Indul a Telekom Digitalizációs Tanácsadás programja

Indul márciusban a Telekom Digitalizációs Tanácsadás programja kkv-knak, amelynek keretében vezetői konzultációval, online marketing-tanácsadással, valamint pénzügyi és jogi támogatással, cégre szabott módon segíti a kkv-ügyfeleket - közölte a szolgáltató az MTI-vel hétfőn.

Indul a Telekom Digitalizációs Tanácsadás programja

A díjmentesen elérhető szolgáltatással a Telekom a vállalkozások digitális transzformációját igyekszik segíteni, hogy   ütésállóbbá váljanak minden piaci helyzetben - ismertették.

A közleményben kifejtik: a magyarországi mikro-, kis- és középvállalatok harmada már a digitalizáció útjára lépett, a nemzetközi trendek alapján belátható időn belül a szegmens további szereplőinél is napirendre kerül a transzformáció kérdése. A külső környezet és feltételek változásával a kkv-k számtalan újabb kihívással is szembesülnek, amelyekre időről időre reagálniuk kell.

A Telekom közel hat éve futó Hello Biznisz platformján a kkv-ügyfelek már eddig is sok támogatást kaphattak. A visszajelzések figyelembevételével bővül márciusban a portfólió a Digitalizációs Tanácsadás programmal, amelynek keretében a Telekom négy területen, díjmentes vezetői tanácsadással, online marketing-tanácsadással, valamint pénzügyi és jogi ügyekben felmerülő kérdések megválaszolásával támogatja a vállalkozásokat a fejlődésben. A Telekom együttműködő partnere a programban a CGP Europe.

A programban a Telekom üzleti előfizetéssel rendelkező egyéni vállalkozók és kkv-k vehetnek részt, havonta legfeljebb egy alkalommal, egy óra időtartamban, díjmentesen és anonim módon. Havonta, összesen 100 óra konzultációt biztosít a Telekom és partnere.

Héthavi csúcsra nőtt a spanyolországi fogyasztói bizalom

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató héthavi csúcsra javult márciusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2024. 04. 20. 05:00
Megosztás:

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás: