Eltiltaná Trumpot az elnöki hivataltól a képviselőház vizsgálóbizottsága

Eltiltaná Donald Trump volt államfőt az elnöki hivataltól az amerikai képviselőház bizottsága, amely a washingtoni Capitolium elleni 2021. január 6-ai támadás körülményeit vizsgálta. A testület csütörtök éjszaka hozta nyilvánosságra másfél éves munkájáról szóló teljes jelentését.

Eltiltaná Trumpot az elnöki hivataltól a képviselőház vizsgálóbizottsága

A bizottság célja az volt, hogy megállapítsa az események idején még hivatalban lévő elnök szerepét a történtekben. A több mint 800 oldalas dokumentum a volt elnök központi szerepét hangsúlyozza a január 6-ai zavargásokban, amelynek során tüntetők törtek be a törvényhozás épületébe. "A január 6-ai események egyike sem történt volna meg nélküle" - fogalmaz a jelentés.

A demokrata többségű bizottság hétfőn bűnvádi eljárást javasolt Donald Trump ellen az igazságügyi minisztérium számára. A javaslat kormányellenes szervezkedéssel, lázadás szításával, segítésével, támogatásával és felbujtással, valamint azzal vádolja a politikust, hogy akadályozta a kongresszus hivatali működését. A vizsgálóbizottság javaslata nem kötelező érvényű, arról, hogy indul-e bűntetőeljárás, valószínűleg Merrick Garland igazságügyi miniszter dönt.

A testület tagjai eljárást kezdeményeztek több republikánus képviselő ellen az alsóház etikai bizottságánál hétfőn, mert nem tettek eleget a vizsgálóbizottság idézésének. Az érintett képviselők között van Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánusok vezetője, a házelnöki poszt várományosa és Jim Jordan, akit a republikánusok a törvényhozás felügyeleti bizottságának elnökévé jelölnek januárban, amikor átveszik a többséget a képviselőházban.

Jim Jordan hétfőn szóvivője útján reagált, aki azt nyilatkozta, hogy a bizottság pártalapon, politikai színjátékot rendezett, tudatosan meghamisítva bizonyítékokat, és az Egyesült Államok Képviselőházának történetében első alkalommal megakadályozta, hogy egy vizsgálóbizottság munkájába a kisebbségben lévő párt képviselői is bekapcsolódjanak.

A vizsgálóbizottsága az elmúlt 18 hónapban tíz köznyilvános meghallgatást tartott, ezer embert kérdezett ki és egymillió oldalnyi dokumentumot dogozott fel. Hét demokrata és két republikánus tagból állt, utóbbiak Donald Trump párton belüli ellenfelei, Liz Cheney és Adam Kinzinger voltak.

Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől

Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől az elmúlt évek előkészítése, engedélyeztetése révén, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója pénteken a Paks II. atomerőmű területén tartott sajtótájékoztatón, miután Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával megnézték az építkezést.
2023. 09. 23. 23:00
Megosztás:

A Magyar falu programban a jövőben is írnak ki pályázatot önkéntes tűzoltó egyesületek számára

A Magyar falu program részeként működő Falusi civil alapban a jövőben is írnak ki pályázatot önkéntes tűzoltó egyesületek számára, a korábbihoz hasonló nagyságrendben - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombat délután a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szil községben, ahol átadták a Szili Önkéntes Tűzoltó Egyesület által megvásárolt gépjárműfecskendőt.
2023. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Halfesztivált tartanak Siófokon

Halkülönlegességekkel, koncertekkel és családi programokkal is várják az érdeklődőket az október 6. és 8. között sorra kerülő Siófoki Halfesztiválon.
2023. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Nyílt napot tart a MÁV-Volán-csoport

Pályaorientációs nyílt napot tart a MÁV-Volán-csoport a Magyar Vasúttörténeti Parkban szerdán - tudatták a szervezők a MÁV honlapján.
2023. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Újra megrendezik Nyíregyházán az Őszi Meseegyetemet

A tavalyi év után újra megrendezi Nyíregyházán az Őszi Meseegyetem elnevezésű programsorozatot a Magyar Népmeséért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete csütörtökön.
2023. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Az őszi esőzések miatt vasárnaptól megszűnik az országos tűzgyújtási tilalom - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján szombaton.
2023. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Kifutottak első útjukra a Bahart új hajói

Újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek a balatoni fejlesztések azzal, hogy kifutottak első útjukra a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új hajói, amelyek új minőséget hoznak a balatoni közlekedésbe - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Siófokon az új hajók sajtónyilvános megtekintésén.
2023. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Vasárnap rendezik a 18. NATO-futást

Az Európai Sporthét #BEACTIVE kampánya és a Budapest 150 éves programsorozat keretein belül vasárnap 18. alkalommal kerül sor a NATO-futásra, amely Buda legszebb részein vezeti végig a résztvevőket.
2023. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Több utcát aszfaltoznak uniós támogatásból Mezőhegyesen

Csaknem 200 millió forintból aszfaltoznak le öt utcát a Békés vármegyei Mezőhegyesen - közölte az önkormányzat.
2023. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Stratégiai partnerséget köt Kína és Szíria

Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken Hangcsouban találkozott Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, ahol a két ország vezetője a találkozót követően közösen jelentette be, hogy stratégiai partnerséggé fogják fejleszteni kapcsolatukat - jelentette a CCTV kínai állami média.
2023. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Az első Köztéri Kortárs Művészeti Biennálé egy hónapon keresztül várja látogatóit

Péntektől egy hónapon át várja izgalmas kortárs alkotásokkal, programokkal és közösségi élményekkel Budapest első Köztéri Kortárs Művészeti Biennáléja, a Flaszter a közönséget.
2023. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Befejeződött a szóló autóbuszok cseréje Debrecenben

Befejeződött a szóló autóbuszok cseréje Debrecenben, a gyártó Inter Tan-Ker Zrt. mind a 69 járművet leszállította, és átadta az üzemeltető DKV Debreceni Közlekedési Zrt.-nek - jelentette be Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester az utolsó tíz Mercedes-Benz Conecto autóbusz átadásán pénteken.
2023. 09. 23. 11:00
Megosztás:

Rekordmennyiségű pályázat érkezett az Európai Mobilitási Hét programjaira

Minden korábbinál több, 206 pályázatot nyújtottak be települések az Európai Mobilitási Hét programjaira - közölte a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pénteken az MTI-vel.
2023. 09. 23. 10:00
Megosztás:

Uniós forrásokra pályázik Békéscsaba

Több uniós pályázat beadásáról is határozott csütörtöki ülésén a békéscsabai közgyűlés, többet közülük romániai partnerrel közösen adnak be. Az egyik pályázat megnyerése "felhelyezheti Békéscsabát a hazai hidrogénstratégia szereplőinek térképére" - hangzott el az ülésen.
2023. 09. 23. 09:00
Megosztás:

Mi lesz a brit gazdasággal?

Jelentős visszaeséssel csaknem háromévi mélypontra süllyedtek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai, elsősorban a szolgáltatási szektor gyengülő teljesítménye miatt. Szakértők szerint az új mutatók recessziót valószínűsítenek.
2023. 09. 23. 08:00
Megosztás:

Lassan nyolcvanezer zöld rendszámos jármű közlekedik hazánkban

Magyarországon már csaknem 80 000 zöld rendszámos jármű közlekedik, amelyek a teljes gépjárműállomány kevesebb mint 2 százalékát adják, a forgalomban viszont a környezetkímélő járművek felülreprezentáltak - közölte a Magyar Elektromobilitás Egyesület (Elmob) pénteken, az autómentes napon az MTI-vel.
2023. 09. 23. 07:00
Megosztás:

Így lehet kriptóval passzív jutalomhoz jutni

Hosszú utat tettek meg a kriptopénzek a Bitcoin megjelenése óta. Míg kezdetben a Bitcoin bányászatával egy szűk, kiváltságos réteg szerezhetett jutalmakat, mára lehetségessé vált, hogy mindössze az érmék birtoklásával passzív jutalomhoz tudjunk jutni.
2023. 09. 23. 06:00
Megosztás:

Újabb kínai befektetésekről tárgyalt Varga Mihály

Magyarország a kínai befektetések egyik kiemelt célpontjává vált az elmúlt években, amely a következő évek gazdasági teljesítményét is növeli - jelentette ki Varga Mihály, miután a Kína legnagyobb vállalatcsoportjai közé tartozó China Merchants Group, a Sinotrans, valamint a Cecz Csoport vezetőit fogadta.
2023. 09. 23. 05:00
Megosztás:

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a vasúti közlekedésben

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a vasúti biztonság érdekében szeptember 25-től október 2-ig - közölte az Ország Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.
2023. 09. 23. 04:00
Megosztás:

Németországban rekordmértékben csökkentek a lakásárak

Rekordmértékben csökkentek a lakásárak Németországban az idei második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közölt adatai szerint.
2023. 09. 23. 03:00
Megosztás: