Ítélet született a Quaestor-ügy kapcsán

Nem jogerősen elítélt a Fővárosi Törvényszék két vádlottat a Quaestor-ügyhöz kapcsolódó közokirat-hamisítás ügyben - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Ítélet született a Quaestor-ügy kapcsán

A közlemény szerint az egyik vádlott, a Quaestor cégcsoport egyik tulajdonosa a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. és a Quaestor Invest Kft. képviseletét a valós irányítás tényleges átadása nélkül, színleg más személyre ruházta át. A stróman vállalta, hogy ügyvezetőként és vezérigazgatóként jegyezzék be a közhiteles cégnyilvántartásba, noha ehhez nem volt képzettsége, és büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények hatálya alatt állt, így a tisztsége létre sem jöhetett volna.

A Fővárosi Főügyészség a két férfival szemben közokirat-hamisítás bűntette, valamint annak kísérlete miatt nyújtott be vádiratot. A bejegyzett képviselőt hamis magánokirat felhasználásával is megvádolták.

A cégtulajdonost kétszázötven óra közérdekű munkára, a strómant egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Az ügyészség a tulajdonossal szemben felfüggesztett, társa ellen végrehajtandó börtönbüntetésért fellebbezett - olvasható a közleményben.

Élettársad van nem pedig házasságban élsz? Akkor most bajban leszel!

Még mindig sokan nincsenek tisztában az élettársak vagyonjogi viszonyaival (pedig becslések szerint megközelítőleg egymillió magyar ember él ebben a formában jelenleg), olyannyira, hogy egy friss MOKK-kutatás szerint az élettársi közösségben élő emberek töredéke tudja csak, hogy milyen jogi szabályok vonatkoznak rájuk. Cikkünkből most minden kiderül!
2023. 10. 01. 04:01
Megosztás:

Elégedetlenek a cseh tanárok is

Becsapta a pedagógusokat a cseh kormány, mert az iskolák működésére szánt jövő évi költségvetési összeg nem biztosítja, hogy a tanárok bére januártól a havi átlagkeresetek törvény által garantált 130 százalékára emelkedjen - közölte Markéta Seidlová, a pedagógus szakszervezeti szövetség elnökhelyettese szombaton a CTK hírügynökséggel.
2023. 10. 01. 03:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. A Magyarországon állami monopóliumként működő szerencsejáték-piacon háromféle lottó közül választhat a fogadni kívánó játékos: 5-ös, 6-os és a 7-es (skandináv) lottó közül. De érdemes egy kicsit közelebbről is megnézni a játékfajtákat. Most a 6-os lottóval foglalkozunk részletesebben.
2023. 10. 01. 02:00
Megosztás:

Díjnyertes kortárs szlovén filmek a Szlovén Filmnapokon

Három díjnyertes kortárs szlovén alkotást, köztük Szlovénia jövő évi Oscar-nevezettjét is láthatja a magyar közönség a 7. Szlovén Filmnapokon október 26. és 28. között Budapesten, a Toldi moziban.
2023. 10. 01. 01:00
Megosztás:

Új rendőrségi vezetőket nevezett ki Pintér Sándor belügyminiszter

Új rendőrségi vezetőket nevezett ki Pintér Sándor belügyminiszter - derült ki a Belügyminisztérium (BM) szombati közleményéből.
2023. 10. 01. 00:05
Megosztás:

Fejlesztették a konzuli ügyintézést támogató elektronikus szolgáltatásokat

Fejlesztették a konzuli ügyintézést támogató elektronikus szolgáltatásokat, a projekt célkitűzése az ügyféloldali fejlesztések előtérbe helyezése és a külképviseletek által nyújtott szolgáltatások körének szélesítése volt - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szombaton az MTI-t.
2023. 09. 30. 23:00
Megosztás:

Megújult Vaja-Rohod és Medgyesegyháza vasútállomás

A Magyar falu program keretében, a MÁV beruházásában megújult Vaja-Rohod és Medgyesegyháza vasútállomás - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
2023. 09. 30. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. 09. 30. 21:00
Megosztás:

Októbertől leadhatod a felesleges gumiabroncsot

Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek - mondta Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleménye szerint.
2023. 09. 30. 20:00
Megosztás:

Október elején rendezik az Erdők Hetét

Országszerte több mint száz programmal várják az erdészetek a fák világa iránt érdeklődőket október 2. és 8. között a hagyományos Erdők Hetén - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.
2023. 09. 30. 19:00
Megosztás:

Egymilliárd forintos csatornafejlesztést adtak át Tatán

Átadták Tatán az Újhegyi úti vízfolyás medrének átépítésével kialakított csatornarendszert, amely 1,1 milliárd forint uniós támogatás felhasználásával készült el - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2023. 09. 30. 18:00
Megosztás:

Megtízszerezte adózott eredményét az OPUS GLOBAL a tavalyi év azonos időszakához képest 2023 első félévében

Árbevételét 59%-kal, míg üzemi eredményét 164%-kal növelte az OPUS GLOBAL Nyrt. a ma közzétett, IFRS szerinti, konszolidált gyorsjelentése szerint. A tevékenységével lefedett öt iparág mindegyikében növekedést tudott felmutatni a cégcsoporthoz tartozó 36 társaság. Az OPUS GLOBAL Nyrt.-nél a működési és finanszírozási költségek optimalizálására, valamint a korábbi években elindított felújítások és fejlesztések átadására koncentráltak.
2023. 09. 30. 17:00
Megosztás:

A vállalkozások 80 százaléka megy csődbe az alapító halála után

Ma már ismert tény, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben alapított vállalkozások alapító tömegesen mennek nyugdíjba, elindítva ezzel a rendszerváltó régióra jellemző generációváltás hullámot. Egy friss kutatás szerint ráadásul a vállalkozók 61 százalékának semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban, ami számos problémát vet fel.
2023. 09. 30. 16:00
Megosztás:

Idén már a harmadik nemzetközi tőkepiaci kötvénykibocsátást hajtotta végre az OTP Bank

Ezúttal 650 millió euró értékű kötvényt bocsátott ki a hitelintézet. A tranzakcióra azMREL elvárások teljesítése miatt került sor. Az ügylet főszervezője a JP Morgan, a Societe General, az UniCredit és a Citibank, valamint az OTP Global Markets volt.
2023. 09. 30. 15:00
Megosztás:

Az új Nemzeti Energia és Klímaterv az energiaszuverenitás és az energiabiztonság megerősítését célozza

Magyarország új Nemzeti Energia és Klímaterve az energiaszuverenitás és az energiabiztonság megerősítését célozza - ismertette Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kérdésére a Planet Budapest 2023 Expo és Élményprogramon pénteken Budapesten.
2023. 09. 30. 13:05
Megosztás:

Legalább ötezer többgyermekes család cserélheti nagyobbra lakását év végéig

Érezhető élénkülést hozhatnak a visszafogott lakáspiacra azok a többgyermekes családok, akik szeretnék kihasználni az év végén megszűnő nagyvárosi csok adta kedvezményeket. Legalább ötezer család adhatja el a meglévő ingatlanát és vásárolhat nagyobbat annak érdekében, hogy ne ragadjanak be egy kisebb lakásba. A fővárosi eladó ingatlanok átlagos négyzetméterárai alapján 11,4 millió forintért lehet egy 12 négyzetméteres szobával nagyobb lakásba költözni. A kerületek között viszont jelentősek a különbségek, 8-18 millió forintnak megfelelő összegbe “kerülhet” a plusz szoba. A vármegyeszékhelyek közül Győrben, Debrecenben és Veszprémben 8,8-8,9 millió forint kell a vételárhoz egy ekkora szobával nagyobb lakóingatlanhoz. A legolcsóbb nagyvárosok közé sorolható Miskolc, Békéscsaba és Salgótarján 3,2-4,9 millió forinttal.
2023. 09. 30. 12:00
Megosztás:

Esnek a kötvények…

Esnek a kötvények, emelkednek a hozamok. Ettől visszhangos most minden, visszatértünk a régi világba.
2023. 09. 30. 11:00
Megosztás:

Folyamatos az egyeztetés az osztrák vasúttársasággal a Railjet-vonatok ügyében

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) döntésein múlik, hogy az ideiglenes forgalmi rend Bécsben ne okozzon a minimálisnál nagyobb kényelmetlenséget az érintett utasoknak - reagált pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében a MÁV arra a hírre, hogy az ÖBB korábban bejelentette: október 2-től október 26-ig több Budapestről induló és Bécsen túl közlekedő Railjet express rövidebb útvonalon, csak az osztrák fővárosig közlekedik. Az osztrák társaság a hegyeshalmi fővonalon végzett felújítás miatt kialakult késésekkel indokolta a döntést.
2023. 09. 30. 10:00
Megosztás:

Növelte nyereségét a Pick Szeged Zrt.

A Pick Szeged Zrt. az 2023 első hat hónapját 4,932 milliárd forint adózott eredménnyel zárta, az előző év azonos időszakban elért 4,846 milliárd forint után - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett fél éves jelentésében.
2023. 09. 30. 09:00
Megosztás:

A Médiatanács megbírságolta az ATV-t

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt a televízió médiaszolgáltatójára, ezen felül további 75 ezer forintot kell fizetnie az ATV vezető tisztségviselőjének.
2023. 09. 30. 08:00
Megosztás: