Postán érkeznek a bevallási tervezetek azoknak, akik ezt kérték
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában szereplő címre kapják meg 2022. április 30-ig a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik a postázást kérték, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő, vagy befizetendő adót tartalmaz - közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.
Sürgető feladat a jelentősen leromlott hazai termőtalajok szerkezetének helyreállítása is
A magyarországi szántóterületeken található termőtalajoknak mára a 70-80 százaléka erodálódott, jelentős szervesanyag-veszteséget szenvedett az elmúlt évtizedek során. Ez nem csupán a termésátlagot rontja, hanem a klímaváltozást is erősíti – hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu a Föld napján.
Négyszeresére emelkedett a fenntartható beruházások értéke
Fenntartható vállalattá válni ma már nem a jövő elvárása, hanem a jelen társadalmi igénye. Ezt a cégek is felismerték, a tényleges elköteleződés ugyanakkor nem a szavakban, hanem a tettekben mutatkozik meg. A 2021 óta karbonsemleges K&H Csoport évről évre csökkenti saját működése környezetterhelését, érzékenyíti dolgozóit és ügyfeleit, illetve hitelezési politikáját is a fenntarthatóság jegyében alakítja. Ennek eredményeképp a K&H által támogatott fenntarthatósági beruházások értéke megnégyszereződött tavaly, a megújuló energiatermelés finanszírozása pedig elérte a 120 milliárd forintot.
A háború miatt tovább mérséklődött a konjunktúraérzet
Mind a lakosság, mind a vállalkozások konjunktúraérzete romlott áprilisban: a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán értelmezett lakossági index mínusz 4,8-ről mínusz 7,5-re, míg a vállalati mutató értéke mínusz 5,1-ről mínusz 6,8-re csökkent - tájékoztatta a Századvég Konjunktúrakutató legfrissebb felméréséről csütörtökön az MTI-t.
Mark Zuckerberg és az amerikai alelnök beutazási tiltólistára került Oroszországban
Válaszul az Egyesült Államok által bevezetett szankciókra, Oroszországban beutazási tiltólistára került 29 amerikai felsővezető, üzletember, szakértő, újságírók, köztük Mark Zuckerberg a Facebook és anyavállalata, a Meta társalapítója és Kamala Harris amerikai alelnök.
Így plázáztak a magyarok 2021-ben: a pandémia ellenére is többen vásároltak személyesen a hazai plázákban, mint online
2021-ben, a pandémia ellenére is inkább személyesen vásároltak a magyarok a hazai plázákban, többségük pedig már nem csak hagyományos vásárlási céllal kereste fel a bevásárlóközpontokat – többek között ez derült ki az Indotek Group által készített, nem reprezentatív felmérésből. Hazánkban a legkiterjedtebb plázaportfólióval rendelkező ingatlanpiaci társaság a portfóliójába tartozó plázák közül 16 bevásárlóközpont esetében vizsgálta a vásárlási és plázalátogatási szokásokat. A felmérés többek között a látogatás gyakoriságát, az eltöltött idő mennyiségét, az online és személyes vásárlás közötti megoszlást, valamint az alternatív vásárlási helyszíneket vizsgálta.
Emberéleteket és milliárdos vagyont védő gátakat vizsgálnak a Szegedi Tudományegyetem tudósai
Településeket, ipari és mezőgazdasági területeket és nem utolsó sorban emberéleteket is védenek a hazai folyók mentén húzódó árvízvédelmi gátak. Jelentős részük azonban több mint 100 éves, így állapotuk felmérése és megismerése kulcsfontosságú az árvízvédelem szempontjából. Az SZTE kutatói, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal együttműködve roncsolásmentes vizsgálatokkal térképezik fel a védművek állapotát a Tisza és a Maros alsó szakasza mentén, mintegy 80 kilométer hosszan.
Szőnyegáruház reklámjait vizsgálja a Versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Szőnyeg galéria Kft.-vel szemben, mivel a budapesti cég reklámgyakorlata feltehetően több szempontból is tisztességtelenek minősülhet. A kereskedés többek között ál-végkiárusítással és fiktív akciókkal próbálhatja meggyőzni a fogyasztókat.
Delta Csoport: 200 milliárdos tendernyerés
Jelentős, 200 milliárd forint értékű informatikai beszerzést nyertese lett a Delta Systems Kft., a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata által vezette héttagú konzorcium. A rendszerintegrátor társaság a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) által indított, átalános kliens oldali IT eszközök beszerzésére és szállítására vonatkozik.
A magyar lakosság fele lecserélné a gázfűtést erre a megoldásra
Tízből hat ember tervezi, hogy az elkövetkező években hőszivattyúra vált, ez derül ki a Wagner Solar friss online kutatásából. A válaszadók túlnyomó többsége elképzelhetőnek tartja azt is, hogy 10 éven belül a hőszivattyú lesz a legelterjedtebb rendszer itthon. Beleznai Nándor, a cég tulajdonosa arról beszélt, ez a tendencia a tapasztalt európai energiaár emelkedés mellett azzal is magyarázható, hogy az elmúlt két évtizedben a magyarok energiatudatosabbá váltak, a hűtési, fűtési rendszerekkel kapcsolatban jóval tájékozottabbak lettek.
Sok vállalkozó "túldolgozza" magát
Aki benne él, tudja, a vállalkozói lét kegyetlen tud lenni, a talpon maradás maximális odafigyelést, teljes embert kíván. Így könnyen megeshet, hogy a munka olyan szinten hajtja uralma alá egy ember életét, hogy minden más terület kiszorulni kényszerül belőle. A számos szerep közül, amelyek összessége alkotja énünket, egyetlenegy marad, amelyik azt szajkózza folyvást: csinálni, csinálni! Azonban az így elért siker instant, hosszú távon a pofon elkerülhetetlen. Ezért érdemes tudatosabban élni a hétköznapokat, akár szakember segítségét kérve.
A Graphisoft Park SE részvényenként 43 eurócent osztalékot fizet
A Graphisoft Park SE a 2021-es adózott eredménye terhére, a forgalomban lévő több mint 10,08 millió "A" sorozatú törzsrészvényei után részvényenként 43 eurócent osztalékot fizet, 30 kereskedési napon belül történik a kifizetés - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Váratlanul javult a fogyasztói bizalmi index az euróövezetben és az EU-ban
A várt romlás helyett javult áprilisban a márciusi 22 havi mélyponthoz képest a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG EcFin) csütörtöki jelentése alapján.