MNB: a GDP 3,5 százaléka az államháztartás nettó finanszírozási igénye
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a 2008 második negyedévével végződő elmúlt egy évben a GDP 3,5 százalékát érte el, 927 milliárd forint volt - közölte a jegybank szerdán. (MTI)
Újabb elbocsátás a UBS-nél
A svájci UBS bank várhatóan újabb 1,900 alkalmazottjának elbocsátását jelenti be, mely a befektetési banki üzletágát érinti. (ProfitLine.hu)
Tőzsdenyitás - nyugat-európai körkép: emelkedés nyitáskor
Szerdán a nyugat-európai részvénypiacok emelkedéssel kezdtek, a bankok vezették a dráguló részvények csoportlistáját. A befektetői bizakodás oka, hogy az amerikai törvényhozás mégis megszavazhatja - már szerdán - a 700 milliárd dolláros mentőcsomagot. Ennek kilátása kedden a New York-i részvénypiacokat a magasba lendítette, és felhúzta a nap végére az európai tőzsdemutatókat is. (MTI)
KSH - Az I. féléves költségvetési hiány 256,3 milliárddal kevesebb, mint tavaly
A költségvetés 2008. II. negyedévi hiánya 140,3 milliárd Ft volt, a negyedéves GDP 2,1%-a. A hiány a 2007. II. negyedévinél 25,8 milliárd Ft-tal, GDP-arányosan 0,3 százalékponttal magasabb. A 2008. I. félévi hiány 300,2 milliárd Ft volt, a GDP 2,2%-a; 2007 azonos időszakához képest 256,3 milliárd Ft-tal, GDP-arányosan 2,2 százalékponttal alacsonyabb, ami elsősorban a bevételek dinamikus növekedésére vezethető vissza - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
BÉT - emelkedés várható a tőzsdén
Emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén szerdán, a befektetők azt remélik, hogy az amerikai törvényhozás elfogadja a 700 milliárd dolláros bankmentőcsomag módosított változatát. (MTI)
Ismét részvényt vett a Rába
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a cég 2008. szeptember 30-án a Budapesti Értéktőzsdén 5.100 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 1.178 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Pannergy - Részvény tarnzakciók I.G.B. Pharma Kft. és Gyimóthy Dénes között
A PannErgy Nyrt. a saját nevében,valamint Gyimóthy Dénes, a PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsának tagja (egyben megbízott vezér- és gazdasági igazgató) megbízásából bejelenti, hogy 2008. szeptember 30-án a Takarékbank Zrt. közreműködésével Gyimóthy Dénes 180.000 darab törzsrészvénynek megfelelő decemberi határidős vételi kontraktust transzferált a résztulajdonában lévő I.G.B Pharma Kft.-hez 1.130 forintos elszámolással - olvasható a BÉT honlapján. (PorfitLine.hu)
Tőzsdezárás - Tokió - Nikkei225: + 1 százalék
Emelkedéssel fejezte be a szerdai kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei225 részvényindexe, miután kedden három éves mélyponton zárt, akkor 4,12 százalékkal esett. A befektetők várják, hogy az amerikai képviselőház megszavazza a 700 milliárd dolláros mentőcsomagot, még ha módosításokkal is. Elsősorban a pénzügyi részvények árfolyamváltozása jelzett kedvező fordulatot szerdán Tokióban, például a vezető japán brókerház, a Nomura részvénye 5,8 százalékkal drágult, a Mitsubishi UFJ Financial részvénye 4,4 százalékkal. Az iparvállalatok közül aCanon részvény ára emelkedett a leginkább, 5 százalékkal. (MTI)
Az amerikai optimizmust követve erősödéssel kezdhet Európa
Erősödéssel kezdenek az európai piacok szerdán , miután az amerikai törvényhozás ismét kísérletet tesz a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag módosított változatának megszavazására. (ProfitLine.hu)
Erősödik az olaj a visszatérő remények hatására
Szerdán tovább emelkedett a nyersolaj világpiaci árának emelkedése, miután újabb esély látszik arra, hogy a 700 milliárdos amerikai bankmentő csomag módosított változatának elfogadására az amerikai törvényhozásban szerdán sor kerüljön. A novemberi szállítású amerikai könnyűolaj hordónkénti ára szerdán reggel 101,43 majd 101,93 dollárig ment fel a Nymex elektronikus kereskedésben Ázsiában. (ProfitLine.hu)
Ismét szavaz a Szenátus a módosított csomagról
Az amerikai szenátus még a ma este folyamán szavazni fog a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag új verziójáról, mellyel újrakelthetik a reményt, hogy a hitelválság enyhül, mielőtt újabb bankok kerülnének bajba, illetve további károk keletkeznének a gazdaságban. (ProfitLine.hu)
USA - A hétfői rekord bukta után ismét erősödés
Az amerikai piacok a keddi napot a hétfői rekord mértékű esést követően jelentős emelkedéssel zárta. A Dow Jones index több mint 480 ponttal javult, visszanyerte a hétfői történelmi zuhanás alatt elszenvedett vesztesége közel felét. A DJIA index 485.21 ponttal, 4.68 százalékkal 10,850.66 pontig emelkedett. Az S&P 500 index értéke 58.35 pontot, 5.27 százalékot erősödve 1,164.74 pontra ugrott, míg a Nasdaq composite index 98.60 ponttal, 4.97 százalékkal 2,082.33 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
Pénzügyi válság: az Európai Központi Bank az eddig legnagyobb kihívás előtt (FRISSÍTETT: új harmadik, negyedik bekezdésben: likviditásbővítés
Frankfurt, 2008. szeptember 30., kedd (MTI/AFP) - Az egy éve tartó pénzügyi válság olyan próbatétel elé állította az Európai Központi Bankot, amivel az tíz éves működése óta még sohasemszembesült - fejtette ki az Európai Központi Bank elnöke.
Pénzügyi válság - Brown: a kormány 50 ezer fontig garantálja a bankbetéteket
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2008. szeptember 30., kedd (MTI) - A brit kormány hamarosan 50 ezer fontra (15 millió forintra) emeli az állam által garantált bankbetétek összegét, közölte kedden Gordon Briwnminiszterelnök.
Pénzügyi válság: az Európai Központi Bank az eddig legnagyobb kihívás előtt
Frankfurt, 2008. szeptember 30., kedd (MTI/AFP) - Az egy éve tartó pénzügyi válság olyan próbatétel elé állította az Európai Központi Bankot, amivel az tíz éves működése óta még sohasemszembesült - fejtette ki az Európai Központi Bank elnöke.
Rába - 5100 darabos részvényvásárlás
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2008. szeptember 30-án a Budapesti Értéktőzsdén 5.100 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 1.178 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Tőzsde - New York : félidőben a jegyzések és a dollár emelkedése
A New York-i tőzsde a keddi üzleti nap félidejében nyereséges tartományban mozgott azután, hogy hétfőn történelmi mélységbe zuhant a pénzügyminiszter által kidolgozott pénzpiaci mentőcsomagképviselőházi elutasítása után.
Módszertani okból javított a KSH a hiánymutatón - PM
Budapest, 2008. szeptember 30., kedd (MTI) - Csupán módszertani okai vannak annak, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 0,5 százalékponttal javította az államháztartás 2007-es uniósmetódus szerint számított éves hiányát - mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője az MTI-nek kedden.
Pannergy - Gyimóthy Dénes részvényeket transzferált, valamint értékesített
PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint Gyimóthy Dénes, a PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsának tagja (egyben megbízott vezér- és gazdasági igazgató) 2008.
szeptember 30-án a Takarékbank Zrt. közreműködésével Gyimóthy Dénes 180.000
darab törzsrészvénynek megfelel decemberi határidős vételi kontraktust transzferált
a résztulajdonában lévő I.G.B Pharma Kft.-hez 1.130 forintos elszámolással - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)