsik iránt érdeklődnek, írta a The Wall Street Journal hétfőn. (MTI)
6000 darabbal bővült az Állami Nyomda sajátrészvény állománya
Az Állami Nyomda Nyrt. bejelentése szerint a 2008. április 28-i közgyűlésének 13/2008 (04.28.) számú határozata szerint 2008. október 6-án, a Budapesti Értéktőzsdén 6000 darab A-sorozatú Állami Nyomda törzsrészvényt vásárolt 712 Ft/darab átlagáron a Concorde Értékpapír Zrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Újabb zuhanás, több leállás az orosz tőzsdéken
Hétfőn újabb nagy árfolyameséseket könyveltek el az orosz tőzsdéken: a zuhanást a pánikeladások és a külföldi tőzsdékről, valamint a kőolajárakról érkezett hírek okozták, miközben vásárlók hiánya miatt esély sincs a fellendülésre. (MTI)
Hitelválság - OBA: elegendő a hatmilliós értékhatár
Nem indokolt az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 6 millió forintos kártalanítási értékhatárának megemelése Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára szerint. A védettségi határ megemelését a kormány kezdeményezhetné, de a kabinet sem tartja szükségesnek. A betétesek biztonságban tudhatják befektetéseiket, az OBA megfelelő forrásokkal rendelkezik - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter hétfőn. (MTI)
Újabb állami mentőövek a pénzügyi válság ellen Európában - ÖSSZEFOGLALÓ
Hétfőn a brit és a svéd kormány is jelezte, hogy további garanciákat adna bankbetétekre. A német kormány egyelőre ellenzi az európai szintű kötelezettségvállalást. (MTI)
BUX: 17.991,02 pont, -5,68 százalék záráskor
Budapest, 2008. október 6., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1083,24 pontos, 5,68 százalékos csökkenéssel, 17.991,02 ponton zárt hétfőn.
Közbeszerzésen keres számlavezetőt Miskolc
Budapest, 2008. október 6., hétfő (MTI) - Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt közbeszerzésen keres bankot bankszámláinak vezetésére és rövid lejáratú hitelek, valamint aszámlavezetéshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtására - az ajánlati felhívás a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában jelent meg.
Több mint 10 százalék mínuszban, felfüggesztve az OTP részvények
Budapest, 2008. október 6., hétfő (MTI) - Több mint 10 százalékos árfolyamesés miatt 10 percre szünetel az OTP részvények tőzsdei kereskedése.
Több mint 10 százalék mínuszban, felfüggesztve az OTP részvények
Budapest, 2008. október 6., hétfő (MTI) - Több mint 10 százalékos árfolyamesés miatt 10 percre szünetel az OTP részvények tőzsdei kereskedése.
BÉT - Öt százalékos esésben a BUX
Budapest, 2008. október 6., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexének esése hétfőn délután elérte az 5 százalékot.
Amerikában a nagy leértékelések sem vonzzák a vásárlókat
Hofer László, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2008. október 6., hétfő (MTI) - Az Egyesült Államokban már a nagy leértékelések sem vonzzák a vásárlókat, jóllehet a pénzügyi válság terjedésével sok üzletlánc megnyomta apánikgombot és nagy árengedményekkel igyekszik javítani az eladásokon, állapította meg a hétfői The Wall Street Journal.
Az Országgyűlés előtt a termékdíj törvény módosítása
Budapest, 2008. október 6., hétfő (MTI) - A termékdíj függetlenné válik a csomagolás tartalmától, valamint attól is, hogy magyar, vagy pedig külföldi a gyártó - ez a legfontosabb változás akörnyezetvédelmi termékdíjról 1995-ben született törvényt módosító javaslatnak, amelyet Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a napokban terjesztett a parlament elé.