Tavasztól új technológiával távolítják el az iszapot a Balatonból

Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.
2019. 01. 12. 11:30
Megosztás:

Színház és közösségi tér nyílik Ferencvárosban

Új színházat és közösségi teret nyit Ferencvárosban az Itt és Most Társulat. A Ráday utcai helyszínen elsősorban a színházi improvizáción lesz a hangsúly, de irodalmi programok, környezettudatossággal kapcsolatos workshopok, tréningek, társasjáték-estek, családi mesedélelőttök és filmvetítések is lesznek.
2019. 01. 12. 10:30
Megosztás:

2017-ben az FBI nyomozást indított Donald Trump ellen

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál - állította a The New York Times című napilap az internetes oldalán szombat hajnalban.
2019. 01. 12. 09:30
Megosztás:

Miniszteri szintű csúcstalálkozó lesz Lengyelországban Iránról

Az Egyesült Államok februárban miniszteri szintű csúcstalálkozót szervez Lengyelországban Irán szerepéről a Közel-Keleten - jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken a Fox televíziónak adott interjújában.
2019. 01. 12. 08:00
Megosztás:

Átadták az idei jelmez-e díszlettervezői díjakat

Az év jelmeztervezője díjat Balla Ildikó, Az év díszlettervezője díjat pedig Bagossy Levente kapta meg a Látványtér 2018 címmel megrendezett szakmai kiállítás pénteki finisszázsán a FUGA - Budapesti Építészeti Központban - közölték a szervezők az MTI-vel.
2019. 01. 12. 07:00
Megosztás:

3 százalékos piaci részesedést szeretne elérni a Lada

A Lada Hungary Kft. rövid távú célja, hogy a márka piaci részesedése elérje az 1 százalékot Magyarországon, hosszú távon pedig a 3 százalék megszerzésére törekszenek - mondta Pataki András a cég vezetője az MTI-nek.
2019. 01. 12. 06:00
Megosztás:

Egyre több török kér menedékjogot Németországban

Egyre több török állampolgár kér politikai menedékjogot Németországban a 2016-ban történt törökországi puccskísérlet óta pénteken ismertetett kormányzati adatok szerint.
2019. 01. 12. 05:00
Megosztás:

Így az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok kereskedelme

Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok kereskedelme, 2007-2017; Export; Import
2019. 01. 12. 04:05
Megosztás:

Rekord adóbevételekkel fogadta el költségvetési tervezetét a spanyol kormány

A spanyol kormány rekordnak számító, a tavalyinál 9,5 százalékkal több, mintegy 227,3 milliárd euró adóbevétellel számolva fogadta el idei költségvetési tervezetét pénteki ülésén Madridban.
2019. 01. 12. 03:00
Megosztás:

Plágiumgyanú miatt vizsgálták a szlovák házelnök diplomamunkáját

A vonatkozó törvényi szabályozásokat nem, az akadémiai előírásokat viszont megsértette diplomamunkája készítése során a szlovák parlament elnöke, Andrej Danko - derült ki pénteken a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem (UMB) szakbizottságának jelentéséből, amely plágiumgyanú miatt vizsgálta a szlovák politikus 2002-es jogtudományi kisdoktori munkáját.
2019. 01. 12. 02:00
Megosztás:

Ismét nőtt a szervadományozók száma Németországban

Csaknem egy évtizedig tartó folyamatos csökkenés után tavaly ismét nőtt a szervadományozók száma Németországban.
2019. 01. 12. 01:00
Megosztás:

Új műsorok a Bartók Rádión

A vasárnaponként hallható Régizenei kalandozások és a Varázsbolt című új műsorokkal jelentkezett 2019-ben a Bartók Rádió.
2019. 01. 12. 00:05
Megosztás:

Mi lesz a nyugdíjakkal?

A Magyar Államkincstár (MÁK) által indított valamennyi nyugdíj tranzakciót a GIRO Zrt. rendszereiben pénteken elszámolták, és elküldték a bankoknak - közölte a nyugdíjak elszámolását is végző bankközi klíring rendszer üzemeltetője az MTI-vel.
2019. 01. 11. 23:00
Megosztás:

Így alakult a forint estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest.
2019. 01. 11. 22:00
Megosztás:

Spanyolország tervet dolgoz ki a megállapodás nélküli Brexit esetére

A spanyol kormány készenléti tervet dolgoz ki arra az esetre, ha Nagy-Britannia végül megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból - közölte Isabel Celaá kormányszóvivő pénteken Madridban, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.
2019. 01. 11. 21:00
Megosztás:

Csökkentek a főbb tőzsdemutatók Európában

Enyhe csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken, miközben a befektetők igyekeztek eligazodni a politikai bizonytalanságokban szerte a világon.
2019. 01. 11. 20:00
Megosztás:

30 éve nem volt ennyire drága a dollár

Harminc éve nem volt ennyire drága a dollár a más fizetőeszközöket használó országok számára - legalábbis a The Economist pénteken közölt legújabb Big Mac-indexe alapján.
2019. 01. 11. 19:30
Megosztás:

Sztrájk lesz a frankfurti repülőtéren

Sztrájkot hirdetett keddre a frankfurti nemzetközi repülőtérre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).
2019. 01. 11. 19:00
Megosztás:

Megváltoztak a tulajdoni arányok az Opus Globalban

Január 11-i értéknappal megkeletkeztettek az Opus Global Nyrt. igazgatósága által tavaly novemberben elhatározott tőkeemelésekhez kapcsolódó 107 120 642 darab "A" sorozatú, 25 forint névértékű, a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) már bevezetett részvényekkel azonos jogokat biztosító törzsrészvényt - tette közzé az Opus Global pénteken, a BÉT honlapján.
2019. 01. 11. 18:30
Megosztás:

Vegyesen teljesítettek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,56 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 40 886,06 ponton zárt pénteken.
2019. 01. 11. 18:00
Megosztás: