Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

2024. szeptember 1-étől minden Magyarországon működő kereskedelmi banknak, amely rendelkezik mobilbanki alkalmazással, elérhetővé kell tennie az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 által előírt tranzakciós lehetőségeket. A tesztidőszak infrastruktúráját egyetlen hazai cég tudja biztosítani, amely elkötelezett abban, hogy az elsők között általa megálmodott grandiózus projektet hosszútávon a köz szolgálatába állítsa.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

A qvik névre keresztelt, Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 előírásai szerint QR-kódos vagy NFC adatbeviteli módokkal biztosítható a fizetési lehetőség a POS-terminálokon, illetve QR-kódos és deep linkes megoldással elérhető a virtuális térben is, például webshopos fizetéseknél.

„A 2014-es krími események idején a térségben felfüggesztették a bankkártyás szolgáltatásokat, ami rámutatott arra, hogy a pénzügyi rendszerek bizonyos esetekben korlátozhatóak. Ezért minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében” – magyarázza dr. Ibrahim Ádám az Ex Machina Kft. ügyvezető-tulajdonosa. „Magyarországon a jogalkotó a 2024. szeptember 1-jei dátumot tűzte ki az alternatív elektronikus fizetési láb bevezetésének határidejeként, amelyhez július 1-jétől egy csaknem két hónapos tesztidőszak kapcsolódik.” 

Impozáns teljesítmény

Az Ex Machina Kft. mintegy 6 éve fejleszt elektronikus fizetési infrastruktúrát, a jogalkotó által kötelezővé tett Azonnali Fizetési Rendszer elfogadói oldalára biztosít megoldást.

„A céget 2016-ban, harmadéves joghallgató diákként indítottam 1 millió forintból, családi támogatással, majd a virtuális fizetőeszközök, mint például a Bitcoin elterjedése és a nemzetközi bankkártya-szolgáltatások szankciós politikában való feltűnése után, egyre inkább világossá vált számomra, hogy hamarosan elkerülhetetlen lesz egy új, szuverén elektronikus fizetési infrastruktúra kiépítése. Egy közösségnek - számos egyéb materiális és immateriális összetevő mellett - az egyik fontos kohéziós eszköze az értéket szimbolizáló fizetőeszköz. A poszthegemón világ fejlődési iránya pedig egyértelműen megköveteli a nemzeti alternatívát.” – hangsúlyozza dr. Ibrahim Ádám. “Ez egy szövevényes, többszörösen összetett, a társadalom mindenkori elvárásait, a korszellem aktuális igényeit, a jogot, a technológiát, egyes elemeiben az emberi pszichét, hovatovább olykor egyenesen a világrend változását érintő témakör, így a probléma megoldásának komplexitása is csábító kihívás volt.”

„Volt egy nagyon határozott elképzelésünk, hogy miként lehet ezt a momentumot megragadni.   Erőteljes víziónkat egyre többen értették meg, sikerült az érdekeket egységbe terelni és a koncepciót a döntéshozói szegmensbe is eljuttatni” – fogalmaz a társaság ügyvezető-tulajdonosa. „Kezdetben senki másnak nem volt elképzelése arról az architecturáról, amelynek mentén fel tud épülni a méret- és skálahatékony fizetési séma, nekünk volt elképzelésünk és akaratunk, méghozzá vasakaratunk a hosszú éveken át tartó megvalósításban való részvételre.”

Dr. Ibrahim Ádám kiemelte: mindannyiunk közös érdeke, hogy legyen egy költséghatékony, alternatív fizetési infrastruktúrája a magyar társadalomnak. „Mindent erre a lapra feltéve kellett a fejlesztéseket irányba állítani. Minden egyes ponton az együttműködésre törekedtünk, akik közben önös érdekeik mentén igyekeztek eltéríteni a projektet, azok lemorzsolódtak.” 

Jótékonysági próbaidőszak

A július 1-én indult banki tesztidőszakra a társaság teljes körű ún. sub-aggregátori háttér-infrastruktúrát és két, azonnalifizetés-elfogadásra alkalmas frontoldali eszközt biztosít térítésmentesen a bankok számára, a köz szolgálatában. Egy modern POS-terminált, amely abban különbözik más hasonló eszközöktől, hogy kezelni tudja az NFC-s azonnali fizetést és szimultán a kártyás tranzakciókat is. Ilyen all-in-one eszközzel jelenleg más cég nem rendelkezik az országban. Az Ex Machina Kft. egy virtuális POS-terminált is biztosít, amelyhez webshopot is fejlesztett a bankok számára. Ebben 12 közhasznú tevékenységet végző alapítvány vagy egyesület közül választhatnak a banki tesztelők, akik a QR-kódot beolvasva, minden egyes tranzakcióval ezer forintot juttatnak a kiválasztott szervezetnek, köztük például a Bátor Tábornak vagy az Ökumenikus Segélyszervezetnek. A Szegedi Koraszülöttmentő Alapítvány például a mentőautójában szeretne motort cserélni, a társaság ehhez fog majd hozzájárulni.

„A donációk összegét - a Bankszövetség kérése alapján - a teszt végén vissza kell utalnunk a bankoknak, de cégünk úgy döntött, hogy saját költségvetéséből fogja a pénzt eljuttatni a szervezeteknek. A banki tesztelők utalásaival egyrészt tesztelésre kerül a mobilbanki alkalmazások működése, illetve mi magunk is teszteljük az évek alatt tekintélyes méretűre nőtt infrastruktúránkat, többek között a csalásmegelőző rendszert, az elszámolóművet vagy éppen a tranzakciófeldolgozás sebességét.” – hangsúlyozta dr. Ibrahim Ádám. 

„Hosszú út áll mögöttünk, és azt gondolom, hosszú út áll még előttünk, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az elképzelésünkhöz van akaratunk, tettrekészségünk és kockázattűrő képességünk. A pénz olyan, mint egy kapcsolat, van egy materiális és egy immateriális része. Ez utóbbi szellemi részt a hit és a bizalom adja. A pénz a kapcsolathoz hasonlatosan a materiális rész nélkül virágozhat (bár nem gyümölcsözhet), de a szellemi része nélkül értéktelen. Az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 fejlesztése során a hit és a bizalom volt a zsinórmérték, mind a tervezés, fejlesztés, mind a partneri kapcsolatok kialakítása során. Ezt a rendszert ez a szemlélet építette és építi, bízom benne, hogy mindent megtettünk azért, hogy a magyar emberek is hittel és bizalommal forduljanak a rendszer használatához!

Kerozinpánik söpör végig az utazókon

A globális kerozinellátás megingása miatt nőtt a bizonytalanság az utazók körében, de a szakértők szerint a helyzet nem indokol pánikot.
2026. 05. 03. 18:00
Megosztás:

Ezek a legjobb kriptó befektetési nyereségek 1 hét alatt - melyik a legígéretesebb most?

A kriptopiac ezen a héten megint megmutatta, miért veszélyes és ellenállhatatlan egyszerre: néhány nap alatt elég volt egy narratíva, egy tokenégetés, egy AI-sztori vagy egy NFT-brand körüli újraéledő lelkesedés, és a kereskedők máris azt kérdezték egymástól, vajon melyik lehet a legjobb kriptovaluta befektetés a következő körben.
2026. 05. 03. 17:00
Megosztás:

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás: