Hogyan védekezzen egy egyszerű halandó az álhírekkel szemben?

Minél többet internetezik valaki, annál nagyobb eséllyel botlik álhírekbe, valótlannak gondolt információkba. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása alapján 2019-ben és 2020-ban is a legalább 16 éves internetezők mintegy fele találkozott tényként közölt, de félrevezető tartalmakkal, jellemzően a közösségi oldalakon. A kutatásból az is kiderül, nem mindegy, milyen forrásból tájékozódunk egy-egy gyanús hír kapcsán: a rossz forráshasználat ugyanis könnyen félrevezetheti az olvasót.

Hogyan védekezzen egy egyszerű halandó az álhírekkel szemben?

2020-ban az internetezők 78 százaléka nyilatkozott úgy, hogy időnként ellenőrzi az online források hitelességét, 19 százalékuk pedig mindig utánajár annak, hogy hiteles-e az interneten fellelt információ. Legtöbben – az internetezők 42 százaléka – az online cikkek hivatkozásait, forrásait ellenőrzik. 28 százalékuk szokott utánajárni a szerző létezésének, szakmai hátterének, és ugyanilyen arányban kérik ki az ismerősök véleményét az olvasottakról. A megkérdezettek 23 százaléka valamelyik nagyobb, magyar hírportálon próbál hiteles információhoz jutni. Még ha a valóságban nem is ennyire óvatosak az emberek, a válaszaik arra utalnak, sokan vannak felkészülve arra, hogy esetleges álhírekbe fussanak.

Nem mindegy, hol ellenőrizzük a gyanús híreket

Valóban felvértez a forráskritika a hamis hírekkel, félrevezető információkkal szemben? Egy, az NMHH kutatásában vizsgált konkrét álhír alapján a válasz azon is múlhat, hogy hol és miként jár utána az ember. A felmérés ugyanis kitért az ötödik generációs (5G-s) mobilinternettel kapcsolatos várakozásokra is. Mint minden új technológiához, ehhez is számos félelem és tévhit társul, és bár a tudományos bizonyítékok, kutatások ezt nem támasztják alá, sok helyen olvashatunk, hallhatunk az 5G-eszközök keltettette sugárzás vélt súlyos egészségkárosító hatásáról.

A 16 éves vagy idősebb internetezők nagy többsége – 87 százaléka – találkozott az 5G kifejezéssel. 57 százalékuk az új technológia esetleges egészségügyi hatásairól is hallott, leginkább a közösségi oldalakon vagy a hírportálokon. Közülük 40 százalék vélte a technológiát súlyosan egészségkárosítónak, míg akik nem találkoztak az egészségügyi hatásokról szóló információkkal, azoknál az aggodalmat osztók aránya jelentősen kevesebb: 21 százalék volt. Azok, akik az 5G egészségügyi hatásairól a mobilszolgáltatók honlapjáról értesültek, sokkal inkább bíztak a technológiában.

Az 5G egészségügyi hatásairól hallók 31 százaléka próbált utánajárni az információk hitelességének. Legtöbben a cikk forrásait vagy a szerzőt ellenőrizték, egy szakértő blogján néztek utána a témának, esetleg egy ismerősük véleményét kérték ki. A különböző ellenőrzési módok azonban eltérő eredményekkel jártak. Sok esetben az utánajárás nemhogy csökkentette, de inkább megerősítette a megalapozatlan félelmeket. Azok körében, akik az információt egy közösségi oldalon vitatták meg ismerőseikkel, vagy azt a témával foglalkozó csoport „buborékjában” ellenőrizték, az 5G-vel kapcsolatos félelem erősödött. E válaszadók több mint fele osztotta a tévhiteket.

Szerencsére olyan eszközök is vannak, melyek védelmet jelentenek az álhírekkel szemben. A cikkek szerzőjének létezését, szakértelmét ellenőrzők és a valamely hatóság hivatalos oldalát felkereső internetezők közül többen utasították el az 5G-vel kapcsolatos egészségügyi tévhitet – 44-44 százalékos arányban –, mint akik a közösségi média tematikus csoportjaihoz (37 százalék) vagy a közösségi oldalakon az ismerőseikhez (31 százalék) fordultak segítségért.

A kutatás háttere

Az NMHH országos reprezentatív felméréseinek célja, hogy jobban megismerje és megértse az elektronikus hírközlési szektor helyzetét. Az összeállítás a 2020-ra vonatkozó lakossági felmérés, amely 2020. október 22. és november 13. között készült, négyezer fős mintával, online, önkitöltős kérdőívvel. A minta alapsokaságát a Magyarországon élő legalább 16 éves és legalább hetente internetező népesség jelenti.

A jelen sajtóközlemény a teljes kutatás egy szegmensét/szeletét dolgozza fel.

Hagyományok és locsolkodás – mit jelentett régen a húsvét a magyar falvakban?

A húsvéti néphagyományok mélyen gyökereznek a magyar kultúrában, különösen a falusi élet mindennapjaiban. Ezek a szokások nemcsak vallási jellegűek, hanem a tavasz beköszöntéhez, a természet újjáéledéséhez és a közösségi élethez is kapcsolódnak.
2025. 04. 20. 10:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több városában is tüntetéseket tartottak Trump ellen

Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen tiltakozva szombaton.
2025. 04. 20. 09:00
Megosztás:

Húsvéti kihívás a természetben - mozgással az egészségért

A húsvéti hosszú hétvége sokak számára a bőséges étkezésekről és a pihenésről szól. Idén azonban érdemes lehet a friss levegőn töltött, aktív kikapcsolódást is beiktatni a programba - hívja fel a figyelmet a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. csapata.
2025. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Hamarosan újra féláron fagyizhat az ország!

2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat.
2025. 04. 20. 05:00
Megosztás:

3. Húsvéti finomságok – mi kerül a magyar ünnepi asztalra?

A húsvéti ünnepek alatt a magyar háztartásokban bőséges, hagyományos ételek kerülnek az asztalra. A 40 napos böjt után végre ismét hús, tojás, kalács és más finomságok fogyaszthatók – a lakoma a fizikai és lelki megújulás része.
2025. 04. 20. 04:00
Megosztás:

Döbbenetes bejelentés Zelenszkij-től: a háború nagy fordulata?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása szerint legalább 155 kínai állampolgár vesz részt az orosz oldalon az ukrajnai háborúban, miközben Peking visszautasítja ezt, és azt állítja, hogy igyekszik távol tartani állampolgárait a fegyveres konfliktustól – számolt be róla a BBC.
2025. 04. 20. 03:00
Megosztás:

40 fokon mosod a ruhákat? Jó nagy butaságot csinálsz!

Ön milyen hőfokon szokta mosni a ruhákat? Talán Ön is 40 fokon mos, ahogy a legtöbb magyar háztartásban megszokott? Cikkünkben szakértői véleményre támaszkodva bemutatjuk, miért lehet ez a választás kevésbé előnyös, és milyen mértékben csökkenthetjük az áramfogyasztást, ha tudatosabban választjuk meg a mosási hőmérsékletet – akár ruhák, törölközők vagy ágyneműk esetében.
2025. 04. 20. 02:00
Megosztás:

RENDKÍVÜLI! Tűzszünetet hirdetett Putyin

Vlagyimir Putyin orosz államfő húsvéti fegyvernyugvást hirdetett az ukrajnai háborús helyzetben, amely szombat este veszi kezdetét, és vasárnap éjfélig tart – jelentette a The Guardian.
2025. 04. 20. 01:00
Megosztás:

Döntöttek! A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága új elektronikus szolgáltatásai révén a nyugdíjjal kapcsolatos ügyek kényelmesen, otthonról is intézhetők, így nem szükséges személyesen felkeresni az ügyfélszolgálatot, elkerülhető az utazás és a sorban állás. Hogyan működik mindez? Mutatjuk, nem bonyolult!
2025. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Magyar fejlesztés nyújthat védelmet szívroham, stroke és transzplantáció okozta szervkárosodás ellen

Az EvolVeritas cég egyedülálló hatóanyaga, az EVO24L megvédi a szervezetet az oxigénhiányt követő károsodástól. Ha egy ér, akár szervátültetés, szívinfarktus vagy stroke esetében elzáródik, az érintett szerv oxigénhiányt szenved, és a sejtek vészjeleket juttatnak a felszínükre. Bár a vérellátás sebészi, vagy gyógyszeres kezeléssel helyreállítható, ezzel egy reperfúziós sérülésnek nevezett folyamatot is elindítanak. Ennek oka, hogy az oxigént és tápanyagokat biztosító vérrel immunfehérjék is érkeznek, melyek a vészjeleket felismerve megtámadják az érintett szervet. Az EvolVeritas szabadalommal védett hatóanyaga ezt védi ki az immunválasz célzott gátlásával. Az EVO24L állatkísérletekben hatékonynak bizonyult. Az átütő eredményt a rangos PNAS lapban közölték.
2025. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Húsvét: A kereszténység legnagyobb ünnepe – mit is ünneplünk valójában?

A húsvét a keresztény egyház legfontosabb ünnepe, még karácsonynál is jelentősebb, hiszen nem csupán Jézus születésére, hanem a megváltás aktusára, az emberiség üdvösségének reményére emlékezünk. Ez az ünnep a halál feletti győzelmet és az örök élet ígéretét hordozza, amely a kereszténység központi üzenete.
2025. 04. 19. 21:00
Megosztás:

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek a Gyermekvasúton

A budapesti Gyermekvasút a húsvéti hétvégén is várja a kirándulókat, a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, és a tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 04. 19. 19:00
Megosztás:

Hogyan formálja át a mindennapjainkat a ragasztószalag?

Az irodai élet kelléktára számos nélkülözhetetlen eszközzel van tele, amelyek közül a ragasztószalag különösen fontos szerepet tölt be. Ez az egyszerű, ámde nagyszerű tárgy segít a csomagolásban és az apróbb irodai feladatok megoldásában egyaránt.
2025. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Tovább tarthatnak nyitva a brit pubok a második világháború európai győzelmének évfordulóján

A törvényben előírt záróránál két órával tovább tarthatnak nyitva a brit pubok a második világháború európai hadszínterein aratott szövetséges győzelem 80. évfordulóján.
2025. 04. 19. 17:00
Megosztás:

MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján

A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.
2025. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés április közepén

Ethereum technikai elemzés, ETH árfolyam árfolyam előrejelzés rövid-, közép- és hosszú távra. Az Ethereum (ETH) árfolyama az elmúlt hetekben jelentős gyengülésen ment keresztül, és jelenleg kritikus technikai szinteken próbál stabilizálódni. A vezető altcoin – amely a decentralizált alkalmazások és az okosszerződések alapját képezi – újra a befektetői figyelem középpontjába került.
2025. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Orbán Viktor: a magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye

A magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
2025. 04. 19. 14:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés – BTC kriptovaluta technikai előrejelzés április közepén

Bitcoin technikai elemzés, BTC árfolyam előrejelzés. A Bitcoin (BTC), a világ legismertebb és legértékesebb kriptovalutája ismét fontos technikai szintek közelében mozog. Az elmúlt hónapok árfolyam-ingadozásai után sok befektető számára felmerül a kérdés: vajon most érdemes vásárolni, eladni vagy inkább kivárni?
2025. 04. 19. 13:00
Megosztás:

Trump vámjai új szerepbe taszíthatják a Bitcoint: infláció elleni menedék lehet a legnagyobb kriptovalutából

Ahogy Donald Trump vámháborús retorikája ismét napirendre kerül, egyes elemzők szerint ennek hatása túlnyúlhat a kereskedelmi fronton – egészen a digitális arany világáig. A Messari elemzője szerint a Bitcoin elszakadhat az amerikai részvénypiactól, és valódi inflációs menedékké válhat, különösen, ha az amerikai dollár globális szerepe meginog.
2025. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Megkezdte tevékenységét az első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátor

Megkezdte tevékenységét az első, kifejezetten greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátor - közölte az Incubator Zero Zrt. az MTI-vel.
2025. 04. 19. 11:00
Megosztás: