Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

Erős alapok, eltérő szerepek

Az elmúlt évtizedben a magyar egészségügy digitális átalakulását több fontos mérföldkő jelezte. A 2017-ben indult EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) mára a leletek, receptek, beutalók és ellátási dokumentumok hiteles digitális tárhelyévé vált. A pandémia alatt életre hívott, ma EgészségAblak néven ismert mobilalkalmazás a modern, zsebben hordható egészségügyi asszisztens szerepét tölti be. Ezt egészíti ki a 1812-es számon hívható Egészségvonal és a hozzá kapcsolódó weboldal is, amely napi 24 órában kínál szakmai 
tájékoztatást.

A PwC kutatása alapján a platformok ismertsége és használati intenzitása eltérő képet mutat. Az EESZT Lakossági Portált a megkérdezettek 83%-a ismeri, és kétharmaduk aktívan használja is. Az EgészségAblak bár később indult, figyelemreméltó sikertörténetté vált – a válaszadók közel kétharmada ismeri, és a letöltők 91%-a használja is az applikációt, ami kiemelkedő elköteleződést jelez. Ezzel szemben az Egészségvonal 20% körüli 
ismertsége elmarad a várakozásoktól. 

Puskás Otti, a PwC Magyarország egészségügyi szakértője szerint a felhasználók számára egyértelművé kell tenni, hogy ezek a csatornák egy rendszer részei. A lakosság 62%-a ugyanis nem tudja megítélni, hogy ez a három szolgáltatás összetartozik-e, és mindössze egyötöde ismeri fel, hogy egyetlen központi digitális 
ökoszisztéma részeiről van szó. 

A leletek és receptek elérhetősége csak az első lépés

A használati mintázatok arra utalnak, hogy a lakossági digitális egészségügy ma még főként az adatokhoz való hozzáférésről szól. Az EESZT Lakossági Portálja szinte kizárólag „dokumentumtárként” működik, az EgészségAblak ugyanezt az alapot aktívabb szolgáltatás- és információkereső funkciókkal egészíti ki. Mindkét platformon továbbra is az ellátási dokumentumok, leletek és receptek visszakeresése dominál, de az időpontfoglalás – az egyik legismertebb aktív ellátásszervező funkció – már a mobilalkalmazás negyedik leggyakrabban használt funkciója. 

A válaszadók a vizsgált digitális egészségügyi platformokat szakmailag hitelesnek és megbízhatónak tartják. Ez különösen az EgészségAblak és az EESZT esetében magas ajánlási hajlandóságban is megmutatkozik, míg az Egészségvonalat használók szűkebb körében az élőhangos segítségnyújtás elégedettségi mutatói emelkednek ki. 

„Az alapok kiválóak, a bizalom megvan. Ahhoz, hogy a rendszer hatékonyságát ki lehessen használni, az egyes lakossági szolgáltatási platformokat egyetlen, könnyen érthető márkaként, transzparens szolgáltatási logika mentén kell definiálni. Ez nemcsak a felhasználók dolgát könnyítené meg, de a fejlesztési források hatékonyabb összpontosítását is segíthetné” – mutat rá a szakértő. 

A leletmegtekintéstől a személyesre szabott segítségnyújtásig

A PwC szakértői szerint a digitális egészségügy következő fejlődési szakaszát nem elsősorban a mesterséges intelligencia vagy újabb technológiai megoldások bevezetése hozza el, hanem az, ha a lakosság számára valóban használható, élethelyzetekre épülő megoldások születnek. A jelenlegi digitális egészségügyi platformok többsége  jól működik „irattárként”, de csak korlátozottan segíti a felhasználót abban, hogy megszervezze az ellátását vagy magabiztosabban döntsön a következő lépésekről. 

A jövő digitális egészségügyének ezért a páciens szemszögéből kell építkeznie. A cél nem az újabb funkciók halmozása, hanem olyan integrált szolgáltatások kialakítása, amelyek végigvezetik a felhasználót az egészségügyi folyamatokon: segítenek értelmezni a leleteket, támogatják a szükséges következő lépések megtételét, egyszerűvé teszik az időpontfoglalást, és csökkentik a bizonytalanságot. 

A lakossági digitális egészségügy fejlesztése fokozatos építkezést kíván - érvelnek a PwC szakértői. Elsőként a meglévő szolgáltatások használhatóságát, átláthatóságát és összhangját kell megerősíteni, erre épülhetnek a fejlettebb, proaktív, majd később mesterséges intelligenciával támogatott megoldások.  

Az erre kidolgozott érettségi modell jól szemlélteti a lakosság számára nyújtott szolgáltatási érték növelését. A magasabb érettségi szintek felé haladva a rendszerek az adatok egyszerű megjelenítésétől fokozatosan jutnak el az értelmezésen és az ügyintézés támogatásán át a személyre szabott, proaktív segítségnyújtásig. Ez a modell egyben fejlesztési iránytűként is szolgálhat: arra hívja fel a figyelmet, hogy a fejlettebb, akár mesterséges intelligenciára épülő megoldások csak akkor lehetnek sikeresek, ha azok stabil, jól működő és a felhasználók számára könnyen érthető alapokra épülnek. Ennek megfelelően a digitális egészségügy fejlesztésének 
középpontjában nem a technológia, hanem a páciens élethelyzeteinek hatékony támogatása kell, hogy álljon. 

„Az, hogy a leletek, receptek és beutalók digitálisan elérhetők, óriási előrelépés, de a felhasználói bizonytalanság ettől még nem tűnik el automatikusan” – hangsúlyozza Remete Gergő, a PwC Magyarország egészségügyi tanácsadási csapatának vezetője. „A páciens sokszor nem az adatot keresi önmagában, hanem azt próbálja megérteni, mit jelent számára a következő lépés: kell-e orvoshoz fordulnia, hol tud időpontot foglalni, vagy mit kezdjen egy frissen kapott eredménnyel. A következő érettségi szintet ezért azok a megoldások jelenthetik, amelyek az adatok megmutatása mellett eligazodást is adnak a felhasználónak.” 

Az eRecept már megoldott egy problémát, de a jövőbeli sikerhez ennél többre van szükség

Az eRecept jól példázza, milyen gyorsan válhat tömegesen használt szolgáltatássá egy digitális megoldás, ha egyértelmű és gyakori élethelyzetre ad választ. A Covid-időszakban a digitális receptfelírás aránya rövid idő alatt 70%-ról 90% fölé emelkedett, és mára páciens oldalon is az egyik leggyakrabban használt funkcióvá vált mind az EESZT-ben, mind az EgészségAblakban. Később a mobilapplikáció kiegészült további gyógyszerellátáshoz 

kapcsolódó funkciókkal, mint például a gyógyszertárkereső. Ez a fejlesztés is bizonyítja, hogy van igény a gyakorlati ügyintézést könnyítő, mindennapi élethelyzetekre reagáló szolgáltatásokra. Nemzetközi jógyakorlatokból pedig számos további inspiráció gyűjthető: egyes országokban a gyógyszerfelírás automatikusan igényelhető, illetve a rendszerek különböző figyelmeztetéseket küldenek a gyógyszeres ellátással kapcsolatban. 

Összekapcsolt digitális betegút 

A jelenlegi hazai működés viszont még alapvetően reaktív: a rendszer akkor ad információt, amikor a felhasználó belép és keres. A következő fejlődési lépcsőt olyan megoldások jelenthetik, amelyek már proaktívan is támogatják a felhasználót – például emlékeztetnek, ha elfogy a gyógyszer, figyelmeztetnek az esetleges kockázatokra, jelzik a szükséges következő lépéseket, vagy segítenek eligazodni a teljes ellátási folyamatban – függetlenül attól, hogy portál, mobilalkalmazást vagy telefonos csatorna. 

„A digitális egészségügyben az lenne a valódi hozzáadott érték, ha a beteg nemcsak hozzáférne az adataihoz, hanem könnyebben értené, mi következik belőlük. Ehhez a rendszernek idővel proaktívabbá kell válnia: jelezheti például, ha közeledik egy rendszeresen kiváltott gyógyszer felírásának ideje, figyelmeztethet a gyógyszerelési lista változásaira, vagy segíthet felkészülni egy utazásra a család aktuális gyógyszerigényei alapján. Ezek nem az orvosi döntéshozatalt váltják ki, hanem a kockázatok korai jelzését és a felhasználói bizonytalanság csökkentését szolgálják” – foglalta össze Remete Gergő.


Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás: