Temérdek tartós élelmiszert gyűjtött hétvégén az Élelmiszerbank
Százharminckilenc tonna élelmiszeradományt gyűjtött rászorulóknak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hétvégi jótékonysági akcióján, ami az ország 104 településének 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházában zajlott. Az adományozott mennyiség majdnem másfélszerese a tavaly felajánlottnak, így csaknem huszonnyolcezer rászoruló kaphat segítő csomagot a következő hetekben.
Felújításra pályázhatnak a falvak
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban - jelentette be a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Holnaptól indulhatnak a vállalkozások Az Év felelős foglalkoztatója pályázaton
Idén kilencedik alakalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója pályázatát. A rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését is - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Több száz bozóttüzet oltottak el tavaly Hollandiában
A holland tűzoltóságnak tavaly legkevesebb 314 bozót- és futótüzet kellett megfékeznie, a legtöbb fellobbanó tüzet júniusban, főként mezőgazdasági és katonai területekről jelentették - tájékoztatott az NL Times című angol nyelvű holland hírportál a közbiztonságért felelős holland intézet (NIPV) éves jelentését ismertetve hétfőn.
Lefüleltek egy román furgont a pénzügyőrök
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban - tájékoztatta a NAV bevetési igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Nagy horderejű beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
Több mint ötmilliárd forintos beruházással 6200 négyterméter alapterületű logisztikai csarnokkal és 2200 négyzetméter alapterületű irodaépülettel fejlesztette telephelyét az autóipari alkatrészeket gyártó Schaeffler Savaria Kft. Szombathelyen - közölte a vállalat az MTI-vel.
Minimális forintgyengülés reggel
Minimálisan gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Toncoin és a THORChain egyaránt új mérföldköveket értek el, miközben egy új altcoin felforgatja a piacot
A Toncoin (TON) ökoszisztémája nemrégiben kibővült a Catizen nevű GameFi projekt hozzáadásával, amely virális mechanikával és e-kereskedelmi integrációval rendelkezik. Ez jelentős befektetői tőkebeáramlást eredményezett. Ezzel egy időben a THORChain (RUNE) is optimista tendenciákat mutatott, mivel elérte a 3,4%-os részesedést a decentralizált tőzsdék forgalmában, ami tízszeres növekedést jelent mindössze egy év alatt.
A Rollblock (RBLK) befektetés most olyan lehet, mint amikor a Binance Coin (BNB) és a Solana (SOL) még egy dollár alatt voltak
A kriptovaluták bebizonyították, hogy jó lehetőséget nyújtanak a pénzkeresésre azok számára, akik hajlandók vállalni a kockázatot. Ideális befektetési lehetőséget jelentenek azoknak, akik olcsón vásárolják meg őket. A Binance Coin (BNB) és a Solana (SOL) azon vezető kriptovaluták közé tartoznak, amelyek értéke az évek során növekedett.
Május közepén nyílik meg a Városháza pop-up park
Május 17-én megnyílik Budapesten a Városháza pop-up park, ahol tavasztól késő őszig várják tematikus estékkel és programokkal a látogatókat.
Eurót vagy Dollárt vegyünk most? A ChatGPT mesterséges intelligencia megmondja!
Magyarországon sokan gondolkodnak azon, hogy megtakarításaikat euróba vagy dollárba fektessék-e a forint helyett. A globális gazdasági és politikai bizonytalanságok miatt mindkét deviza jelentős változások előtt állhat, így érdemes előre megfontolt döntéseket hozni. A ChatGPT által összegyűjtött információk alapján áttekintjük, melyik valuta lehet jobb választás a jelenlegi körülmények között.