Pénzügyi mentőcsomag - Veres János: három bank felel meg a követelményeknek
Ma Magyarországon három bank, a Magyar Külkereskedelmi Bank, az OTP és a CIB felel meg a bankmentő csomag követelményeinek - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter a parlament költségvetési bizottság előtt csütörtökön. Hozzátette: e pénzintézeteknek éri el szavatoló tőkéjük a 200 milliárd forintos értékhatárt. (MTI)
Pénzügyi mentőcsomag - Simor: 600 milliárd forint a bankrendszernek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az IMF megállapodás keretében 600 milliárd forintos pénzügyi támogatási csomagot dolgoz ki a magyar bankok számára,amelyből 300 milliárd a tőkejavítást szolgálja, 300 milliárd forint pedig garanciaalapként működik - jelentette be Simor András jegybankelnök, Veres János pénzügyminiszterrel közösen tartott,csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten. (MTI)
USA - A vártnál nagyobb mértékben emelkedett a termelékenység
Az Egyesült Államok statisztikai hivatalának tájékoztatása alapján a harmadik negyedévben a termelékenység az előzetes szezonálisan kiigazított adatok alapján az üzleti szektorban 1.3 százalékkal, míg a nem mezőgazdasági szektorban 1.1 százalékkal emelkedett. (ProfitLine.hu)
Simor András a kamatpolitikáról
A Nemzetközi Valutalapnak (IMF) küldött szándéklevélben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és a Pénzügyminiszter ismételten kifejezte elkötelezettségét, hogy fokozatosan leszorítja az inflációt 3 százalékra - ismertette Simor András jegybankelnök, Veres János pénzügyminiszterrel közösen tartott, csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten. (MTI)
IEA: visszamegy 100 dollár fölé az olaj, amikor megindul a fellendülés
Vissza fog emelkedni 100 dollár fölé az olajár, amint megindul a világgazdaság kilábalása, 2030-ra pedig 200 dollár felett lesz a nyersolaj hordója,áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) készülő éves jelentésében. Londoni befektetési banki elemzések szerint az olaj már jövőre ismét 100 dollár fölé drágul. (MTI)
Fotex - 100 ezer darabos részvényvásárlás az UPINGTON-tól
A FOTEX Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2008. november 5-én 100.000 db Fotex részvényt vásárolt 450,- Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
50 bázispontos csökkentés az EKB-tól
Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntő ülésén 50 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, így az irányadó alapkamat 3,25 százalékra mérséklődött. A döntés ugyan megfelelt az elemzői várakozások többségének, de voltak egyesek akik nagyobb mértékű csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Svájc sem maradt rest - 0.5%-os kamatmérséklés
A Svájci Nemzeti Bank (SNB) a mai napon 50 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre egy hónapon belül már második alkalommal, hogy erősítse az országa gazdaságát. (ProfitLine.hu)
150 bázispontos csökkentés a BoE-nél - 3% az alapkamat
A Bank of England a mai kamatdöntő ülésén drasztikus kamatcsökkentés mellett döntött, melynek során az eddigi 4.5 százalékról 150 bázisponttal 3 százalékra mérsékelték az irányadó kamatszintet. Az elemzői várakozások 50-100 bázispontos csökkentésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Az OMV, a Gazprom és a Wiener Börse megállapodása a közép-európai gáztározóról
Az OMV, a Gazprom és a Wiener Börse AG, a bécsi tőzsde működtetője megállapodást kötött a Közép-Európai Gáztározó közös fejlesztéséről és egy gáztőzsde létrehozásáról. (MTI)
IVSZ - jövőre visszaesés várható az informatikai piacon
Jövőre erőteljes visszaesés várható a magyar informatikai piacon, különösen az ipari és az államigazgatási beszerzések területén, illetve a távközlési piacon belül a hangszolgáltatások esetében - mondta Keresztesi János, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
Rekord mértékű csökkenés a német feldolgozóiparban
Rekord mértékben csökkent a német feldolgozóipari megrendelések száma szeptemberben a külföldi gépipari megrendelések drámai visszaesése következtében. (ProfitLine.hu)
Pénzügyi mentőcsomag - nem sok bank veszi majd igénybe a csomagot
Várhatóan nem sok bank veszi majd igénybe azt a 600 milliárd forintos pénzügyi csomagot, amelyre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tett javaslatot csütörtökön - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők. (MTI)
OGY - A pénzügyminiszter tájékoztatja a költségvetési bizottságot az IMF-szándéknyilatkozatról
A költségvetési bizottságot csütörtökön tájékoztatja Veres János pénzügyminiszter az IMF készenléti hitelkeret szerződésről - közölte a testület fideszes elnöke. (MTI)
Kevesebb mint harmadára csökkentette éves eredmény-előrejelzését a Toyota
A japán Toyota autógyár csütörtökön a tavalyihoz képest kevesebb mint harmadára csökkentette éves eredmény-előrejelzését, miután a szeptemberrel zárult második üzleti negyedévében adózott eredménye 69 százalékkal csökkent, 139,8 milliárd jenre (1,4 milliárd dollár) az egy évvel azelőttihez képest, elsősorban az amerikai és az európai autópiac gyengesége, a pénzügyi válság és a jen erősödése miatt. (MTI)
Gyengül az euró és az angol font
Gyengül az euró és az angol font a dollárral szemben csütörtökön a kamatcsökkentési várakozások miatt. Mint ismeretes az EKB és a Bank of England a mai napon kamatdöntő ülést tart, melynek végén az elemzők mindkét bank esetében 50 bázispontos kamatcsökkentésre számítanak. (ProfitLine.hu)
Nem csökkent Írországban az alapkamat
Írország központi bankja változatlanul 18 százalékon hagyta csütörtökön az alapkamatát. Írország várja a végső jóváhagyást az IMF vezető testületétől a 2 milliárd dolláros segélycsomagot illetően, melyet a bankrendszer összeomlása után kért az ország a Nemzetközi Valutaalaptól. (ProfitLine.hu)
PM - jövőre 3 százalékkal csökken a háztartások fogyasztása
A háztartások fogyasztása jövőre 3 százalék körüli mértékben csökken, részben a hitelfelvételi lehetőségek beszűkülése és megdrágulása, részben a recesszióból következő foglalkoztatás-csökkenés, valamint a reálbércsökkenés következtében - áll a Pénzügyminisztérium (PM) által közzétett, a konvergenciaprogram teljesítéséről szóló jelentésben. (MTI)
Hong Kong - Elolvadt az előző három nap emelkedése
Hong Kong-ban jelentősen csökkent a részvénypiac, melynek következtében elolvadt az előző három nap emelkedése, miután Cathay Pacific Airways Ltd. és a Dah Sing Banking Group Ltd. közzé tették a nyereség előrejelzéseiket, mely csak megerősítette azt a tényt, hogy a világgazdaság lassul. A Hang Seng index 1,050.12 ponttal, 7.1 százalékkal 13,790.04 pontra csökkent, mely október 29-e óta a legalacsonyabb érték. (ProfitLine.hu)
Ismét folyamatos a motorgyártás a szentgotthárdi Opel gyárban
Ismét folyamatosan üzemel a General Motors Powertrain Magyarország Kft. motorgyára Szentgotthárdon. A szerelési tevékenység átmeneti szüneteltetését követően 2008. október 20-a óta ismét folyamatosan gyárt kész motorokat is a szentgotthárdi üzem - közölte Légrádi Edit, a gyár szóvivője. (MTI)