Jaroslaw Kaczynskit újra a fő lengyel ellenzéki párt elnökének választották

Jaroslaw Kaczynskit már hetedszer választották pártelnöknek a Jog és Igazságosság (PiS), a fő lengyel ellenzéki párt tisztújító kongresszusán szombaton, a közép-lengyelországi Przysuchában.

Jaroslaw Kaczynskit újra a fő lengyel ellenzéki párt elnökének választották

A 76 éves Jaroslaw Kaczynski a szavazás után nagy kötelességnek nevezte újbóli megválasztását, egyúttal megjegyezte: a kongresszus küldöttei "bizonyos kockázatot is vállaltak" a döntéssel. "Egyre idősebb vagyok, nincs mit titkolni, de bízom benne, hogy sikerülni fog, de csak önökkel együtt fog sikerülni" - tette hozzá.

Kifejtette: Lengyelországnak változnia kell, véget kell, hogy érjen a jelenlegi "fekete időszak", hogy ismét erőre kapjon "a lengyel szabadság, a demokrácia, a jogállamiság, a fejlődés".

A kongresszus elején mondott beszédében Kaczynski kijelentette: a PiS kész tárgyalni más tömörülésekkel a részvételével történő kormányalakításról még a jelenlegi, 2027-ig tartó parlamenti ciklusban, a párt fő célja azonban a győzelem a 2027-es parlamenti választáson.

Aláhúzta: a PiS kormányra kerülése után a lengyelországi jogállamiságot "új rendszer révén kell biztosítani", és ezeket a biztosítékokat alkotmányosan rögzíteni kell.

Lengyelországnak "a szabadság oázisává" kell válnia Európában, senkit sem szabad üldözni jobboldali vagy konzervatív nézetei miatt, például az egyetemi oktatókat "nem szabad arra kényszeríteni, hogy valakit, aki egyértelműen nő, férfiként szólítsanak fel vagy fordítva" - fogalmazott a PiS elnöke.

Jaroslaw Kaczynski 2003 óta áll a PiS élén, a tisztségre legutóbb 2021-ben választották meg.

Az Ibris közvélemény-kutató által készített, az onet.pl hírportál által pénteken közzétett felmérés szerint a PiS a szavazatok 30,5 százalékát kapná, ha most rendeznék a parlamenti választást.

A fő kormányerő, a Polgári Koalíció (KO) a voksok 25,8 százalékát nyerné el. Ez 7,6 százalékkal alacsonyabb támogatottságot jelent a KO esetében, mint amit a lengyel elnökválasztás június elején tartott második fordulója előtt készített felmérés mutatott. Az elnökválasztást a PiS támogatásával induló Karol Nawrocki nyerte meg.

A parlamenti alsóházba nem kerülne be a jelenleg kormánykoalíciós Lengyel Parasztpárt és a Lengyelország 2050 párt sem.


Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás:

Felügyeleti biztos a Quartz Alapkezelőné

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztost rendelt ki a QUARTZ Befektetési Alapkezelő Zrt.-hez annak további jogszerű működésének szavatolása érdekében, ugyanis a társaság vezérigazgatója jelenleg nem tudja ellátni a feladatát.
2026. 11. 01. 05:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Franciaország adósosztályzatának kilátását a Fitch Ratings

Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű "A plusz" államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
2026. 11. 01. 04:00
Megosztás: