Tojásdíszítő bemutatókkal, gyermekprogramokkal készül húsvétra zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum
A tojásírás és -patkolás, valamint a magrátétes tojásdíszítés rejtelmeibe pillanthatnak be, kézműves foglalkozásokon, gyermekprogramokon vehetnek részt az érdeklődők a Baranya megyei Zengővárkonyban működő Míves Tojás Múzeum húsvétváró programsorozatában április 10. és 17. között.
Részleges gyárleállás lesz a Tungsramnál
Hétfőtől részleges gyárleállások miatt szabadságra küldik a Tungsram érintett dolgozóit, mert a céget megoldhatatlan helyzet elé állították a gazdasági körülmények - írta a Zalai Hírlap szombati száma a társaság elnök-vezérigazgatójának tájékoztatására hivatkozva.
Közzétette a 2021-es eredménykimutatását az Appeninn Nyrt.
Több mint 10 százalékkal nőtt az Appeninn Nyrt. befektetési célú ingatlanállományának értéke tavaly – derült ki a társaság által a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett, 2021-as évre vonatkozó eredménykimutatásából.
Nagyobb sebességgel emelkedtek az árak
Tovább gyorsult az infláció, egyre erőteljesebb az árnyomás a gazdaságban. A jelenlegi kilátások szerint egyelőre nem lehet megmondani, mikor tetőzhet az infláció Magyarországon, ez függ többek között attól is, meddig marad érvényben az üzemanyagokra és a lakossági energiaárakra vonatkozó árplafon. Az éves infláció a mostani kilátások alapján 9 százalék körül lehet.
Rekordkereslet a budapesti albérletpiacon
Az ukrán menekültválság nyomán kialakult extra kereslet befolyásolta leginkább az elmúlt hetek albérletpiacát Budapesten – állapítja meg legfrissebb elemzésében a Rentingo.com. A kínálati árak minimálisan a januári szintre korrigáltak, a fővárosi bérbeadók átlagosan 158 ezer forintot kértek márciusban egy kiadó lakásért, az átlagos keresleti bérleti díj viszont 155 ezer forintra ugrott, amire még soha nem volt példa Budapesten. Ez a következő hónapokban jelentős emelkedést okozhat az albérletárakban!
Nem rendelt el a bíróság versenyfelügyeleti eljárást Hajnal Miklós bejelentése ügyében
A szóban kihirdetett ítélet alapján nem adott helyt Hajnal Miklós kereseti kérelmének és nem rendelte el versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyet a hegyvidéki képviselő kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésével szemben.
Megnyílt a Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállítása
Bosch művészete minden próbát kiállt, elismerése minden korszakot túlélt, csekély számú fennmaradt alkotása előtt évente milliók tolonganak a világ legrangosabb múzeumaiban - mondta el a Szépművészeti Múzeum Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa címmel szombattól látható kiállításának pénteki ünnepélyes megnyitóján a köztársasági elnök.
Sokszorosára nő az elektromos autók hazai ultragyors töltőhálózata
A tervezettnél korábban hozták meg a támogatási döntéseket az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) polgári-katonai kettős célú és alternatív üzemanyagokat érintő közlekedési projektjavaslatairól. Magyarország a lengyelekkel holtversenyben a legtöbb nyertes pályázattal büszkélkedhet, öt hazai fejlesztési terv valósulhat meg összesen több mint 11 milliárd forint értékben. Közülük négy a tiszta és csendes elektromos autózás további térnyerését segíti elő az ultragyors töltőhálózat bővítésével és a fővárosi repülőtér belső töltőinfrastruktúrájának kiépítésével - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
Mennyibe kerül egy doboz cigi 2022 áprilistól? Cigaretta árak márkák szerint
A cigaretta árak közzététele a NAV-tól átkerült egy másik állami szervhez a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához. A jogszabályi rendelkezés alapján az árközzétételi kötelezettséggel érintett dohánytermékek kiskereskedelmi eladási ára hetente legfeljebb kétszer változhat. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (a továbbiakban: SZTFH) által közzétett árak érvénybe lépésének napja – függetlenül attól, hogy az esetleg munkaszüneti nap – hétfő vagy csütörtök lehet.
Az EU-tagországok eddig közel 30 milliárd eurónyi orosz vagyont fagyasztottak be
Az Európai Unió tagállamai az Oroszország Ukrajna ellen február 24-án indított háborújára adott válaszul hozott uniós szankciók keretében eddig 29,5 milliárd euró értékű orosz és fehérorosz vagyont tettek hozzáférhetetlenné - közölte az Európai Bizottság pénteken.
A magányos nyugdíjassal ki foglalkozik Magyarországon? - mutatjuk!
Milyen irányba fejleszthető az idősgondozás? Többek között erre kereste a választ a Civilút Alapítvány által rendezett „Idősgondozás Magyarországon és az Európai Unióban” című konferencia. A döntéshozók, a szakmai és civil szervezetek, érdekvédelmi szervezetek, a tudományos élet képviselői egyetértettek abban, hogy az idősgondozásban olyan, az egyéni szükségletekre is reagáló megoldásokra van szükség, amelyek a digitális technológia biztosította lehetőségek felhasználásával elősegítik az Európai Unió által hirdetett helyben történő öregedés (aging in place) megvalósítását.
A román GDP-növekedés az idén 2 százalék alatt maradhat az OTP elemzői szerint
Jelentősen lassulni fog a román gazdaság teljesítménye 2022-ben, a bruttó hazai termék (GDP) bővülése 2 százalék alatt maradhat, miközben az infláció erodálja a reáljövedelmeket, a monetáris politika szigorodni fog, az ellátási láncokban tapasztalható problémák pedig súlyosbodni fognak az OTP Bank elemzői szerint.