Így alkalmazhatnak ukrán menekülteket a magyarországi vállalatok – 400 ember már munkába is állt

A Safe in Hungary weboldalon – a regisztráció után – minden magyarországi vállalat hozzáférhet ahhoz a listához, amely tartalmazza az Ukrajnából hazánkba menekült, munkát kereső emberek adatait. A rendszer természetesen biztonságosan, a személyi adatokra vonatkozó minden jogszabályt betartva működik. A weboldalon eddig 220 vállalat regisztrált, és mintegy 400 menekült már munkába is állhatott a safeinhungary.hu-n működtetett foglalkoztatási adatbázisnak köszönhetően. A Safe in Hungary program összességében több ezer ukrán menekültnek biztosított eddig segítséget: tájékoztatást, ingyenes szállást és utaztatást.

Így alkalmazhatnak ukrán menekülteket a magyarországi vállalatok – 400 ember már munkába is állt

„A Prohuman az ország legnagyobb munkaerőkölcsönző vállalataként már évek óta foglalkoztat Ukrajnából érkező vendégmunkásokat, így van tapasztalatunk ezen a területen. Természetesen a helyzet most merőben más, hiszen az emberek egy háború elől menekülnek hozzánk és nem egy tervezett döntés után, munkavállalás céljából érkeznek hazánkba. Hogy segíteni tudjunk nekik, a háború kitörésekor szinte azonnal létrehoztuk a safeinhungary.husegélyvonalat és weboldalt, hogy támogatni tudjuk azokat a menekülteket, akik szeretnének munkát vállalni hazánkban. Úgy gondoljuk, hogy közös érdek, hogy ne tábori körülmények között éljenek, hanem lehetőség szerint munkát vállalva, tisztes körülmények között el tudják tartani magukat és családjukat, akár átmenetileg is” – mondta el Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója.

A Prohuman közel 20 éve a hazai munkaerőpiac szereplője, magyar tulajdonban lévő, Magyarországon évek óta piacvezető vállalat, amely összesen 8 országban van jelen, és több mint 17 ezer embert foglalkoztat naponta nemzetközi hálózatában. „Pontosan ismerjük a hazai munkaerőpiaci elvárásokat, szabályokat, és kellően robosztus, nagy kapacitású országos hálózattal rendelkezünk ahhoz, hogy segíteni tudjunk a háború miatt tömegesen hazánkba menekülő embereknek, hogy kontrollált és ellenőrizhető módon jussanak munkához” – tette hozzá a szakember.

Ukrán nyelven segítenek weben, telefonon és személyesen

A Prohuman az ukrán nyelven is elérhető safeinhungary.hu weboldal mellett ukrán nyelvű segélyvonalat (+36 1 999 6422) és Viber elérhetőséget (+36 20 665 5065) is biztosít az érdeklődő menekülteknek. A cég munkatársai személyesen is segítik az emberek tájékozódását a hét minden napján 24 órában elérhető ügyfélszolgálati pontokon, amelyeket a budapesti BOK csarnokban, valamint Záhonyban, Beregsurányban és Tiszabecsen alakítottak ki.

„Kollégáink minden érdeklődnek segítenek, regisztráljuk a hozzánk fordulókat online rendszerünkben és igyekszünk minden kérdésre válaszolni. Sok olyan pozícióra várnak ma dolgozókat a vállalatok, ahol a hazánkba érkező ukrán állampolgárok munkába állhatnak, és ezt mára kezdik felismerni a munkáltatók is. Reméljük, hogy a Prohuman munkája sokak számára jelenthet kézzelfogható segítséget ebben a nehéz helyzetben azzal, hogy összekötjük a munkát vállalni szándékozó menekülteket a vállalatokkal, munkaközvetítőkkel” – foglalta össze Juhász Csongor.

A háború kitörése óta mintegy tízezer ukrán menekült kereste meg a Prohuman valamely információs pontját; 2500 menekült jelezte munkavállalási szándékát a Prohuman munkatársai felé, közülük mintegy 600 fő interjún is részt vett, közel 400 ember pedig már munkába is állt. A vállalat szakemberei azt tapasztalták, hogy sokan hosszú távon is Magyarországon terveznek munkát vállalni, amennyiben erre lehetőség lesz, mások viszont azt tervezik, hogy a háború végeztével visszatérnek hazájukba. Míg a korábbi években többnyire férfiakat toboroztak Ukrajnából a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok, most arányaiban sokkal több nő érkezik hazánkba, de az ő foglalkoztatásukra is van lehetőség; a munkát vállalók és családtagjaik lakhatását állami program segíti elő.

Így alkalmazhatnak menekülteket a vállalatok a safeinhungary weboldalon keresztül

Az érdeklődő munkaadóknak regisztrálniuk kell a www.safeinhungary oldalon és először el kell fogadniuk az adatok kezelésével kapcsolatos szabályokat. Az adatbázis minden vállalat, munkáltató vagy munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó cég számára szabadon és díjmentesen elérhető. A regisztráció után az érdeklődők hozzáférést kapnak a jelentkező munkavállalók adatbázisához és az ott található információk alapján kiválaszthatják a számukra megfelelő jelölteket, akár több jelöltet is csoportba rendezve. Az így kiválasztott személyek az adatbázisban „foglalt” státuszba kerülnek. Ezek után a Prohuman szakemberei felveszik a kapcsolatot a kiválasztott potenciális munkavállalókkal és segítenek számukra felkészülni az interjúra, segítenek a technikai vagy nyelvi nehézségek leküzdésében és akár az interjú helyszínére történő utazásban is. Sikeres interjú és megállapodás esetén a munkáltató felveheti a kiválasztott munkavállalót, vagy megbízhatja ezzel a feladattal az általa preferált munkaerőkölcsönző vállalatot is. Amennyiben az interjú, vagy a szerződéskötés 96 óra elteltével nem jön létre, az online rendszerben korábban bejelölt munkakeresők újra mindenki számára láthatók és újra kiválaszthatóak lesznek. Ezen lépéssel biztosítják azt, hogy a folyamat gyors legyen, a menekült munkakeresők pedig a lehető legnagyobb eséllyel juthassanak munkához.

„Látni kell, hogy a vállalatok legnagyobb többsége nem volt, nincs felkészülve arra, hogy kezelni tudja az Ukrajnából sokszor egyetlen bőrönddel érkező emberek, családok fogadását, hogy megszervezze lakhatásukat, utaztatásukat, lebonyolítsa a szükséges adminisztrációt, eleget tegyen minden vonatkozó törvényi előírásnak és segítse a gyakran kizárólag ukránul beszélő menekülteket. A helyzet azonban napról-napra változik, sokan szeretnének segíteni és munkát adni a háború elől hozzánk érkező embereknek. A kormányzati szándék egybeesik mindezzel, számos olyan intézkedés született annak érdekében, hogy minél könnyebben sikerüljön átlátható és szabályozott módon munkát biztosítani azoknak, akik szeretnének dolgozni” – mondta el Juhász Csongor.

„A kezdeményezés a Prohumantól indult, a kormányzat később a jó gyakorlatra, a már működő kezdeményezésre figyelt fel. Jelenleg a humanitárius szervezeteken kívül a kormányzattal és annak háttérintézményeivel is koordináljuk a tevékenységünket és igyekszünk segíteni” – tette hozzá a szakember.


Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás:

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC stabilcoin segítségével tesztelte, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és átláthatóbban segélypénzeket eljuttatni Damaszkuszba. A kísérlet az Algorand blokkláncát használta elszámolási rétegként, az eredmények pedig jelentős költségcsökkenést és drámai gyorsulást mutattak.
2026. 06. 11. 14:30
Megosztás:

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2026. 06. 11. 14:00
Megosztás:

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot: a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a gyermektelen és egygyerekes családok viszont továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
2026. 06. 11. 13:30
Megosztás:

Hyperliquid és Paradigm: túl szigorú lehet a GENIUS törvény AML-szabályozása

A Hyperliquid Policy Center és a Paradigm szerint az amerikai pénzügyminisztérium jelenlegi stabilcoin-szabályozási tervezete túl nagy terhet rakna a kibocsátókra, különösen a DeFi-piacokon. A két kriptoipari szereplő arra figyelmeztet, hogy a túl szigorú AML-előírások akár ki is szoríthatják az amerikai szabályozott stabilcoinokat a decentralizált pénzügyi ökoszisztémából.
2026. 06. 11. 13:00
Megosztás:

Kettős felhasználású infrastruktúra-beruházások európai modelljei – tanulságok Magyarország számára

Az európai NATO‑szövetségesek által alkalmazott kettős felhasználású infrastruktúrafejlesztési modellek jól bevált, gyakorlatban tesztelt megoldásokat kínálnak Magyarország számára is. A kettős felhasználású – azaz egyszerre polgári és katonai célokat szolgáló – infrastruktúra‑fejlesztések egyre meghatározóbb szerepet töltenek be Európában, és a hangsúly mára nem csupán a védelmi vállalások mértékén, hanem azok gyakorlati megvalósításán van. Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Partnere, Projekt és Restrukturálási csoportvezető, Romsics Viktor, az iroda ICT szektorának vezetője és Hajtó Balázs, a Projektfejlesztési csoport ügyvédjelöltje mutatják be a releváns európai megvalósítási modelleket és az azokból levonható, Magyarországra is alkalmazható tanulságokat.
2026. 06. 11. 12:30
Megosztás:

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport

Több mint 7000 parkolóhellyel és közel 90 elektromos töltőponttal várja az utasokat idén nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport több fejlesztéssel és kapacitásbővítéssel támogatja a repülőtér megközelítését és az utasforgalom gördülékeny kezelését. Az üzemeltető azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a Budapest Airport weboldalán a közlekedési és parkolási lehetőségekről.
2026. 06. 11. 12:00
Megosztás:

Nem az ár, hanem a rugalmasság jelenti a magyar célgépgyártók versenyelőnyét

A sebesség és a precizitás hazai fellegvárában, a Hungaroringen mutatkozott be a magyar célgépgyártás idei mezőnye. A Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2026-os pályázatai azt mutatták meg, hogy a hazai ipari fejlesztések jelentős része nem elvont technológiai koncepciókból, hanem nagyon is gyakorlati termelési problémákból születik.
2026. 06. 11. 11:30
Megosztás: