Mi az: Sárga, szivacsos és közel ötszörösére nőtt az értéke?

Nem más mint a Sponge token. A népszerű kriptó értéke ugyanis az előző hetekben a sokszorosára emelkedett, a befektetők legnagyobb örömére. Továbbá ami a legjobb, hogy a szakértők szerint ez még csak a kezdet!

Mi az: Sárga, szivacsos és közel ötszörösére nőtt az értéke?

Jelenleg az altcoin közel 24 millió dolláros mérettel rendelkezik, ami 470 százalékkal magasabb mint egy hónappal korábban.

A futam nem csak a véletlen műve, hiszen a csapat korábban bejelentette, a teljes ökoszisztémát alapjaiban véve fogják megújítani. A folyamat legfontosabb részét pedig kétségtelenül az új token, a SPONGEV2 bevezetése jelenti. 

A második generációsnak is nevezett Sponge tokenek a jelek szerint alaposan megmozgatták a befektetők fantáziáját. Nem csupán a több mint 10,000 főből álló befektetői réteg lelkesült fel, hanem egyúttal a legnépszerűbb influenszerek is bizalmat szavaztak a projektnek.

További érdekessége a Sponge V2-nek, hogy a beszerzése korlátozott módon végezhető csak el. 

sponge

Míg az eredeti Sponge 11 különböző kriptotőzsdén is megvásárolható, a V2 kizárólag stakelés útján kapható.

Az úgynevezett stake-to-bridge protokoll használatával amikor lekötöd az első generációs kriptókat, jutalomként a V2-es Sponge-ot fogod megkapni. Ezt követően amint elfogy az eladásra kínált következő generációs kriptó, tudod majd azokat igényelni.

Mivel ekkor viszonylag alacsony lesz a forgalomban lévő SPONGEV2 mennyisége, így a listázáskor feltehetően ismét lehetőség fog nyílni a 100-szoros hozam megszerzésére.

Szintén érdemes még szem előtt tartani, hogy amennyiben most stakeled a kriptókat, magas jutalomhoz is hozzá fogsz jutni. Írásunk idején éves szinten 284 százalékos profitra számíthatsz, vagyis a befektetésed közel háromszorosát kapod vissza egyetlen éven belül.

Bár a jutalom mértéke az idő múlásával változhat, ennek ellenére jó eséllyel maradhat tartósan 200 százalék felett.

Érdekel a Sponge

Új kriptó, új felhasználási mód

Nem csupán egy teljesen új altcoinnal gazdagodik a Sponge ökoszisztéma, hanem egy izgalmas játékkal is.

A hamarosan elérhetővé váló play-to-earn (P2E) kalandokban a felhasználók lehetőséget fognak kapni hogy egymással, illetve egy AI-val mérjék össze az ügyességük.

Ezt követően a legmagasabb pontszámmal rendelkező játékosok jutalomban részesülhetnek. Eközben a többi játékos az alapba juttatott SPONGEV2 egy részéből fog majd részesülni.

Ráadásul a készítők azokra is gondoltak, akik nem rendelkeznek Sponge V2-vel. Lehetőség lesz ingyenes játékra is, így bármilyen feltétel nélkül tudod majd élvezni a sárga fickó kalandjait.

A közeljövőben elérhetővé váló játéknak hála így a Sponge már nem csupán egy mém token lesz. A felhasználási módnak köszönhetően a projekt nem csupán a korábbi sikereket ismételheti meg, hanem egyúttal új csúcsokra is törhet.

tweetek

Emlékeztetőül, a Sponge 2023 május első hetében került listázásra, éppen a Pepeláz korai időszakában.

Hála a tökéletes időzítésnek, illetve a projekt kedves és sokak által ismert látványvilágának, a Sponge hamar az élre tudott törni. Ennek köszönhetően csupán néhány napra volt szüksége a projektnek ahhoz, hogy 1-ről 100 millió dolláros méretet érjen el.

Vagyis azok a kereskedők akik még az elsők között vásároltak, 10,000 százalékos hozamot realizálhattak.

Bár a kiugró sikereket konszolidáció követte, ennek ellenére a Sponge képes volt megtartani a viszonylag magas piaci kapitalizációját.

A most látható frissítések hatására pedig sokan úgy látják, a Sponge képes lehet akár rá is duplázni az eddig elért sikerekre.

Érdekel a Sponge

Az elemzők rajonganak a Sponge-ért

Érthető módon a befektetők között az izgalmas hírek hallatán felbukkantak a YouTube influenszerek is. 

A több mint 118,000 feliratkozóval rendelkező Crypto Gains például azon a véleményen van, hogy a V2-es tokenek listázását követően ismét lehetőséget kapnak majd a befektetők a 100-szoros hozamok elérésre. 

Ráadásul az elemző szerint az új felhasználási mód miatt nem elképzelhetetlen, hogy még ennél is nagyobb bevétel ütheti az első befektetők markát.

Szintén a pozitív hangok táborát erősíti a népszerű kereskedő, ClayBro

Szerinte azzal, hogy a Sponge többé nem csupán egy lesz a számtalan mém token közül, eddig nem látott lendületet jelenthet a projekt számára.

Ami a legjobb, hogy az újdonsült rally nem csak rövid, hanem közép- és hosszú távon is elképesztő bevételeket jelenthet azoknak, akik még időben csatlakoznak.

ütemterv

Nem érdemes túl sokat késlekedni

Ahogy azt említettük, a mostani stake-to-bridge rendszer időhöz van kötve.

Mostanáig összesen 5.2 millió dollár értékű első generációs Sponge lett lekötve, így minden bizonnyal akár heteken belül elérhetővé válhat a SPONGEV2.

Azonban jó ha tudod, hogy miután lekötötted a V1-es ERC-20 kriptót, azt már nem lesz lehetőséged felvenni. Ezt a készítők azért vezették be, mivel idővel szeretnék teljes mértékben kivonni a forgalomból az első tokeneket.

Amennyiben kedvet kaptál a vásárláshoz, a legegyszerűbben a Sponge eredeti (sponge.vip) weboldalán keresztül tudsz csatlakozni. A platform magyar nyelven is elérhető, illetve bankkártya is használható, így kényelmesen és gyorsan el tudod végezni a vásárlást.

Amennyiben szeretnéd alaposabban is megismerni a projektet, látogass el a Sponge weboldalára, még ma!

Irány a Sponge

Ez is érdekelhet:

Mennyi lehet VALÓJÁBAN a Bitcoin értéke 2024-ben? Szakértők válaszolnak

Szép a Meme Kombat 7,1 millió dolláros gyűjtése, de vajon kitart a lendülete?

A legjobb kripto 1 dollár alatt 2024-ben – A legolcsóbb kriptovaluta

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine.hu semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!

Charles Hoskinson szerint a Cardano és a Midnight hozhatja el a Web 2.5 korszakát

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum egyik társalapítója ismét nagyívű jövőképet vázolt fel a kriptoszektor következő fejlődési szakaszáról. A beszélgetés középpontjában a Midnight projekt, az ADA ökoszisztéma jövője, az AI-alapú blokklánc-megoldások, az önrendelkező vagyonkezelés, valamint a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés állt.
2026. 05. 02. 14:00
Megosztás:

Repkednek az árcédulákon a százmilliók – Eladói vágyálom vagy új realitás?

A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az mostanra sok esetben az átlagár. A fővárosban és környékén például az eladó ingatlanok több mint 40 százalékát 100 millió forint felett hirdetik. A kínálati ár tehát egyértelműen feljebb tolódott, a kereslet azonban ezt nem követte ugyanilyen tempóban – derül ki a zenga.hu felméréséből.
2026. 05. 02. 13:00
Megosztás:

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás:

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás: