Így javíthatod a hitelképességed az Otthon Start előtt

A várhatóan ősszel induló Otthon Start Program új lehetőséget kínál az első lakásukat vásárlóknak, ám a kedvezményes hitel csak azok számára lesz elérhető, akik nemcsak a jogszabályi, hanem a banki hitelképességi feltételeknek is megfelelnek. A money.hu szakértői szerint az igénylés sikerét jelentősen befolyásolja a tudatos pénzügyi felkészülés: egy rendezett bankszámlakivonat vagy egy időben megszüntetett, kihasználatlan hitelkártya akár milliós előnyt is jelenthet a hitelfelvétel során.

Így javíthatod a hitelképességed az Otthon Start előtt

Az Otthon Start Program célja, hogy megkönnyítse az első lakásvásárlást, azonban a kedvezményes, államilag támogatott lakáshitelhez való hozzáférés banki hitelbírálathoz kötött. Ez azt jelenti, hogy az érdeklődőknek nemcsak a később megjelenő jogszabályban meghatározott személyi és ingatlanra vonatkozó feltételeknek kell megfelelniük, hanem a bankok saját hitelbírálati szempontjainak is – vagyis át kell menniük a pénzintézetek hitelképességi vizsgálatán. A bankok többek között ellenőrzik a jövedelem nagyságát, rendszerességét, a munkaviszony stabilitását, a meglévő hitelek arányát (JTM), a KHR státuszt és a bankszámlák előző néhány havi pénzmozgásait is.

A money.hu szakértői szerint a hitelképesség javítása egy hónapokon át tartó tudatos pénzügyi viselkedés eredménye lehet, amire a következő lépésekkel érdemes készülni:

-Szabaduljunk meg a hitelkártyától, ha nem használjuk, mert a bank akkor is figyelembe veszi a rendelkezésre álló hitelkeretet és bizonyos mértékig számol vele a jövedelem terhelhetősége során, ha egyébként nem is fizetünk a kártyával.

-Törlesszük pontosan a meglévő hiteleket, és lehetőség szerint zárjunk le kisebb tartozásokat.

-Ügyeljünk arra, hogy ne legyen visszautasított tétel a bankszámlán, azaz mindig legyen fedezet a rendszeres kiadásokra.

-A NAV-tartozások különösen kockázatosak, egy múltbeli inkasszó is a hitelbírálat elutasításához vezethet.

-Folyószámlahitel-keret átlépése vagy negatív egyenleg szintén rontja a megítélést.

-Kerüljük a szerencsejátékot, mert annak nyoma a kivonaton szintén kockázati tényezőként jelenhet meg a hitel elbírálása során.

A bankok a megvásárolandó ingatlan mellett elsősorban a rendszeres, igazolható nettó jövedelemre kíváncsiak. A készpénzes munkabért sok esetben nem fogadják el, az egyéb, például osztalékból származó bevételt pedig csak akkor, ha hosszabb időszakra visszamenőleg, hivatalos NAV-dokumentációval igazolható. A próbaidőn lévő munkaviszony, munkabér-előleg vagy a hamarosan lejáró GYED szintén csökkentheti az elfogadott jövedelmet.

A külföldi jövedelmet egyes bankok diszkontálva számolják (70–90%-os arányban), és ellenőrzés céljából akár közvetlenül meg is kereshetik a külföldi munkáltatót. Ezért fontos előre egyeztetni a munkaadó vállalattal, hogy felkészüljön egy esetleges banki megkeresésre. 

„A támogatott Otthon Start hitel elérhetősége nemcsak a program feltételein, hanem azon is múlik, hogy a hiteligénylő mit mutat a bankszámláján és jövedelemigazolásán a megelőző hónapokban. Már most érdemes elkezdeni a tudatos felkészülést: kisebb hitelek lezárása, felesleges nagy összegű kiadások elkerülése – ezek mind javítják a hitelképességet. Aki stabil, kiszámítható képet mutat – például rendszeresen félretesz, időben fizeti a számláit –, jóval nagyobb eséllyel juthat kedvező feltételekkel lakáshitelhez. Fontos tudni: a hitelbírálat szigorú és objektív folyamat, de felkészüléssel jelentősen javíthatók az esélyek” – emelte ki Korponai Levente, a money.hu vezetője. 

Az Otthon Start hitel minimum 10% önerőt ír elő, de a magasabb önerő jelentősen növelheti a hitelesélyeket és csökkentheti a törlesztőrészletet is. Érdemes tehát előre átgondolni, miből tudjuk ezt előteremteni – legyen az megtakarítás, eladott vagyontárgy vagy családi támogatás. A money.hu arra figyelmeztet: az önerőként felhasznált megtakarítások korai feltörése költséggel járhat, legyen szó állampapírról, lekötött betétről vagy TBSZ-ről.

“Költsége lehet a megtakarítás önerőként történő korai felhasználásának, például az állampapíroknál 0,5–1 százalékos visszaváltási díjjal kell számolni, amennyiben az eladás a lejárati idő előtt történik. A lekötött betétek feltörésénél a kamat teljesen elveszik, és még betétfeltörési díjat is felszámolhatnak. A tartós befektetési számlán, azaz TBSZ-en tartott megtakarítások jó részénél a kamatjövedelem után kamatadót és szochót kell fizetni öt évnél korábbi kivételnél, ami a kamat 18–28 százalékát viheti el” - mondta Korponai Levente.

Érdemes az ingatlanvásárlás teljes költségvetését is előre megtervezni – a vételáron túl ugyanis számos járulékos költséggel (ügyvédi díj, földhivatali költségek, felújítás stb.) kell számolni.

Bár a program hivatalosan szeptemberben indul, a piaci lakáshitelekre elvégezhető előminősítés már most is segítséget nyújthat. Ez alapján kiszámolható, hogy adott jövedelemmel mekkora törlesztőrészlet vállalható, és ez milyen hitelösszeghez lehet elég a későbbi Otthon Start konstrukcióban. Fontos, hogy a 90%-os finanszírozás nem minden banknál érhető el, és kisebb településeken magasabb önerőt kérhetnek.

A hitelképesség vizsgálata online is elvégezhető, erről bővebb információ a money.hu előzetes hitelbírálat oldalán. 


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: