Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.

Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Csütörtök este hirdették ki a felvételi ponthatárokat; több mint 140 ezren várták az eredményt, hogy kiderüljön, hol folytathatják tanulmányaikat. A sikeresen felvételizőkre az első szemeszterig még számos teendő vár, ezek közé tartozik az első bankszámla megnyitása is, ha még nem rendelkeznek vele. Ha pedig már van, akkor is érdemes szétnézni az ajánlatok között és megfontolni a váltást, ugyanis szinte minden bank valamilyen akcióval próbálja magához csábítani a diákokat - hívja fel a figyelmet a Bank360. 

Szinte minden banknál van jóváírási akció

Az UniCredit Bank 40 ezer forintos jóváírást kínál, mindössze néhány egyszerűen teljesíthető feltételért cserébe. A Diákszámla Zéró 14-26 éves kor között nyitható meg, egészen 2026. november 30-ig. A jóváírás feltételei között szerepel Mastercard Standard bankkártya igénylése, internetbanki szolgáltatás aktiválása, valamint hogy a számlanyitást követő hónaptól négy egymást követő hónapban legalább havi négy, minimum 1 000 forintos kártyás vásárlás történjen, és a számlát az ügyfél legalább 12 hónapig megtartsa. A bank sikeres teljesítés esetén havonta 10 000 forintot ír jóvá, így összesen 40 000 forint érkezhet a számlára. Az UniCredit ajánlóprogramot is kínál: ha egy meglévő ügyfél ajánlására nyílik új számla, akkor az ajánló és az ajánlott is 15-15 ezer forintos jóváírásban részesülhet a program feltételeinek teljesítése esetén.

Az Erste Bank 2026. július 1. és szeptember 30. között a jóváírási kedvezmények mellett ajándékot is kínál a diákszámlát igénylő új ügyfeleknek. A Jövőkép Erste x Körvonal társasjáték beszélgetésindító kártyákat tartalmaz, ami segíthet a fiataloknak, hogy a pénzügyeikről, karrierről, jövőtervezésről beszélgessenek. 

Az online számlanyitásért az Erste Bank emellett 25 000 forint jóváírást kínál, azzal a feltétellel, hogy a fiatal igényel bankkártyát és hozzáadja azt a digitális tárcájához.

További 25 ezer forint jóváírás jár, ha a számlára legalább két egymást követő hónapban 50 000 forint jövedelem érkezik 2027. március 31-ig. A jóváírásért a Kerekítő funkciót is be kell kapcsolni, a számlát pedig legalább két évig fenn kell tartani.

A CIB Bank CIB ECO ForYou diákszámlája 18-24 év közötti nappali tagozatos diákok számára érhető el, a számlanyitás mellé pedig fizetőgyűrűre lehet szert tenni. Az ajándék feltétele, hogy az új bankkártyával, vagy a walletbe digitalizált kártyával a számlanyitást követő egy hónapon belül, belföldön vagy külföldön, egy vagy akár több tranzakcióval legalább 30 000 forint értékben történjen vásárlás. Az ajánlat 2026. szeptember 30-ig él. 

A Gránit Banknál a szelfis számlanyitásért 60 000 forint jóváírást lehet kapni, illetve ha ajánlókódot kap az ügyfél és úgy nyit számlát, az 20 000 forintot ér. Rendszeres megtakarítás vállalásáért további 40 000 forintot kaphatnak a fiatalok. A kedvezmény feltétele a marketingcélú megkeresésekhez való hozzájárulás, valamint a Gránit app 30 napon belüli aktiválása. A jóváírás három részletben, havonta 20 000 forint összegben történik. Az egyes jóváírások feltétele, hogy a számlanyitás hónapját követő egymást követő 3 naptári hónap mindegyikében legalább 5 sikeres bankkártyás vásárlás történjen, összesen minimum 25 000 forint értékben, valamint legalább egy, bankon kívülről vagy harmadik féltől érkező, egyösszegű, minimum 50 000 forintos jóváírás érkezzen a számlára. Az ügyfél a jóváírásra kizárólag arra a hónapra jogosult, amelyben a fenti feltételek teljesülnek. 

A K&H Bank ifjúsági számlacsomag megnyitása esetén akár 100 000 forint is lehet a megszerezhető jóváírás. 40 000 forint jóváírás jár a számlanyitásért, további 40 000 forintot lehet kapni rendszeres befektetés esetén. Az egyszerűsített bankváltásért, vagyis ha egy másik pénzintézetnél vezetett bankszámlát K&H bankszámlára szeretné váltani az ügyfél és elindítja a bankváltási folyamatot, 20 000 forint jóváírást kaphat. 

A K&H Banknak a Mastercarddal közösen is van egy akciója: számlanyitás esetén 5 000 forint értékű Budapest Park ajándékutalványt kapnak az ügyfelek. Továbbá 2026. augusztus 5-ig a számlát nyitó fiatalok közül az első 50 fő a Strand Fesztiválra is kaphat egy páros napijegyet. 

Az MBH Bank 20 000 forintos jóváírást kínál a számlát nyitó fiataloknak, 2026. szeptember 30-ig tartó akció keretein belül. A jóváírás feltétele a kártyaigénylés, illetve a számlához igényelt bankkártyával a számlanyitást követő 2. hónap végéig havi minimum 5 darab bankkártyás vásárlás (minimum 1000 forint értékben). Emellett el kell fogadni a marketing nyilatkozatot, egy évig fenn kell tartani a számlát, és le kell tölteni az MBH Bank mobilapplikációját. 

Az OTP Banknál a számlanyitásért 50 000 forint jár 2026. október 31-ig megnyitott számlák esetén. A jóváírás feltétele, hogy a Persely szolgáltatást is aktiválni kell a számla megnyitását követő 45 napon belül. Emellett vásárolni kell legalább 5 alkalommal a számlához tartozó digitalizált bankkártyával, összesen minimum 50 000 forint értékben. A jóváírás a feltételek teljesítése esetén 2027. január 31-ig megtörténik. 

A Raiffeisen Bank Yello diákszámlájánál hasonló feltételek érvényesek. Online számlanyitás, a marketing nyilatkozat elfogadása, bankkártya igénylése és aktiválása, illetve egy év hűség vállalása és legalább egy bankkártyás vásárlás (szeptember 30-ig) szükséges ahhoz, hogy az új számlatulajdonosok megkaphassák a jóváírást, ami a Raiffeisen Bank esetében 50 000 forint. Emellett augusztusban és szeptemberben legalább havi 50 000 forintnak kell érkezni az új számlára.

Ne csak a kedvezményeket nézzük!

A jóváírási akciók és az egyéb ajándékok hangzatosak, de érdemes a számlavezetés feltételeit is összehasonlítani, hiszen ezek határozzák meg, hogy mennyibe fog kerülni a bankolás - javasolja Vrazsovits Rita, a Bank360 szakértője. A diákszámláknál általában nem kell fizetni számlavezetési díjat, és a bankkártya igénylés, illetve a tranzakciók is olcsóbbak, mint a hagyományos számláknál, ettől függetlenül érdemes összevetni a bankok csomagjait, mert lehetnek eltérések. Az ideális választás az lehet, ha a fiatal a pénzhasználati szokásaihoz igazítja a számlát, és a döntés előtt végiggondolja, hogy mennyi készpénzt használ, mennyit szokott utalni, szokott-e devizát váltani vagy hogy milyen formában szeretne értesítéseket kapni. 

Ugyanezt a kedvezményeknél is érdemes megnézni, mivel lehetnek olyan feltételek, amelyeket a diákok még nem feltétlenül tudnak teljesíteni, például a rendszeres megtakarítás vállalása vagy a meghatározott összeg érkeztetése a számlára. Ha mindenképpen szeretné valaki bebiztosítani az elérhető jóváírást vagy kedvezményt, akkor olyat érdemes választani, amelynél nem jelent gondot a megszabott feltételek teljesítése.


Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás: