Janus-arcú ingatlanpiac

A NAHB (National Association of Home Builders, USA) index a vízválasztó 50 pontról meglepetésre 55-re emelkedett júniusban, pedig csak 51 pont volt a várakozás.

Janus-arcú ingatlanpiac

Ez azt jelenti, hogy az ingatlanfejlesztők (lakás és házak) többsége már inkább pozitívnak látja a piacot, mint negatívnak. Pedig a 30 éves jelzáloghitel lokális csúcs közelében, 7 százalék környékén van. S éppen ez az, ami az új otthonok építőit bizakodással töltheti el.

Hiszen a lakástulajdonosok nem nagyon akarnak eladni, mivel nem akarják a szuper 3 százalék körüli jelzáloghitelüket feltörni, hogy aztán drágán vásárolva új lakást még jó drága hitelt is felvegyenek hozzá. Így az ingatlanfejlesztőké a feladat, hogy a jelentkező igényeket kielégítsék. Az index szerint ez elsősorban a déli államokat és a családi ház építőket érinti a leginkább.

Ugyanis az USA déli államaira vonatkozó index 60 pontra emelkedett, s a családi házak esetében is 61 pontot láthatunk a jelenre, 62 pontot pedig az elkövetkező 6 hónap tekintetében. Mindeközben az átlagos ingatlanértékesítési árak (teljes USA-ra nézve) 390 ezer dollárról 365 ezer dollárra csökkentek.

Ennek és a feszes munkaerőpiacnak is betudhatóan az elmúlt két éves csökkenést követően a megfizethető otthonok aránya a negyedik negyedévi 38,1 százalékról az idei első negyedévben 45,6 százalékra emelkedett. Persze ez még mindig messze van a korábbi 60 százalék környéki szinttől.

Egy szó, mint száz, miközben a használt lakások piaca továbbra is szenved, addig a vidéki új építésű, elsősorban családi házas övezetekben, s azokból is inkább a déli régiókban továbbra is erős a piac. Ugyanakkor az NAHB index szerint a négyből három régióban látható javulás, s ez az elkövetkező hat hónapra kitekintve is valószínűleg folytatódni fog. Egyedül a közép-nyugati régió az, ahol még mindig 50 alatt (48 pont) áll az index, azaz a válaszadók többsége erre a régióra még mindig inkább pesszimista, mint optimista.

Az pedig, hogy 15 éve nem látott jelzáloghitel kamatok mellett javuló piacot láthatunk, igazán pozitív dolog. Hiszen az új otthonok építése nem csak az építőipari keresletet növeli, hanem a gazdaság számos ágazatára is pozitív kihatással bír. Vagyis egy újabb pontot írhatunk a recesszió elkerülésére szavazók javára.

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás:

A Polygon leépítésekkel reagál az új stratégiára – fókuszban a stabilcoinos fizetések és az „Open Money Stack”

Új irányt vesz a Polygon Labs: a vállalat nagyszabású, 250 millió dolláros akvizíciós csomagja után most munkaerő-leépítéssel folytatja átalakulását. Az új stratégia középpontjában az onchain fizetési infrastruktúra és stabilcoin-alapú megoldások állnak – miközben a cég igyekszik karcsúbbá és fókuszáltabbá válni. A leépítések nem a teljesítményről, hanem a struktúraváltásról szólnak – hangsúlyozza a vezetés.
2026. 01. 16. 14:30
Megosztás:

Az MNB 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a pénzügyi felügyelet.
2026. 01. 16. 14:00
Megosztás:

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A Duna House értékelése szerint a piac tavaly egyszerre mutatott erős keresletet, rekordközeli árakat és jelentős szerkezeti átrendeződést. A negyedik negyedévben Budapesten az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1,8 millió forintot, míg a VI. kerületben átlépte a négyzetméterenként 3 millió forintot, ami történelmi csúcsnak számít - összegezte pénteken kiadott elemzésében az ingatlanközvetítő.
2026. 01. 16. 13:30
Megosztás:

Bitcoinba menekülnek az irániak – Összeomlik a rial, erősödik a kriptovaluta ellenállás

Irán gazdasági krízise és a fokozódó társadalmi feszültségek közepette a lakosság egyre inkább a kriptovaluták, különösen a Bitcoin felé fordul. A helyi pénznem, a rial példátlan mélypontra zuhant, miközben a kormány cenzúrája és az internetes leállások tovább növelik az emberek bizalmatlanságát. A kripto most nemcsak menedék, hanem ellenállási szimbólum is Iránban.
2026. 01. 16. 13:00
Megosztás:

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok az ünnepek alatt

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek küldött elemzések szerint.
2026. 01. 16. 12:30
Megosztás:

Bőségesen van gáztartalék

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2026. 01. 16. 12:00
Megosztás:

2026-ra is sokan döntenek az éves e-matricák mellett

Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig összesen közel 670 ezer darab éves érvényességű úthasználati jogosultságot vásárolt, melyek közül mintegy 200 ezer darab országos és több mint 467 ezer darab vármegyei jogosultság – közölte a 2026-os évre érvényes e-matrica-vásárlások alakulásáról Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.
2026. 01. 16. 11:30
Megosztás:

Egy hajdúszoboszlói tanítónő tapasztalatai

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókuszba, aki nap mint nap a gyerekekkel dolgozik: Ungainé Vértesi Tímea hajdúszoboszlói tanítónő szerint a pénzügyi tudás akkor marad meg, ha a diákok saját döntéseiken keresztül élik át.
2026. 01. 16. 11:00
Megosztás:

Néhány nap maradt egy nagyon fontos határidőig, egymillió forintot bukhat, aki nem lép

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
2026. 01. 16. 10:30
Megosztás: