money.hu - Naponta 3 milliárd forint hitel köt ki a lakosságnál
• Meredek emelkedőn van a lakossági hitelpiac: négy hónap alatt az új személyi kölcsönök és lakáshitelek összege 459 milliárd forintot tett ki, ez 25 százalékos éves növekedést és napi átlagban 3 milliárdos hitelfelvételt jelent.
• A lakáshitelek összege 19 százalékkal 284,5 milliárd forintra, a személyi kölcsönöké több mint 35 százalékkal 174 milliárd forint fölé nőtt.
• A money.hu szerint az eddigi masszív bővüléshez képest még nagyobb pörgés lesz a piacon július elejétől, az új, államilag támogatott csok-os konstrukciók és a babaváró hitel megjelenése miatt.
• A nagyon erős versenyben azonban érdemes körültekintően választani, bár sokan ma már megnézik a hitelek kamatait, de az egyéb feltételeket is figyelembe kell venni, és a teljes futamidő alatt teljesíteni kell azokat.
465 millió forint támogatásból bővítik a bölcsődéket
A kormány családi bölcsődék létrehozására kiírt pályázata alapján - 465 millió forint támogatásból - 726 bölcsődei férőhely létesül a következő évben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Érden kedden.
Skócia képes a függetlenségre?
Mivel Skócia és az Egyesült Királyság egyre inkább különböző politikai utakon halad, szembe kell néznünk azzal, hogy a legjobb válasz erre az, ha Skócia képes a függetlenségre és saját jövőjének alakítására - jelentette ki Nicola Sturgeon skót miniszterelnök Brüsszelben kedden.
Csökkent a hazai bankszektor nyeresége
Az idei első negyedévben 125 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a bankszektor, 9,1 százalékkal kisebbet az egy évvel korábbi 138 milliárd forintnál és közel megegyezőt a két évvel korábbi 123 milliárd forinttal - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb jelentéséből.
Már 60 centimétert apadt a Duna Budapestnél
Csaknem 60 centimétert apadt a Duna Budapestnél szombat óta - közölte Szegi Attila, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivő-helyettese az M1 aktuális csatornán kedd délelőtt.
Alig mozdult a forint
Alig változott a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
Magyarország jövő évi gázellátása biztosított
Az Oroszországgal csütörtökön megkötött megállapodások nyomán a magyar ipar működtetéséhez és a lakások, házak fűtéséhez szükséges gázmennyiség részben már fizikailag, részben szerződések alapján 2020-ra rendelkezésre áll - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek a szerződések aláírása után a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
Megállt az ingatlanpiac: mindenki kivár júliusig
Májusban közel a felére esett vissza az ingatlanforgalom Budapesten és a vidéki városokban - közölte a GDN Ingatlanhálózat. A cég szakértője szerint a látványos csökkenés jól tükrözi, hogy a lakosságot mennyire foglalkoztatja a kormány által bejelentett új CSOK és kamatmentes hitel.