Ismét tízezres nagyságrendű lehet az éves csökkenés

A 2025-ös háromnegyedév adatai alapján a magyar cégvilágban tovább folytatódik a cégszám csökkenése. Az új alapítások továbbra sem képesek ellensúlyozni a megszűnések számát, miközben a cégbírósági eljárások száma tartósan magas maradt.

Ismét tízezres nagyságrendű lehet az éves csökkenés

Az OPTEN adatai szerint 2025 harmadik negyedévének végén 496,6 ezer működő  társas vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban. Az idei évben havonta átlagosan  mintegy ezerrel csökkent a hazai cégállomány – ez szinte megegyezik a tavalyi  ütemmel. Amennyiben a trend folytatódik, 2025-ben is 10–12 ezerrel apadhat a  cégszám, vagyis megismétlődhet a 2024-es mértékű zsugorodás. Bár a visszaesés  ugyan folytatódik, de a cégstruktúra fokozatosan tisztul: a piacon maradó  vállalkozások átlagos mérete és stabilitása nő, ami a gazdaság hosszabb távú  ellenállóképességét erősíti. 

A visszaesésből idén a kereskedelem és az építőipar szenvedte el a legnagyobb  veszteséget: előbbi ágazatban szeptemberig több mint 3,6 ezer, utóbbiban pedig  mintegy 1,4 ezer társas vállalkozással lett kevesebb a palettán. Az építőipar  gyengélkedése főként a beruházások visszaesésével és a magas finanszírozási  költségekkel magyarázható, míg a kereskedelemben a lakossági fogyasztás  mérsékelt szintje okoz nehézségeket. Bár a két ágazat továbbra is nehéz  környezetben működik, a kilátások nem romlottak tovább, ami némi stabilizációt  vetít előre. 
Egyre nehezebben újul meg a hazai vállalkozói kör 

Az idei háromnegyedéves adatok jól kirajzolják, milyen irányba mozdul el a hazai  cégstruktúra. A vállalkozói kedv látványosan mérséklődik: míg 2021-ben még több  mint 25 ezer új társas vállalkozás jött létre, 2025-ben már csak 16,5 ezer, ami ötéves  mélypontot jelent. Ezzel párhuzamosan a megszűnések száma folyamatosan nő: a  járvány utáni 2021-es mélyponthoz képest idén szeptember végéig már 25,5 ezer  cég zárta be kapuit. 

A cégbírósági eljárások száma 2022-ben, a moratóriumok megszűnését követően  rekordot döntött. Azóta ugyan mérséklődik, de 2025-ben még mindig 33,5 ezer új 

eljárást regisztráltak. Mindez jól mutatja, hogy a cégvilág egyre kevésbé képes  pótolni a megszűnéseket, a vállalkozói kör tartósan zsugorodik, és a gazdaság  megújulóképessége is egyre gyengül. 

Nem törik meg a trend: visszafogott maradt a cégalapítás 

Szeptemberben jóval kétezer alatt maradt az újonnan alapított társas vállalkozások  száma, míg tavaly ugyanebben az időszakban még meghaladta a kétezret. A  szezonalitás miatt ez ugyan az előző hónaphoz képest mintegy 30 százalékos  növekedést jelent, de éves összevetésben a trend továbbra is lefelé mutat. Az év  első kilenc hónapjában összesen 16,5 ezer új cég jött létre, ami 7,9 százalékkal  kevesebb, mint egy évvel korábban. 

Nemzetközi összevetésben a magyar cégalapítási ráta – amely éves szinten 4  százalék körül alakul – közepesnek számít, elmarad a közép-európai országok 5–6  százalékos átlagától, ugyanakkor stabilabb a nyugat-európai, gyakran 3 százalék  alatti értékeknél. 

„Önmagában a csökkenő cégalapítási kedv nem feltétlenül baj, de a trend mögött  már egy szerkezeti kockázat is látszik. A gazdaság rugalmasságát és megújulási  képességét nagyrészt az új belépők adják, ők hozzák az innovációt, az új üzleti  modelleket és a friss tőkét. Ha ez a dinamika gyengül, akkor a gazdaság hosszabb  távon kevésbé lesz képes reagálni a változásokra.” – mondta Alföldi Csaba, az  OPTEN céginformációs szakértője. 

Töretlenül magas a cégbírósági eljárások száma 

Szeptemberben 3,7 ezer új cégbírósági eljárás indult, ami több mint harmadával  meghaladja az augusztusi értéket. Az év eleje óta 33,5 ezer eljárás kezdődött, ami  ugyan csak minimális csökkenés tavalyhoz képest, de továbbra is magas szintet  jelez. 

A legtöbb ügy a kereskedelmet és az építőipart érinti, előbbiben 8 ezer, utóbbiban  6 ezer feletti esettel. Az eljárások több mint 70 százaléka tartozásokhoz vagy  szabálytalan működéshez köthető, míg kevesebb mint harmaduk önkéntes  végelszámolás. A legstabilabb ágazat a humánegészségügy, a legkockázatosabb  továbbra is az építőipar és a kereskedelem, amelyek alakulása a következő időszak  gazdasági trendjeire is hatással lehet.

A makrogazdasági környezet stabilizálódása és a finanszírozási feltételek  enyhülése kedvezhet a vállalkozói aktivitás élénkülésének, így 2026-ban már  lassulhat, sőt akár meg is állhat a cégszámcsökkenés több éve tartó trendje. 

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított  cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) I-III.  negyedévi értéke országosan 10,03 % volt. Vármegyei szinten nézve a vizsgált  időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és  Jász-Nagykun-Szolnok vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Tolna, Veszprém  és Zala vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket. 


Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás: