Irodát nyit Budapesten az Amazon Web Services

Az Amazon Web Services 2023. június 5-én nyitja meg az első budapesti irodáját, ami része az AWS folyamatos közép-kelet-európai bővülésének a növekvő számú régiós ügyfelek, partnerek kiszolgálásához. Az új magyarországi központ révén a munkatársak még több támogatást adhatnak az AWS felhőszolgáltatásaira való átálláshoz a különböző méretű magyarországi szervezetek, köztük induló vállalkozások, startup-ok,vállalatok, valamint a közszféra szervezetei számára.

Irodát nyit Budapesten az Amazon Web Services

„Miután Budapesten hihetetlenül tehetséges, magasan képzett kreatív emberek élnek és köszönhetően annak, hogy egyre többen térnek át az AWS megoldásaira úgy döntöttünk, hogy megnyitjuk a budapesti irodánkat. Támogatva azokat, akik az AWS felhőszoláltatásai révén kívánják növelni az általuk képviselt szervezetek, vállalatok hatékonyságát.” – mondta Przemek Szuder, az AWS közép- és kelet-európai régiójának vezérigazgatója. A szakember hozzátette, hogy szeretnének minél több szervezetnél felgyorsítani a digitális átalakulást, és ezzel együtt új, innovatív termékeket, szolgáltatásokat nyújtani a magyar ügyfeleknek.

A mostani bővítés közvetlen folyománya annak, hogy 2020 januárjában az AWS létrehozta a budapesti kiszolgáló bázisát, amellyel olyan fejlett technológiákat biztosítanak a helyi ügyfelek számára, mint az Amazon CloudFronttartalomszolgáltató hálózati szolgáltatás, az AWS rendszerein futó alkalmazások számára védelmet garantálóAWS Shield, valamint az AWS WAF, amely a webes alkalmazásokat védi a gyakori támadásoktól. Az AWS lokális kiszolgáló bázisa ugyanakkor hozzákapcsolta Magyarországot az AWS globális infrastruktúra-hálózatához.

Az ügyfelkör az induló vállalkozásoktól a nagyvállalatokig, bankokig terjed

A magyarországi ügyfelek az AWS rendszerét a mobilos, webes és közösségi alkalmazásoktól kezdve a fejlesztési és tesztkörnyezeteken át a mesterséges intelligenciához (AI), a gépi tanuláshoz (ML), a Big Data elemzéshez, valamint a dolgok internetéhez (IoT) kapcsolódva, továbbá a vállalati üzleti alkalmazások, és a kritikus fontosságú számítási feladatok futtatásához használják. Az AWS szolgáltatásait igénybe vevők között sok más magyarországi nagyvállalat, illetve gyorsan növekedő vállalkozás mellett megtalálható az Arcanum, a Colossyan, az Euronics Magyarország, az ingatlan.com, a Lensa, a Magyar BankHolding, a Proofminder, a Puraset, a Raiffeisen Bank International, a Recart, a SEON Technologies és a Shapr3D is.

Az AWS már jelenleg is népes, több száz fős magyar táborral rendelkezik, amely az AWS ügyfeleiből, felhasználóiból és a technológia iránt rajongó emberekből tevődik össze. A vállalat Budapesten visszatérőn tart lokális találkozókat, amelyek platformot biztosítanak a legjobb gyakorlatok megismerésére és a tudásmegosztásra, valamint a kapcsolatok kiépítésére. A magyarországi AWS felhasználói csoportokról ahivatalos könyvtár oldalára kattintva lehet bővebb információkat szerezni.

Az AWS a magyar technológiai közösség szolgálatában

Az AWS évek óta támogatja a magyar startup és technológiai közösséget, valamint a diákokat és az tanárokat olyan programokon keresztül, mint az AWS Academy és az AWS Activate. Ezek mellett most az Amazon Web Services hazánkban is bevezeti az új AWS Skill Builder programját.

-    Az AWS Academy egyetemi hallgatóknak és oktatóknak nyújt segítséget az AWS felhőalapú számítástechnikai megoldásait érintő ismeretek és készségek fejlesztéséhez. Felgyorsítva ezzel a felhő-technológiával kapcsolatos tanulási folyamatokat. Az AWS Academy magyarországi tagintézményei közé tartozik a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

-    Az AWS Activate a startupok számára biztosít erőforrásokat az AWS rendszerére való áttéréshez. Továbbá az AWS hozzáférést nyújt olyan inkubátor szervezetekhez, kockázati tőkebefektetőhöz is, mint a Startup Hungary, a Day One Capital és a Hiventures.

-    Az AWS Skill Builder az AWS Training and Certification digitális tanulási központja több mint 600 ingyenes tanfolyammal. Azok, akik feliratkoznak a AWS Skill Builder programra   gyakorlatias, interaktív AWS-környezetben mélyíthetik el a felhőre vonatkozó ismereteiket.

Az AWS megoldásaival erősíthetik üzleti tevékenységüket a helyi partnerek

A világszerte tízezer független szoftvergyártót (ISV) és rendszerintegrátort (SI) tömörítő AWS Partner Network(APN) magyarországi partnerei és AWS-disztribútorai, mint az Ingram Micro, vagy a TD SYNNEX Corporation, örömmel vették az AWS helyi irodájának megnyitását. A partnerhálózat innovatív megoldásokat és szolgáltatásokat kínál, az APN pedig üzleti, technikai, marketing és go-to-market támogatást nyújt az AWS-partnereknek.

A magyar rendszerintegrátorok, mint például a Cheppers, a Crayon, a Snapsoft, a SoftwareOne, a Sonrisa, a TC2 és a 4IG, a nemzetközi AWS-partnerek, mint például az Accenture, a Deloitte, a DXC Technologies, az NTT, a PwC és a Telekom, a magyarországi vállalatok, illetve közszféra számára nyújtanak segítséget az AWS rendszerére való áttéréshez, a kritikus fontosságú alkalmazások telepítéséhez és a felhő-felügyeleti, automatizálási és menedzsmentszolgáltatások teljes skálájának használatához. Az AWS megoldásait használó magyarországi ISV-k közé tartozik az ARH Zrt, a Chemaxon, a Lensa, a Loxon Solutions és a Prezi. A lokális ügyfelek az AWS Marketplace felületén kereshetnek rá az AWS-partnerek szoftvermegoldásaira, ahol azokat kipróbálhatják, illetve meg is vásárolhatják.

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás: