Hszi Csin-pinggel tárgyalt telefonon Donald Trump
2025. 01. 18. 03:00
A világ békéjének és biztonságának erősítését ígérte Donald Trump hamarosan hivatalba lépő amerikai elnök, miután pénteken telefonon egyeztetett Hszi Csin-ping kínai államfővel.
A telefonbeszélgetésről Donald Trump a közösségi médiaoldalán számolt be, egyebek között azt írta, hogy a hívás mindkét fél számára "nagyon jó" volt.
Közölte, hogy szóba került a két ország kereskedelmi mérlegének kiegyensúlyozása, a kábítószerként Egyesült Államokba jutó fentanil kérdése, valamint a kínai kézben lévő TikTok internetes közösségi felület ügye is.
"Az a várakozásom, hogy sok problémát közösen fogunk megoldani, azonnal nekilátva" - fogalmazott, és bejegyzését azzal zárta, hogy "Hszi elnök és én minden lehetségest meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a világot békésebbé és biztonságosabbá tegyük".
Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén
A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!
A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor
Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere
Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak érdekében, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tanulni vágyó fiatalnak legyen lehetősége bekapcsolódni a felsőoktatásba. Célunk, hogy a jövőben termékeink minél kedvezőbb kamatozással és a folyamatosan változó hallgatói igényekhez igazodó feltételekkel legyenek elérhetők. Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat tanulmányaikban és céljaik elérésében.
Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban
2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt így több, mint 8 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, tavaly júniushoz képest ez több, mint 30 ezer fős visszaesést jelent. A munkanélküliek száma több, mint 5 ezer fővel 214 ezerre nőtt, a havi munkanélküliségi ráta 4,4%-ra emelkedett, amely magasabb az általunk és a konszenzus által is várt 4,3%-nál. A munkanélküliségi ráta április-június között 4,5%-on alakult.
Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel!
Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer nélkül térjen haza a patikából. Pedig a legtöbb készítmény kiváltásához már nincs szükség hagyományos receptre: az eRecept gyorsabb, biztonságosabb és sok esetben egyszerűbb megoldást kínál.
Milliárdok is múlhatnak a vagyonértékelésen
A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható költségvetési bevételekről jelentős eltérés mutatkozik: egyes szakértői számítások 150–200-, míg kormányzati várakozások akár 600 milliárd forintos éves adóbevétellel számolnak. A Niveus szerint az eltérés egyik meghatározó tényezője lehet, hogy milyen eszközöket vonnak be az adóztatás alá, illetve, hogy a szabályozásban milyen értékelési módszertant alkalmaznak a különböző vagyonelemek – különösen a nem tőzsdei vállalkozásokban lévő részesedések esetében.
Indul a harc az új egyetemistákért: ennyit ér meg a bankoknak, ha náluk nyitnak számlát
A ponthatárok kihirdetésével rögtön elkezdődött a bankok harca azért, hogy az újdonsült hallgatók náluk nyissák meg az első saját számlájukat. Több tízezer forintot hajlandóak ezért adni nekik. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes ezt kihasználni, de nem csak az egyszeri kedvezményekre, jóváírásokra kell figyelni, hiszen sok évig lehet használni egy diákszámlát. A családok az induló kiadásokhoz olyan helyről is tudnak pénzt szerezni, ahonnan sokan nem is gondolnák.
Az elektromos autósok segítségével keresi új ultragyors töltőinek helyszíneit az E.ON Drive Infrastructure Hungary
Az elektromobilitás további terjedését és a hazai vállalkozások versenyképességét támogató, országos kezdeményezést indít az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI). A töltőállomás-üzemeltető vállalat célja, hogy az elektromos autósok segítségével azonosítsa azokat a magyarországi helyszíneket, ahol egyszerűbbé tehetik számukra a töltést új ultragyors (HPC) töltőpontok telepítésével, miközben új üzleti lehetőségeket teremtenek a töltést biztosító lokációs partnereknek.
TRX 0,45 dollár felé: a TRON a Solana nyomában
A TRON hálózat stabilcoin-forgalma és felhasználói aktivitása továbbra is kiemelkedő, miközben a TRX árfolyama megőrizte hosszabb távú emelkedő trendjét. Az onchain adatok alapján a blokklánc egyre fontosabb szerepet tölt be a kisebb értékű USDT-utalásokban, a technikai indikátorok pedig egyelőre a vásárlóknak kedveznek.