A vártnál jobban mérséklődött az infláció Tájföldön
Tájföld inflációs rátája októberben 3.9 százalékra csökkent éves szinten, mely az élelmiszer és az üzemanyag árak mérséklődésének a következménye. A fogyasztói árak 3.9 százalékkal növekedtek éves szinten a 6 százalékkal emelkedő szeptemberi és a 9.2 százalékkal erősödő júliusi után. Az elemzői várakozások 4.9 százalékot prognosztizáltak. (ProfitLine.hu)
Ismét rekord szinten az EKB napi fedezeti hitel mértéke
Új rekordra emelkedett az EKB által kibocsátott napi fedezeti hitelek mértéke hétfőn, miután a kereskedelmi bankok folytatták a készpénz felhalmozásukat. (ProfitLine.hu)
Tőzsdenyitás - Nyugat-Európa: vegyes indítás
Vegyesen indítottak hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók. Mintegy húsz perccel a kereskedés kezdete után a londoni FTSE 100 indexe 0,2százalékos csökkenéssel 4374 ponton volt, a frankfurti DAX30 mutatója 1,1 százalékos emelkedéssel 5050 ponton állt. (MTI)
77 százalékkal esett a Rynair első féléves nyeresége
A Ryanair légitársaság nyeresége 77 százalékkal esett a szeptemberben záródott pénzügyi első félévben a tavalyi év azonos időszakához képest. (ProfitLine.hu)
Nyitás után kissé gyengült a forint a bankközi devizapiacon
Pénteki szintjéről indulva vesztett értékéből a forint a bankközi piac hétfői kereskedésének első óráiban. (MTI)
India - 18 hónapja nem látott lassulás az exportban
India export bővülése szeptemberben 18 hónapja nem látott mértékben csökkent a globális lassulás miatt visszaeső kereslet következtében. (ProfitLine.hu)
Pénzügyi válság - A Die Presse a magyarországi gazdasági és politikai helyzetről
A bőség évei véget értek: a globális pénzügyi válság és a nyomában felcsapó reálgazdasági krízis keményen érinti a közép- és kelet-európai térséget, még ha eleinte az egyes országokra eltérő hatással jár is - írta hétfői vezércikkében a Die Presse osztrák konzervatív napilap, hozzáfűzve, hogy egy biztos: egyetlen ország sem tudja elkerülni a válságot, amely különösen Ukrajnát, Magyarországot és Oroszországot viseli meg. (MTI)
Demján: Magyarország reformok nélkül nem fog kilábalni a mostani helyzetből
Magyarország reformok nélkül nem fog kilábalni mostani nehéz helyzetéből, a változtatás pedig mindenkinek fájni fog - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn a Magyar Televízió Napkelte című műsorában. (MTI)
BÉT - emelkedő nyitást várnak az elemzők
Enyhe emelkedésre számítanak hétfőn nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők. (MTI)
KSH - III. negyedév: 10%-al csökkenő új lakásépítési engedély
2008 szeptemberének végéig több mint 20 ezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt és 31 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 1%-kal, az új lakásépítési engedélyeké 4%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Kormányzati segélycsomagra szorul a Commerzbank AG
A Commerzbank AG, Németország második legnagyobb bankja 8.2 milliárd eurós tőkeinjekcióra szorul a kormányzattól, miután közzétette a harmadik egyedéves veszteségét. (ProfitLine.hu)
Az általános jókedv az olaj árára is hat
A piaci optimizmus és a dollár az euróhoz képesti gyengülése következtében az ázsiai kereskedés során emelkedett a kőolaj világpiaci ára Szingapúrban. (ProfitLine.hu)
83 százalékos bukta a Societe Generale SA francia banknál
Franciaország harmadik legnagyobb bankja, a Societe Generale SA, a harmadik negyedéves jelentésében a várakozásoknál nagyobb 84 százalékos profitveszteséget szenvedett el, a hitelpiaccal kapcsolatos leírásoknak és a befektetési banki és eszközkezelési üzletágainak vesztesége következtében. (ProfitLine.hu)
Tart a befektetői hurrá optimizmus Ázsiában
Az ázsiai piacok már az ötödik kereskedési napjukon vannak részben túl, mikor is erősödni tudnak, az optimizmus fő oka, a befektetők bizakodnak abban, hogy a központi bankok intézkedései csökkenthetik a pénzügyi válság hatásait, annak ellenére, hogy a gazdasági adatok csúnya képet festenek a világgazdasáról. (ProfitLine.hu)
Devizapiac: hétfőn kezdetben gyengül a dollár az euróhoz képest/forint
Hétfőn reggel gyengült a dollár az euróhoz képest, és a szakértők szerint a délelőtti kereskedésben marad ez a trend. (MTI)
Optimizmus és bizakodás Európában
Erősödéssel kezdhetnek az európai piacok hétfőn a pénteki amerikai emelkedés és az ázsiai piacok mai alakulása következtében, a befektetők Európában egyértelműen a héten várható EKB és BoE kamatcsökkentésekre koncentrálnak. (ProfitLine.hu)
USA tőzsdezárás: nyereségek a rossz makroadatok ellenére
Pénteken nyereséggel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók: a befektetőkre láthatóan nem volt rossz hatással, hogy több amerikai makrogazdasági mutató is gyengén alakult. Elsősorban a pénzügyi papírok vezették a nyertesek listáját, a JP Morgan Chase és az American Express ugrott nagyot. (ProfitLine.hu)
Ausztráli - Három éve nem látott csökkenés a kiskereskedelemben
Ausztráliában a kiskereskedelmi értékesítések szeptember folyamán 1.1 százalékkal csökkentek, mely több mint három éve a legjelentősebb visszaesés, mely a globális lassulás miatt mérséklődő fogyasztás eredménye. (ProfitLine.hu)
Kína - CLSA felmérés - Rekord mértékű csökkenés a feldolgozóiparban
A kínai feldolgozóipar október során rekord mértékben csökkent az elmaradó tengerentúli megrendeléseknek köszönhetően, a CLSA Asia-Pacific Markets felmérése alapján a kínai PMI a szeptemberi 47.7 pontról 45.2 pontra esett, mely már a harmadik hónapja tartó csökkenés. (ProfitLine.hu)
Latin-Amerika - Brazília a profitkilátások miatt esett, míg Mexikó erősödni tudott
Három napnyi emelkedés után pénteken csökkent a brazil részvényindex, miután a bankok és kiskereskedelmi vállalatok nem tudják hozni az elemzők által várt profitvárakozásokat, emellett a legnagyobb ingatlanfejlesztő is lassulásra számít az elkövetkezendő negyedévben. A Bovespa index 0.5 százalékkal 37,256.84 pontra csökkent, míg Mexikóban a Bolsa index 1.2 százalékot emelkedett. Az MSCI Emerging Markets Index 1.6 százalékkal erősödött. (ProfitLine.hu)