Itt a bejelentés: összeomlott a magyar nyugdíjrendszer!

Megroppant a hazai nyugdíjrendszer: a szegény még szegényebb, a gazdag még gazdagabb lesz - figyelmeztet honlapján Dr. Farkas András nyugdíjszakértő.

Itt a bejelentés: összeomlott a magyar nyugdíjrendszer!

Hatalmas egyensúlytalanság van a nyugdíjrendszerben - felborulhat?

Már 35 ezer nyugdíjas kap havi félmillió forintot meghaladó ellátást, miközben még mindig 23 ezren kapnak 40 ezer forintnál kevesebbet. A kormány nyugdíjreformot ígért az uniónak a Helyreállítási alap pénzeiért cserébe - olvashatjuk a Nyugdíjguru szakportálon.

Az egyensúlytalanságokat jól mutatja, hogy 2023. januárban drasztikusan megugrott (egy év alatt 123 ezerről 308 ezerre) a magas, havi 300 ezer forint fölötti nyugdíjra jogosultak száma, míg a legkisebb járandóságot kapóké annál sokkal kisebb mértékben csökkent a KSH adatai szerint.

A januári 15 %-os emelés után már 35 ezren jogosultak havi félmillió forintot meghaladó ellátásra (a tavalyi 9 ezer fő után), miközben még mindig 23 ezer nyugdíjas próbál havi 40 ezer forintnál kisebb összegből túlélni.

Az inflációkövető emelésen túl a magas ellátásra jogosultak száma azért növekszik folyamatosan, mert az új megállapítású nyugdíjak összege átlagosan mindig sokkal magasabb, mint a korábbi években megállapított nyugdíjak összege.

Ennek elsődleges oka a valorizáció: a nyugdíjmegállapítás során a nyugdíj alapját képező életpálya átlagkereset összegét az előző év nemzetgazdasági nettó átlagkeresetéhez kell igazítani – magyarázza Farkas András nyugdíjszakértő.

A magas járandóságra jogosultak számának növekedését erősíti, hogy a kormány 2013. január 1-jétől eltörölte járulékplafont, így ma Magyarországon nincs felső korlátja az elérhető nyugdíjnak.

Túl sok a nyugdíjas Magyarországon? Nézzük meg!

Saját jogú nyugdíjasok száma 2000-től napjainkig:

(forrás: Központi Statisztikai Hivatal) 

2000- ban: 1 671 090 fő nyugdíjas

2001-ben: 1 667 945 fő

2002-ben: 1 664 062 fő

2003-ban: 1 657 271 fő

2004-ben: 1 637 847 fő

2005-ben: 1 643 409 fő

2006-ban: 1 658 387 fő

2007-ben: 1 676 477 fő

2008-ban: 1 716 315 fő

2009-ben: 1 731 213 fő

2010-ben: 1 719 001 fő

2011-ben: 1 700 800 fő

2012-ben: 1 959 202 fő

2013-ban: 2 000 128 fő

2014-ben: 2 037 126 fő

2015-ben: 2 022 905 fő

2016-ban: 2 014 666 fő

2017-ben: 2 045 738 fő

2018-ban: 2 027 256 fő

2019-ben: 2 031 674 fő

2020-ban: 2 053 600 fő

2021-ben: 2 028 758 fő

2022-ben: 1 996 928 fő

A számokból jól látható, hogy 2020-tól - immár 2 éve - csökkenést mutat a hazai öregségi nyugdíjasok száma.

Mekkora a nyugdíja ma egy átlagos nyugdíjasnak Magyarországon?

A 2023-as évbe még csak most léptünk be, így arra vonatkozó adatok még nem állnak rendelkezésre, de a KSH adatsorai között keresgélve megtudhatjuk, hogy mennyi volt a havi átlagnyugdíj 2000-2022 évek között, mely adatokat az alábbiakban be is mutatjuk, majd grafikonon is ábrázoljuk a nyugdíjak átlagos havi összegének alakulását Magyarországon.

Átlagos nyugdíj összege 2000-ban: 35 931 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2001: 41 002 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2002: 47 561 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2003: 54 905 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2004: 60 962 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2005: 67 182 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2006: 72 160 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2007: 78 577 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2008: 87 482 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2009: 93 256 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2010: 98 804 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2011: 104 014 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2012: 104 610 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2013: 112 781 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2014: 115 786 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2015: 118 439 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2016: 121 041 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2017: 123 725 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2018: 129 637 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2019: 134 947 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2020: 142 114 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2021: 150 571 Ft

Átlagos nyugdíj összege 2022: 164 102 Ft

Nyugdíj kalkulátort IDE kattintva talál.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: