A prémium lokáció nem megy ki a divatból - Szakértői irodapiaci körkép a távmunka és az irodák jövőjéről
A főváros legnagyobb irodaházát, a Budapest ONE-t jegyző Futureal-csoport körkérdés-sorozattal fordult a piac meghatározó ingatlantanácsadóihoz, a CBRE, a Colliers International, a Cushman & Wakefield és a JLL szakértőihez azzal a szándékkal, hogy együtt értékeljék a hamarosan véget érő, 2020-as esztendőt. „A közös évértékelés és prognózis apropóját az adja, hogy ez a számos szempontból rendhagyó év a Futureal számára rendkívül sikeresnek is bizonyult, hiszen folytatódott a Budapest ONE építése, illetve a nagy bérlőkkel kötött szerződések aláírása, e sikerben pedig – mások mellett – kulcsszerepet játszottak ezek az ügynökségek is” – mondta Dr. Berki J. János, a Futureal nemzetközi iroda-bérbeadási és vagyongazdálkodási igazgatója.
Ausztriában még csak most jöhet a neheze
A közel három hétig tartó teljes zárlat következtében ugyan javultak a koronavírus-járvány számadati Ausztriában, de ez ne tévesszen meg senkit - jelentette ki Rudolf Anschober egészségügyi miniszter csütörtökön. A járvány talán legnehezebb négy hete van előttünk - utalt a karácsonyi ünnepekre és az oltás megkezdéséig tartó időszakra a miniszter.
Rekord forgalmat ért el a BUD Cargo City
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér áruszállítási forgalma zavartalan, a novemberben kezelt légiáru a valaha mért legmagasabb havi cargo mennyiséget jelentette a repülőtér történetében - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország, mint gazdasági nyertes?
Magyarország a következő évtized gazdasági nyertese lehet, ha időben felismeri a járvány utáni világ meghatározó folyamatait - hangsúlyozták gazdasági szakértők és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői szerdán, Matolcsy György Egyensúly és növekedés című könyvének online bemutatóján.
Új uniós kiberbiztonsági központ nyílik Bukarestben
A román főváros, Bukarest ad otthont a jövőbeni Európai Kiberbiztonsági Kompetencia Központnak, amely a információbiztonsággal kapcsolatos kutatási projektek uniós finanszírozásnak az elosztásáért lesz felelős.
Franciaországban folytatódik a korlátozások feloldása
Franciaországban folytatódik a koronavírus-járvány miatti korlátozások fokozatos feloldása, de az eredetileg tervezettnél lassabban, miután a napi esetszám egy hete stagnál.
Nőtt a munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
Jelentősen, a vártnál sokkal nagyobb mértékben emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, mivel a koronavírus-járvány tombolása miatt újabb vállalkozások kényszerültek leállásra és így munkavállalóik elbocsátására.
Mikor kapják meg a nyugdíjasok a vakcinaregisztrációs lapot?
Péntektől kézbesíti a posta mintegy kétmillió nyugdíjasnak a vakcinaregisztrációs lapokat - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Állami lakásfelújítási támogatás 2021 - Milyen számlákat fogadnak el a Családi otthonfelújítási támogatáshoz?
2021-től elérhető a gyereket nevelő családok részére egy lakáscélú, otthonfelújítási támogatás, melynek felső határa 3 millió Ft és a számlával igazolt felújítási költség 50%-ig vehető igénybe. Nagyon figyeljünk viszont arra, hogy a felújítási munkákról, az anyagköltségről a szabályok szerinti számlákkal rendelkezzünk, mert a támogatást csak ezen számlák alapján folyósítják majd. Milyen számlákat fogadnak el?