Ismét rivaldafényben a mémkriptók

Egyre több jel utal arra, hogy megint sokat erősödhetnek a mémtokenek, miután két teljes héten keresztül a medvék irányították az eseményeket. Úgy látszik a befektetők számára a BONK továbbra is ideális befektetés, hiszen a SOL altcoin az előző 24 órában közel 10 százalékot erősödött.

Ismét rivaldafényben a mémkriptók

A Bonk mellett továbbá olyan mémkriptók is erőre kaptak mint a Dogecoin vagy a Shiba Inu.

Az egyre növekvő érdeklődésnek a mémtokenek iránt pedig a legnagyobb nyertese a Meme Kombat lehet. Ez a különleges projekt ugyanis képes egyesíteni a legtöbb mémaltcoint, ráadásul aktív és passzív módon is jutalmakhoz juthatnak a befektetők.

Kitartanak a Bonk befektetők

Jelenleg a Bonk értéke 0.000011 dollárnál áll, így a hétfőn látott veszteség kiegyenlítésre került. 

A jelek szerint 0.000010 dollárnál található a legerősebb támasz, mivel ez a szint ismét erősebbnek bizonyult a medvéknél. Érdemes szem előtt tartani, hogy legutóbb a jelenlegi szintet 92 százalékos bikafutam követte, és a mostani hangulat alapján nem zárható ki, hogy ismét hasonló rallyt lesz látható. 

bonk árfolyam grafikon

Azonban ahhoz, hogy ez valóban teljesülni tudjon, a bikáknak át kell törni az 50 napos mozgóátlagot. Ez a szint azonban 0.000012 dollárnál áll, így viszonylag csekély erősödés is elegendő lehet egy aranykereszt kialakulásához.

Jól példázza a befektetők elkötelezettségét, hogy a most látható erősödés következtében a BONK jelenleg a világ 50. legkeresettebb tokenje.

Az elemzők szerint rövidesen akár 0.000018 dollár is lehet a BONK értéke, így érdemes lehet még most betárazin belőle. 

Ezek jelenleg a legnépszerűbb mémtokeneket a szektorban

Bár Bonk ügyesen töri az utat, számos egyéb mémkriptó is éledezni kezdett.

Az átmeneti nehézségek után a DOGE és a SHIB egyaránt pozitív mozgást produkál, miután a legtöbb tokenhez hasonlóan sokat vesztettek értékükből az előző hetek során.

A nagyok mellett a kisebb mérettel rendelkező kriptók között a FLOKI, illetve a MEME értéke indult el még felfelé.

memecoin árfolyamok

Azonban egyértelműen a legnagyobb nyertes továbbra is a szektorban a Dogwifhat, aminek értéke napok alatt ugrott meg 37 százalékkal.

Mindezeknek köszönhetően a mémszektor mérete ismét 20 milliárd dollár fölé ért, és a menetelés minden bizonnyal egy ideig ki is fog tartani.

Meglepő módon azonban a most bontakozó bikafutam mögött nehéz lenne egyértelmű okokat találni. Vagyis nem elképzelhetetlen, hogy csak egy átmeneti, spekulatív időszakot láthatunk.

Bármi is legyen azonban az igazság az továbbra is igaz, hogy egy ügyesen megválasztott mémtokennel még a legnehezebb időszakban is profithoz lehet jutni.

Vásárolj még a Uniswap listázás előtt a Meme Kombatból!

Nem csupán a felsorolt altcoinok, hanem egy viszonylag új projekt, a Meme Kombat is a befektetők kedvencévé tudott válni.

A projekt helyszíne egy virtuális harci aréna, amiben különböző mémtokenek kabalái mérhetik össze erejüket. 

A platform segítségével pedig a natív ERC-20 MK segítségével fogadásokat tudsz kötni az összecsapásokra, amivel így magas jutalomban részesülhetsz.

Érdekel a Meme Kombat

A projekt továbbá fantasztikus passzív bevételt is kínál a közösség tagjainak stakelés útján. Ráadásul az így szerzett jutalmakat off-chain tudod majd felvenni, elkerülve így a gázdíjak megfizetését. 

Ennek tükrében egy kicsit sem meglepő, hogy az előértékesítésen vásárlók 80 százaléka azonnal az MK lekötése mellett döntött.

Jelenleg a Meme Kombat az előértékesítés során 7.5 millió dollárt tudott gyűjteni, így várhatóan heteken belül listázásra kerül az MK. 

A natív tokeneket 0.279 dollárért tudod megvásárolni, azonban sokak szerint a listázást követően ennek az értéknek a sokszorosa is lehet az árfolyam. A népszerű elemző, Michael Wrubel szerint például az 1000 százalékos növekedés sem tűnik elképzelhetetlennek. 

Az izgalmas csaták első évada közvetlenül a listázáskor válik majd elérhetővé. Ekkor 11 különböző kabala mérheti majd össze erejét, azonban idővel a harcosok sora és csatázási lehetőségek egyaránt bővülni fognak.

Amennyiben nem szeretnéd elszalasztani ezt a különleges lehetőséget, abban az esetben látogass el a Meme Kombat magyar nyelven is elérhető weboldalára!

Irány a Meme Kombat

Ez is érdekelhet:

Megérkezett az elektromos riksák Teslája - Bemutatkozik az eTukTuk

Mi az: Sárga, szivacsos és közel ötszörösére nőtt az értéke?

Legolcsóbb kriptovaluta: 10 projekt, amibe érdemes befektetni

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine.hu semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás: