A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat
A Visit Miskolc pénteki tájékoztatása szerint augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a két éve zárva tartó a Miskolctapolcai Barlangfürdő.
A nyitóhétvégén Pezsgés Miskolctapolcán címmel négynapos programsorozatot szerveznek. Lesznek koncertek, gasztronómiai és közösségi programok.
A repülőtéren a Legendák a Levegőben című rendezvényen augusztus 20. és 22. között légi bemutatókkal, különleges repülőgépekkel, családi programokkal és Bessenyei Péter bemutatójával várják a közönséget.
Augusztus 20-án és 21-én a miskolci belvárosban rendezik meg a Tündöklő Fényfesztivált, amelynek során Miskolc több közterén és épületén fényinstallációk és vetítések láthatók.
Szintén augusztus 20-án ünnepli a Miskolci Állatkert fennállásának 43. évfordulóját: a közönséget egész napos születésnapi programmal várják.
Augusztus 22-én este pedig a Szent István térről rajtol a Night Run Miskolc, amelyen 5, 10 és 21 kilométeres távokon indulhatnak a futók.