Otthon Start Hitel 3%-os kamattal első lakás vásárlásához

Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt.

Otthon Start Hitel 3%-os kamattal első lakás vásárlásához

Azért is érdemes időben lépni, mert nem tudni, meddig lesz majd elérhető a szuperolcsó lakáshitel - figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.  

1. A 2 éves folyamatos TB-jogviszony igazolása

Az Otthon Start lakáshitel feltétele lesz a legalább 2 éves folyamatos TB jogviszony megléte, amit igazolni is kell majd. Ha valaki nem biztos a dolgában, akkor a jogviszonyt ellenőrizheti személyesen a kormányhivatalban, vagy online is lekérheti az Ügyfélkapun keresztül. Fontos azonban, hogy a dokumentum 30 napig érvényes, így az igénylés benyújtásakor újat kell majd kérni - figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A CSOK Plusz és a Falusi CSOK igénylésekor ugyancsak legalább 2 éves egybefüggő TB jogviszony az előírás, amelyben összesen legfeljebb 30 nap megszakítás lehet. Valószínűleg az Otthon Start Programnál is hasonlóképpen rendelkeznek majd.

2. Fontos a köztartozásmentesség

Egy nettó 5 ezer forintot meghaladó összegű adótartozás, vagy egy 30 ezer forintot meghaladó adótartozásnak nem minősülő köztartozás is megakaszthatja a hitelfelvételt. A kérelem benyújtása előtt ezért ellenőrizni kell, hogy nincs-e köztartozásunk, és ha van, rendezzük azt minél hamarabb. Erről online is kérhetünk információt az Ügyfélkapun keresztül.

3. Ellenőrizzük a bankszámlakivonatunkat

Alapvető elvárás a lakáshiteleknél, hogy a munkabér átutalással, bankszámlára érkezzen. Jellemzően 3-6 havi kivonatot kér a bank, és amit kevesen tudnak, ezeken nem csupán a jövedelmet ellenőrzik.

Rizikós lehet például, ha a bírálat során arra utaló jelet találnak, hogy szerencsejátékozunk. Ne legyenek a kivonaton tartozások és rendezetlen hitelek sem, mint ahogy az is probléma lehet, ha az egyenlegünk folyamatosan mínuszban van.

Ha az látszik a számlán, hogy a meglévő hiteleinket nem tudják időben levonni, akár a második, harmadik próbálkozásra sem, az a bank számára intő jel.

4. A munkaviszony hossza és formája is okozhat meglepetéseket

Otthon Start Program 2025

A bankok legalább 3-6 hónapos, lehetőleg határozatlan idejű munkaviszonyt várnak el az aktuális munkahelyen.

A próbaidő azonban nem elfogadott, illetve természetesen a felmondás alatt állók sem igényelhetnek hitelt. Ha mégis munkahelyet vált valaki, akkor meg kell várnia, amíg letelik a próbaideje.

A határozott idejű munkaszerződés önmagában nem kizáró ok, de nem minden bank fogadja el, ahol pedig igen, ott plusz feltételeket szabhatnak. Ilyen lehet például, hogy legalább egyszer már meg volt hosszabbítva, a lejárati idővel kapcsolatban pedig kiköthetik, hogy még legalább 6-12 hónap legyen hátra belőle. Az is előfordul, hogy munkáltatói szándéknyilatkozatot kérnek a majdani hosszabbításról. Mivel ezt illetően komoly eltérések vannak az egyes bankok között, célszerű már nyáron utánajárnunk, hogy hol kaphatunk zöld utat.

5. Ne legyünk elmaradásban más hitellel!

Amikor hitelt igénylünk, a bankok mindig bekérdeznek a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR), közkeletű nevén a BAR listába.

Két dolgot kell itt megtudniuk:

Milyen meglévő hiteleink vannak, hiszen ez alapján döntik el, hogy a nettó jövedelmünk elbírja-e a felvenni kívánt hitel havi törlesztőjét.

Ellenőrzik, hogy nem vagyunk-e elmaradásban egy meglévő hitelünkkel. A KHR-ben akkor jelenik meg negatív státusz, ha legalább 90 napig folyamatosan a bruttó minimálbér összegét elérő elmaradásban vagyunk. Ha az elmaradás még fennáll, akkor úgynevezett aktív KHR-esnek számítunk, míg ha már rendeztük a tartozást, akkor úgynevezett passzív státuszban leszünk egy ideig. Ez utóbbi esetben van esélyünk hitelhez jutni, de a lehetőségeink meglehetősen szűkösek ameddig nem kerülünk le a negatív KHR listáról.

Ha hiteligénylésnél derül csak ki, hogy problémás ügyfélként vagyunk nyilvántartva a KHR listán, akkor jó eséllyel elutasítják a kérelmünket az Otthon Start esetében is. Éppen ezért, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, érdemes lehet akár előre ellenőrizni a dolgot. Erre több ingyenes lehetőség is van.

6. Ellenőrizzük, hogy mire elég a jövedelmünk

A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) határozza meg, hogy a havi nettó jövedelmünk milyen mértékben terhelhető hitellel: 600 ezer forint jövedelem alatt 50 százalék, míg 600 ezer forinttól 60 százalék a limit. Fontos, hogy ez az arány a legalább 10 éves kamatperiódusú, vagy a futamidő végéig rögzített kamatú jelzáloghiteleknél alkalmazható (az Otthon Start ez utóbbiba tartozik), rövidebb kamatperiódusnál nem mennek el eddig a bankok. Ebbe kell tehát beleférnie az új és a meglévő hitelek törlesztőrészleteinek.

Fontos, hogy a klasszikus kölcsönökön kívül a hitelkártyák és a folyószámla-hitelkeretek is adósságnak minősülnek, mégpedig akkor is, ha egyetlen forintot sem használtunk fel ezekből. Jellemzően a keretösszeg 5 százalékával számolnak a bankok, ami egy 600 ezer forintos hitelkártya esetén 30 ezer forint havi kiadást jelent.

Ezért már most ellenőrizzük, hogy a jövedelmünk mekkora hitelösszegre lenne elegendő az Otthon Start hitel esetében, és ha szükséges, szüntessük meg a hitelkeretet és a hitelkártyát, esetleg fizessük vissza idő előtt a meglévő hiteleinket, ha van erre lehetőségünk.

7. Térképezzük fel az ingatlanpiacot

Az ingatlanhirdetések, statisztikák, szakmai elemzések böngészésével reális képet kaphatunk az adott környék árairól, ingatlankínálatáról. Ezzel elkerülhető lehet egy túlárazott ajánlat, valamint képbe kerülhetünk a pénzügyi lehetőségeinket illetően is. Az Otthon Start program biztosan felpezsdíti az ingatlanpiacot, ezért még fontosabb, hogy naprakészek legyünk a reális árakat illetően.

8. Kérjünk előzetes hitelbírálatot

Akár már az ingatlankeresés előtt készíttethetünk előzetes hitelbírálatot a kiválasztott bankoknál. Ennek során adósminősítést végeznek, és megállapítják, hogy mekkora összegű kölcsönt kaphatunk. Erről egy úgynevezett előbírálati igazolás készül, így tisztában leszünk azzal, hogy pénzügyileg meddig nyújtózkodhatunk. A dokumentum az eladó bizalmát is növelheti, ugyanis azt jelzi, hogy a bank hitelképesnek tart bennünket.

Fontos, hogy az előbírálati igazolás jellemzően 1-3 hónapig érvényes, ha pedig lejár, akkor újabb bírálatot végez a bank.

9. Tervezzük meg, hogy miből lesz meg a szükséges önerőnk

A lakáshitelhez elengedhetetlen a megfelelő összegű önerő. Ez jellemzően az ingatlan vételárának 20-30 százaléka, az Otthon Start Programnál viszont 10 százalék is elegendő lehet.

Minél hamarabb gondoljuk át, hogy ezt miből tudjuk majd előteremteni. Ha van lakástakarékpénztári megtakarításunk (LTP), akkor ez önerőként is felhasználható, de szóba jöhet akár a Babaváró támogatás vagy éppen a munkáshitel is. Illetve elkezdhetünk félretenni erre a célra, lemondva akár a nyaralásról, ha ez szükséges ahhoz, hogy összegyűljön az önerő.

10. Készüljünk fel a kemény alkura

2025 májusában átlagosan 1-7 százalékot lehetett alkudni a lakások irányárából a Duna House becslése szerint, ám természetesen ingatlanonként változó, hogy mennyit enged az eladó. A BiztosDöntés.hu szakértőinek tapasztalata szerint az árak már az Otthon Start hírére emelkedni kezdtek, vagy ha nem is emeltek árat az eladók, a vásárlók alkupozíciója romlott jelentősen. Vevőként ezért kemény ellenállásra készülhetünk, és célszerű gondosan felépítenünk az alku során alkalmazandó stratégiánkat is.


Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
2026. 11. 06. 09:00
Megosztás:

Jelentős átrendeződés folyik a világ autópiacán

Döntő átalakulás folyik a világ autópiacán. Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
2026. 11. 06. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás: