Így kerülhetők el a kellemetlen meglepetések használt autó vásárlásakor

Gazdasági szakértők szerint az elmúlt egy évben 25 százalékkal lettek drágábbak a használt autók. Többek között az alkatrészek gyártásának akadozása, az üzemanyag-drágulás és a globális chip-hiány miatt világszerte lelassult az autógyártás. Egyre többen a használt autók felé fordulnak, viszont azokat is rekord magas áron lehet megvásárolni, így koránt sem mindegy, hogy milyen feltételek mellett tudunk szert tenni a kiszemelt verdára.

Így kerülhetők el a kellemetlen meglepetések használt autó vásárlásakor

Az átlagárak 2021-ben éves szinten 43 százalékkal emelkedtek. Számos modell úgy öregedett, hogy közben drágább lett, a legkedveltebb modellek: Opel Astra, Suzuki Swift, Skoda Octavia, Ford Focus, Audi A4.(1) A legtöbb vásárló most használt autó mellett dönt, ami annak tudatában nem is meglepő, hogy a legkisebb új autók átlagára is közel 5 millió forintnál kezdődik és sok esetben még várni is kell rájuk.

Nélkülözhetetlen a szakértői segítség

Ám olyan is előfordul, hogy egy kétéves autót egy új áráért adnak, ezért nagyon nem mindegy, mit és hol vásárol meg az ember, mert már egy fél éves kocsi is számtalan hibával rendelkezhet. A vásárlónak sokszor jól jön, ha segít egy szakértő.

„Az, aki autót szeretne venni, nem biztos – sőt, az esetek nagy részében inkább nem -, hogy ért is a kocsi műszaki állapotához. Hogy volt-e korábbi sérülése a gépjárműnek egy laikus csak akkor veszi észre, ha nagyon csúnyán van megjavítva, de ha egy szakértő nézi meg, akkor már a karosszériából, a fényezésből látja az autó múltját” – mondja Kollár István Steve, a WOOWW Cars online autókereskedő platform tulajdonosa.

A legtöbb vevő örül, ha „őszinte” autót kap

Használt autót szinte lehetetlen úgy vásárolni, hogy ne ütközzünk hibákba. Ehhez sokszor a szakértői szemen túl jól jön egy motordiagnosztikai eszköz és egy profi festékvastagság mérő, ami a rejtett hibákat is kimutatja.

„Előfordult már, hogy ez a műszer egy autó esetében 10 hibát is jelzett. Nem működött megfelelően a turbó, a távfesztültség, gond volt a sebességváltóval és a burkolati elemekkel is. De olyan eszközünk is van, amivel a hajszálrepedéseket is ki tudjuk szűrni a hengeren, vagyis megállapítjuk a kezdődő hengerfejességet. Ha javíthatóak is ezek a hibák, nem lesz olcsó, és az autó árán túl még több százezezer forintba kerülhet. Ennyiért szinte már meg sem éri a vásárlás” – teszi hozzá Kollár Steve, aki szerint mindig azt kell nézni, hogy az autó ár-érték arányban megfelel-e.

„A legtöbb vevő annak örül, ha „őszinte” autót kap. Amikor minden problémára fény derül azonnal, amikor nem kell hívogatni vásárlás után a régi tulajdonost, hogy ez sem működik, meg az sem. Érdemes már igénybe venni az Ügyfélkapu rendszerét is, ahol rendszám alapján minden adatot megkapunk az autóról. Ráadásul ingyenesen.”

Teljes gépjármű átvizsgálás 145 pontos ellenőrző rendszerrel

Egy másik nagy probléma a bizalom hiánya, ami nincs meg az eladó és a vevő között. Ám létezik már olyan online használt autókereskedés is, ahol akár a fotelben ülve is ki tudjuk választani a legtökéletesebbet.

„Ha veszünk egy használt autót arra nincs garancia, kivéve a WOOWW Cars-nál: 100 százalékos garanciát vállalunk az autó jelenlegi állapotára. Így 95 százalékosan ki tudjuk zárni azt, hogy bármilyen nagyobb probléma legyen vele a későbbiekben, ezért a fő alkatrészekre egy év garanciát vállalunk. Ez egy online bizományos felület, ahol komplex szolgáltatást tudunk nyújtani, a hitelügyintézéstől kezdve – ahol már az autók 90 százalékát, akár 0 százalékos önerővel el lehet vinni – a szakértői átvizsgálásig. A háztól házig szolgáltatással pedig tényleg a legkényelmesebben juthatunk a használt, de új autónkhoz. Igényes vevőket, igényes eladókkal hozunk össze, ahol az a célunk, hogy minőségi autót vegyenek, és ne legyen az a bizalmatlanság, ami a használt autó piacot jellemezi. Mi csak olyan autót értékesítünk, amire A-tól Z-ig garanciát vállalunk az ügyfeleinknek. Plusz előny, hogy az oldalra való feltöltés, teljesen ingyenes” – mondta a WOWW Cars tulajdonosa.

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás:

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után - erről döntött a társaság szerdai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint.
2026. 04. 08. 16:30
Megosztás:

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át, hetven helyszínen több mint háromszáz eseménnyel - kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal - várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz - közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes szerdán Szegeden.
2026. 04. 08. 16:00
Megosztás:

Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
2026. 04. 08. 15:30
Megosztás:

Alchemy Pay szerepe a kriptogazdaságban: hogyan kapcsolja össze a hagyományos pénzügyeket és a blokklánc világát?

A kriptovaluták világát sokan még ma is bonyolultnak, technikainak és nehezen megközelíthetőnek tartják. Nem véletlenül: egy átlagos felhasználónak egyszerre kell megértenie a tárcákat, a tőzsdéket, a blokkláncokat, a tokeneket, a hálózati díjakat és azt is, hogyan lehet a „hagyományos pénzből” digitális eszközt venni. Ebben a bonyolult környezetben különösen fontosak azok a szolgáltatások, amelyek hidat képeznek a bankkártyás, fiatpénzes világ és a kriptoeszközök ökoszisztémája között. Az Alchemy Pay pontosan egy ilyen szereplő: egy olyan fizetési és infrastruktúra-megoldás, amely azt igyekszik lehetővé tenni, hogy a felhasználók egyszerűbben vásároljanak, adjanak el vagy használjanak kriptovalutákat.
2026. 04. 08. 15:00
Megosztás:

NVI: csütörtök délutánig lehet kérni akadálymentes szavazóhelyiséget

A választópolgárok csütörtök 16 óráig kérhetik akadálymentes szavazókör kijelölését elektronikus úton, személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán.
2026. 04. 08. 14:30
Megosztás:

Szlovéniában 234 ezer gigabájt adatot töröltek a digitális hulladék csökkentéséért

Szlovéniában három év alatt 234 ezer gigabájt digitális hulladékot töröltek magánszemélyek és szervezetek eszközeikről a digitális nagytakarítási kampányban (Slovenia Digital Cleanup), amivel évente mintegy 49 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást - közölték a szervezők szerdán.
2026. 04. 08. 14:00
Megosztás:

Meglepetésre 2% alatt maradt az infláció

A fogyasztói árak márciusban 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban jóval magasabb, 0,8% volt. Az éves maginfláció is tovább mérséklődött, 2,1%-ról 1,9%-ra márciusban - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzői anyagában.
2026. 04. 08. 13:30
Megosztás:

Új stabilcoin-szabályokra készül az FDIC: szigorúbb felügyelet jöhet az amerikai bankrendszerben

Az Egyesült Államokban újabb fontos lépést tehetnek a stabilcoinok (angolul: stablecoin) szabályozása felé. Az FDIC a GENIUS Act keretében olyan új szabályjavaslatot tett közzé, amely a banki felügyelet alatt működő stablecoin-kibocsátók tartalékképzését, kockázatkezelését, visszaváltási mechanizmusait és letétkezelési gyakorlatát rendezné. Bár a bankokban elhelyezett tartalékbetétek bizonyos esetekben FDIC-védelem alá eshetnek, a stablecoin-tulajdonosok maguk nem kapnának szövetségi betétbiztosítást. A javaslat új korszakot nyithat az amerikai stablecoin-piacon, miközben a szabályozók most a piac és a nyilvánosság véleményét is várják.
2026. 04. 08. 13:00
Megosztás:

Visszaesett a hazai ipari teljesítmény a friss adatok alapján

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2026 februárjában az ipari termelés volumene 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2026. januárinál - áll az NGM közleményében.
2026. 04. 08. 12:30
Megosztás:

A USDD stabilcoin működése: hogyan próbál stabil digitális dollár lenni a kriptovilágban?

A kriptovaluták világában sokan először a Bitcoinról vagy az Ethereumról hallanak, pedig a mindennapi használat szempontjából legalább ennyire fontosak az úgynevezett stabilcoinok. Ezek olyan digitális eszközök, amelyeknek az a céljuk, hogy nagyjából állandó értéket tartsanak, jellemzően az amerikai dollárhoz kötve. A USDD is ebbe a kategóriába tartozik, de a háttérben működő logikája, a fedezeti rendszere, a több láncon való használhatósága és a decentralizációra épített narratívája miatt külön figyelmet érdemel. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, mit jelent a USDD, hogyan működik, mire használható, miben más, mint a legismertebb stabilcoinok, és milyen előnyökkel, illetve kockázatokkal kell számolni vele kapcsolatban.
2026. 04. 08. 12:00
Megosztás:

Hol érdemes most ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Az ingatlanvásárlásnál a lokáció kulcsszerepe megkérdőjelezhetetlen, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a vevők döntéseit gyakran mégis felülírják az árak. Bár a legtöbben ragaszkodnak az eredetileg kiszemelt környékhez, sokszor mégis kompromisszumokra kényszerülnek. De hogyan érdemes helyszínt választani, és mire kell figyelni?
2026. 04. 08. 11:30
Megosztás:

Vegyesen alakultak a fejlett piaci kötvényhozamok kedden; erősödött az euró a dollárral szemben

Tegnap kissé korrigáltak az olajárak a csúcsokról, ahova Donald Trump Irán felé intézett ultimátuma hajtotta őket. Az amerikai kötvényhozamok pár bázisponttal estek, a tíz éves 4,3% felé süllyedt. Európában viszont jelentősen emelkedtek a hozamok, miután Pierre Wunsch, az EKB belga döntéshozója azt sugallta, hogy akár többször is kamatemelésre lehet szükség az idén, akár már áprilisi indulással, ha az energiaárak tartósan magasan maradnak. A szigorú hangvétel erősítette az eurót a dollárral szemben, mintegy fél százalékkal az 1,16-os szintig.
2026. 04. 08. 11:00
Megosztás:

Vegyesen alakultak kedden az amerikai tőzsdék, miközben közeledett a Donald Trump ultimátumának határideje

A Dow kivételével a zárásra a pozitív tartományba kerültek kedden a főbb amerikai részvényindexek, miután közeledett Donald Trump elnök Iránnal szemben megszabott határideje a Hormuzi-szoros újranyitására, de a piacok bíztak egy utolsó pillanatban tető alá hozott megállapodásban. Ez végül be is következett az éjszaka folyamán, amikor a felek 2 hetes tűzszünetben és a Hormuzi-szoros átmeneti megnyitásában állapodtak meg. Az elnök korábban keleti parti idő szerint kedd este 8 óráig (budapesti idő szerint szerda hajnali 2 óráig) hosszabbította meg a határidőt, és azzal fenyegette meg Iránt, hogy amerikai támadás következik az ország energetikai és infrastrukturális létesítményei ellen, amennyiben nem születik egyezség. A geopolitikai feszültségek a határidő közeledtével tovább erősödtek: amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok éjszaka csapásokat mért az Iránhoz tartozó Harg-szigetre. Az olajárak a tűzszünet hírére meredeken estek az amerikai WTI és a és a Brent esetében is.
2026. 04. 08. 10:30
Megosztás:

Az Alchemy Pay beemelte a $USDD-t: új szintre léphet a több láncon elérhető stabilcoin-hozzáférés

Az Alchemy Pay új integrációja fontos lépés lehet a stabilcoin-piac számára: a fiat–kripto átjáróként ismert vállalat immár támogatja a $USDD stabilcoint, amivel a felhasználók egyszerűbben mozoghatnak a hagyományos pénzügyi világ és a több blokkláncon működő Web3-ökoszisztéma között. A fejlesztés nemcsak a hozzáférést teheti gördülékenyebbé, hanem a likviditást, a használhatóságot és a DeFi-belépést is javíthatja.
2026. 04. 08. 10:00
Megosztás:

Estek tegnap az európai indexek, Donald Trump Iránnak célzott fenyegetéseit követően

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miután a befektetők óvatosabbá váltak Donald Trump amerikai elnök Iránnak adott, a Hormuzi-szoros újranyitására vonatkozó ultimátuma előtt. A Stoxx 600 index közel 1%-kal esett, ledolgozva a nap eleji emelkedést, és a legtöbb szektor, valamint vezető európai börze negatív tartományban zárt a négynapos húsvéti szünetet követően. A piacokra nyomást helyezett az amerikai adminisztráció ellentmondásos kommunikációja: Trump egyszerre fenyegetett iráni polgári infrastruktúra elleni támadásokkal és beszélt jóhiszemű tárgyalásokról, majd egy újabb üzenetében rendkívül éles hangnemben figyelmeztetett a Hormuzi-szoros jelentőségére. Egyedi vállalati hírekben a Commerzbank közölte, hogy nem lát elegendő értékteremtési potenciált az UniCredit által tett felvásárlási ajánlatban.
2026. 04. 08. 09:30
Megosztás:

A Mol Move alkalmazásban a felhasználók már parkolást is indíthatnak

Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók már parkolást is indíthatnak a mobilapplikáción keresztül; a fejlesztés operációsrendszertől függően, fokozatosan válik elérhetővé - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 09:00
Megosztás:

Hatalmasat ugrott az egészségpénztári megtakarításból törlesztett lakáshitelek volumene

Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a lakáshitelek piacának száguldása is.
2026. 04. 08. 08:30
Megosztás:

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
2026. 04. 08. 08:00
Megosztás: